Aki már fogadott örökbe kutyát mi a véleménye?

Én 4 hónapos kutyust fogadtam örökbe, mert már volt kutyám és kölyköt könnyebben megszoktattam. Viszont ha nem lenne kutyám, ma már másként csinálnám. Max. 2 hónapos kutyát hoznék el, vagy olyan felnőtt kutyát, aki nem a menhelyen nőtt fel, hanem gazdától került be. Mégpedig azért, mert ez utóbbiak szenvednek leginkább a gazdanélküliségtől. Aki ott nő fel, annak nincs olyan fokú hiányérzete. Én ezt már a 4 hónaposan befogadott kutyámon is érzem a mai napig. Mivel nem emberi családban töltötte ezt az első nagyon fontos 4 hónapot, érződik rajta, hogy az embert egy különálló fajnak tekinti. És ezzel pont az a varázs veszett el, ami annyira össze tud kötni embert és kutyát. Kutyák közt van elemében, az emberekkel is megfér, de nem hiányoznak neki. Se én, se más. Érzem rajta. Bőven elég neki, ha enni kap.

Viszont volt a menhelyen, ahova jártam segíteni olyan felnőtt kutya, aki úgy sóvárgott utánam, ha indulni készültem, addig állt 2 lábon a rács mögött és nézett utánam a nagy fejével, amíg el nem tűntem a távolban. Én is mindig visszanéztem rá a rét túloldaláról.

Ha tehetném, ilyen kutyát hoznék ki. Akin érzem, hogy sóvárog utánam.

Nézd az szinte biztos, hogy ilyen-olyan viselkedés problémája lesz. De egy kennelből vett kölyöknek is van, meg ki is alakul, sőt akár jobban is el tudja rontani egy kényeztető gazdi.

Ha olyan helyről hozol kutyát, ahol ideiglenes gazdinál vannak míg véglegeshez nem kerülnek, mert ők el tudnak mindent a kutyáról, és annak fényében fogsz tudni választani. Nekik is érdekük, hogy a legjobb párosítást rakják össze, így lehet a legjobb sorsot garantálni a kutyusnak.

Ha pedig mégis problémát okozna a nevelése, akkor még mindig tudsz kutyasulis segítséget kérni neki.

Egy szóval szerintem semmivel nem kevésbé lutri, mint egy kölyök felnevelése hozzáértés nélkül.

Nagyon jó ötlet lenne ez!

Én anno egy három hónapos kiskutyát fogadtam örökbe, aki eleinte elég félénk és gátlásos volt, ma meg már közel egy évesen egy igazi rosszcsont.

Minden kutyus hálás, ahogyan a menhelyiek is. Ráadásul nagyon tudnak ragaszkodni...

Járok menhelyre önkéntesnek és ott sok kutyával van dolgom. Mindegyik nagyon barátságos, lesi minden kívánságomat és csak úgy simulnak az ember lábához... Van egy hatalmas kopó keverék, egy éves. Neki az a szokása, hogy felugrik az emberekre és szabályosan "átkarolja" őket a nagy mancsaival. Ennyire szeretik az embereket.

Szép dolog és sokkal jobb lenne ez a világ ha többen fogadnának örökbe és nem vásárolnának.

Én sok kutyát fogadtam már be utcáról, eddig mindegyiket sikerült új gazdihoz juttatni, kölykök és felnőttek vegyesen voltak, de az a tapasztalatom, hogy a kölyköknek könnyebb gazdit találni.

Egy hányatott sorsú kutyus 100x hálásabb minden kedves szóért mint egy rendes múlttal rendelkező. Szegények mindig csak a rosszat kapták, rossz ételt, rossz bánásmódot, nem kaptak egy jó szót sem... Egy simogatásért is olyan táncot lejtenek, hogy el sem hinnéd, kiterülnek a földön és élvezik ha dögönyözik őket :)

Egyszer befogadtam egy 6 éves szukát, nagyon rossz állapotban volt, a szemét műteni kellett, ki volt fordulva a harmadik szemhéja, a lábán egy nagy vágás volt, a fogai nagyon rossz állapotban voltak, nagyon ápolatlan volt, félt a férfiaktól, stb

Gondolom sokat bánthatták és nagyon sok rossz érhette... :S Az állatorvos mondta, hogy biztos sokat ellették mert a csecsbimbói már el voltak deformálódva a sok szoptatástól, gondolom már nem hozott hasznot és a kedves gazdi kitette az útra... :(

De szerencsére az utamba küldte a sors és mi helyre hoztuk, el vittük orvoshoz, meggyógyult, rendbe tettük a szőrét is és találtunk neki új gazdit. Azóta úgy él mint egy királynő :) Öreg napjaira jó lett neki :)

Olyan édes, hálás, bújós, puszilkodós kutyus... Nagyon édes. Mindenki szereti. És amióta rendeződött az élete sokkal szebb is, ápolt a szőre és látszik rajta, hogy boldog, csillog a szeme. Már 8 éves el van, de még mindig játékos, bújós, szeretgetős.

A jót nagyon könnyen meg lehet szokni, biztos vagyok benne, hogy akármilyen nehéz sorsú kutyát is veszel magadhoz, ha rendesen bánsz vele és sok törődést kap akkor kötődni fog hozzád és elhalmoz szeretettel. Nevelni minden kutyát lehet és kell is. A kölyköt is meg a 4-5 évest is. A felnőtteket azt mondják nehezebb tanítani, de ezt megcáfolnám... Nem egy olyan kutyám volt akik már nem voltak fiatalok, de mégis elég könnyen szobatiszták lettek, könnyebben megtanultak engedelmességi dolgokat (pl: marad, ül, stb) mint a kölykök. A kölykök nagyon szeleburdiak, játékosak, nehezebb lekötni a figyelmüket, ha magadra is vonod a figyelmüket, könnyen eltereli valami új dolog. Idősebb kutyával azért könnyebb (legalábbis szerintem) mert már nyugisabb mint egy kölyök, jobban figyel rád, nem rohangászik össze-vissza tanítás közben.

Biztosan jól fogsz választani :) Sok sok boldog évet kívánok neked az új társsal! :)

Szia, először egy 5 éves kutyust fogadtunk örökbe, rá egy évre egy 6 éveset, utána pedig egy 8 éveset. Mind a hármat imádom, életem legjobb döntései voltak, pedig nem voltak betervezve. Az első kutyusom papiros kiállítási kutya volt, nehezen dolgoztuk fel a halálát, elkezdtünk menhelyeken nézelődni, kölyköt mi sem akartunk mert az túl sok energia és nem voltunk alkalmasak babázásra, fiatal 1-2 év körülit kerestünk, de még is egy 5 éves választott ki minket. A kettő második meg egyáltalán nem volt betervezve, de megvolt az a bizsergés aminek nem tudtunk ellen állni, pedig az elején főleg a kor miatt bizonytalankodtunk mindkét esetben.

De nem bántam meg, tökéletesen beleillenek az életünkben, ritmusunkba.

Nevelési gondok nem igazán voltak, mivel mind 5 év feletti, ez már nyugisabb érettebb kutyák voltak, ráadásul az előéletük is zűrös volt tehát félénk csendes kutyaként kerültek hozzánk. Az elsőnél volt gond a szobatisztaság, de csak pár hétig tartott, a második kettőnél semmi gond. Pórázt ismerték, nem ugattak, más kutyával barátságosak voltak, valószínű nagy mázlink volt de egyikkel sem volt komolyabb baj, azt leszámítva hogy az első gyakorlatilag mint a kismajom csimpaszkodott a lábunkra ha egy másik kutya vagy kisgyerek közelített. De napi szinten az együttélés problémamentes volt. A másik kettővel meg tényleg semmi baj nem volt.

Persze aztán idővel jól elrontottuk őket :)

Az első egy nagyszájú, iszonyat lelkis erőszakos kis okostojás lett, látványos hangult változásai vannak, ő abszolút megvan győződve hogy ember, ha éppen olyanja van, belemászik az ember szájába, máskor meg elvonul a ház másik sarkába duzzogni.

A második egy igazi kutya, eszik, alszik, sétál. Se több, se kevesebb, tudja a helyét, behódol mindenkinek, ha hívják jön, ha nem akkor nem.

A harmadik meg a kis öreglány, Ő csak karácsony óta van nálunk, most kezd kinyílni a csipája, és néha próbálgatta a határokat de hát három lelkisérült, szeretett nem ismerő kutyával nagyon fontos hogy következetesek és kemények legyünk tehát mindig hamar helyre tesszük.

Röviden, nekünk egy menhelyi kutyával sem volt problémánk, pár hónap alatt teljesen beilleszkedtek, ma már mindhárman póráz nélkül sétálnak, tudják az alap vezény szavakat, agilityznek, és soha semmi kárt nem okoztak a lakásba.

szia!

Én egy 11 hónapos nj keveréket hoztam ki menhelyről, de teljes kudarc volt. Támadott, szökött, amit csak el lehet képzelni. Ha az összes kutyát figyelembe veszem, ami a családunknak már volt, akkor ő lett volna a 6. kutya a háznál. Vagyis a 3. ami teljesen az enyém. De nem jött össze, volt olyan, hogy 1 hónapra is elszökött. Pedig itt mindent megkapott tőlünk, sokat sétáltattam, próbáltam hozzá közeledni. Mivel állandóan a kapuban ült, és sokszor szökött is, ezért gondoltuk, elvisszük ismerősökhöz egy almafeldolgozóba, ahol egész nap szabadon lehetett volna, nem kennelben!

Sajnos, onnan is elment.

A testvérem szerint cigányok kutyája lehetett, mielőtt menhelyre került, és azért volt ilyen. Mindenesetre azóta sem találkoztam ennyire hűtlen állattal.

A beaglem 8 évet, a keverékem 10-et, a spánielem 15 évet ért meg mellettem, ilyen probléma soha nem volt velük.