Mégis mire számíthatnék? Mopszal kapcsolatos kérdések!
A nyáron szeretnék egy mopsz kiskutyust: a lelkesedésem nagy, és már utána is olvastam, de nem nagyon vagyok otthon a kutya témában, eddig csak macskáink voltak. Először is az érdekelne, hogy az oltásokat milyen időközönként kell beadatni, vagy mindegyiknek megvan a maga ideje? És nagyjából mennyibe kerülnek?
És bár nem kertes házban lakunk, de napi többször is sétáltatnám, illetve szobatisztaságra szoktatnám. Anyukám egyik ismerőse tenyésztette őket, de azt mondta, nagyon buta állatok... ebből mi igaz? Nem hinném, hogy akármelyik kutya megfelelő foglalkozás mellett ne lenne tanítható. Illetve akiknek van mopsz kutyájuk, azok havonta mennyit költenek nagyjából a kajájukra? Nem azért érdekel ennyire a pénz oldala a dolognak, mert fukar lennék, csak diák vagyok, és akkor úgy kezdek el félre tenni, illetve munkát keresni.
Válaszaitokat előre is köszönöm! (:
Az oltásokról itt mindent megtudhatsz: [link] Az oltások amúgy 2-3 ezer forint között mozognak.
Féregteleníteni három havonta szükséges, ez pár száz forint!
A mi családunkban apámnak van egy mopszja, ő egy igen lassú, de nagyon emberközpontú kutya. Egyáltalán nem buta, nagyon szófogadó.
Mivel kistestű, szerintem vegyél neki egy nagy zsákkal egyszerre jó minőségű tápot, azt ha elosztod havonta olyan 4-6 ezerből kijön, ha csak azt kap. Meg persze plusz kiegészítések... :-D
Amúgy apám kutyájának a bőre nagyon érzékeny és a meleget sem bírja, nem tudom, hogy ez jellemző-e általában a fajtára.
Szerintem jól járnál vele! :)
Szia!
Bár nekem nem mopszom van hanem yorkie-m, de én sem a kertben tartom a kutyust, illetve a testvéremnek mopsz kutyája van panelban. A lényeg az, hogy a kezdő oltássorozat nálunk vidéken 16000Ft volt úgy, hogy egy oltást a tenyésztőnél kapott. Pesten ez az összeg lehet akár 20-25 ezer Ft is. Általában 6-8-10 illetve 12 hetesen kapják az oltásaikat, de van aki 8-10-12 illetve 14 hetesen adatja be ezeket. Parvo-kombi-parvo-kombi sorrendben. Itt lehet variálni, de a legtöbben így adják be. 16 hetesen legkésőbb meg kell kapnia az első veszettség elleni oltását, erre legkésőbb fél év múlva egy ismétlő oltás. Utána évente egy veszettség és egy kombinált. Ezen kívül beadathatsz Lyme-kór elleni oltást, illetve bőrgombásodás ellenit is. A szobatisztaságra szoktatás mivel kistestűről van szó eltarthat 1 éves koráig, persze ezt ne úgy értsd, hogy 10-11 hónaposan össze vissza bepisil, de akkor még lehetnek balesetek. Eleinte míg kicsi nagy játék, alvás, és evés után kell levinni, vagy körülbelül 2 óránként. Mikor nagyobb lesz akkor kialakítassz fix időpontokat amik Neked is megfelelnek és mindig akkor viszed le pontosan, a pontosság a lényeg. Ugyanez vonatkozik az etetésre is. Fél éves koráig napi 3 részre kell az ételadagját osztani, fél éves kora után napi 2 adagra, és egy éves korától naponta egyszer kapjon enni naponta. Az etetésnél is fontos a fix időpont, mert úgy könnyebben áll be az emésztése is. Evés után lehetőleg ne nagyon gyötörjétek mert bélcsavarodást kaphat. Nem gondolom, hogy buta a mopsz, csak foglalkozni kell vele, az viszont igaz, hogy nagyon ragaszkodók, bár a tulajdonságai van, hogy 1 éves korára alakulnak ki. Én mindenféleképpen minőségi tápot ajánlanék, bár nem olcsók, de ezek a legjobbak a kutyának. A Royal Canin gyárt mopsz fajtatápot, az Acana-nak van kistestű kutyák számára tápja, de az Orijen-nek és az Eukanubanak is. Én Royal Caninnal etetek, és nagyon meg vagyok vele elégedve. A yorkiemnak kb.35-40 ezer forint egy évre. Kölyökkorában még kölyöktáppal kell etetni. Ezeket a tápokat nézd meg ezeken az oldalakon, itt írnak róluk, és az árakat is meg tudod nézni: www.webkutya.hu, www.allati-fincsi.hu Én innen szoktam rendelni, nagyon jók, bár a webkutya hamarabb szállítja ki a dolgokat, és ott ártól függetlenül ingyenes a házhozszállítás. Fontos még, hogy mindig használj megfelelő bolha elleni szert, ezek általában kullancsok ellen is védnek, és Ex-spotot használok, meg vagyok vele elégedve, és árban is jobb mint pl a Frontline. A játékokkal fekhellyel ráérsz, és ott úgysincs megállás mert mindent meg akarsz venni a kutyusnak. Pórázból ne flexit, tanítsd meg rendesen pórázon sétálin. Ügyelj a fogkőre, ezellen lehet pl denta-stixet használni. És annyi még, hogy a mopsz altatása nem porblémamentes, így ha ivartalanításon (ezt ajánlom) gondolkodsz ezt is kaluláld majd bele. Mindenféleképpen tenyésztőtl vedd! Sok örömöt, és kitartást a kutyushoz, de legfőbképpen törődést, mert ne felejtsd el, hogy neki csak Te vagy, Te vagy a mindene!
"Anyukám egyik ismerőse tenyésztette őket, de azt mondta, nagyon buta állatok..."
Én ezek után nagyon meggondolnám a helyedben, hogy tőle választok-e kutyát. Mennyibe fog kerülni, ha nem vagyok indiszkrét?
A kutya nem tőle lesz, most már nem is mopszokkal, hanem beagle-vel foglalkozik, ha jól tudom.
És köszönöm szépen a válaszolóknak, sokat segítettetek! (:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!