Egy kutyát előnyösebb nevelni, mint egy kisgyereket?

Őööööööö...

Na szóval, gondolom láttál már pl: spektrumon kutyanevelős sorozatot. Ha jól emlékszem volt ott egy magas nő fekete ruhában aki helyrerakta a kutyákat... Ugye láttad már azt a sorozatot???? Na képzeld :)van ilyen gyereknevelésbe is, csak az a viasat3-an ment (régebben), ott hol 1 hol 3 dadus segített a szülőknek hogy ne olyanok legyenek mint amilyenek neked is vannak a szomszédba.... és láss csodát :) bevállt...csak a sok pancser szülő ( és kutyatulajdonos ) ott basszintja el, hogy azt hiszi, hogy tud gyereket illetve kutyát nevelni (vagy törődni , oktatni őket) saját kútfőből, és neki nem kell se tanácsadó, se tanfolyam se könyv ami esetleg segítene, holott köszönő viszonyba sincsen a módszer...

Szóval szerintem aki tud kutyával bánni a nagy valószínűséggel tud gyerekkel is, és vica versa. Mind a kettőt meg lehet ( és vagy meg kell) tanulni...

Tudod,ha szarul neveled,a kutyád is egy dög lesz. Nemegyszer látni kutyát sétáltató gazdit,aki futva ordít a kutyájának,hogy jöjjön vissza,vagy akit megmorog,megkap a kutya, a cipőrágó,bútorkaparó kutyák,stb. A gyerek is lehet elcseszett,a kutya is. De ha képed vagy értelmesen nevelni,egyik se lesz az. Mint említettem,mind2 van. A kutyám is jólnevelt,a fiam is az. Kb 2 hiszti után rájött anno,hogy kár hisztizni. Azóta,ha azt mondom nem,tudja,hogy ha fejreáll,akkor is nem,tehát be is tartja. Ennyi.

De te inkább egyiket se válassz.Ilyen mentalitással a kutyád előbb utóbb menhelyre kerül,mint "kezelhetetlen,nevelhetetlen" kutya.

Egyik sem gép,ami előre van programozva,rajtad múlik milyen lesz.

De elég aberrált elmére vall egy állatot egy gyerekhez hasonlítani....

Áááá. Végigolvastam a nagyon okos hozzászólásokat.

1. Nem csak nevelés kérdése hogy mennyire hühe :) egy gyerek, hanem genetika is. Az én gyerekem amiket levágott kicsinek, nem kívánom senkinek sem! Simán földhöz vágta magát, üvöltött amikor kedve tartotta és nem érdekelte senki és semmi. Még mielőtt még egy nagyon okos kommentező azt írná, hogy figyelemfelkeltés miatt, akkor a válaszom az, hogy 8 évig voltam vele otthon, nem járhatott oviba immunhiány miatt, csak előkészítőbe, én tanítottam otthon, kreatívkodtunk, rajzoltunk, játszótereztünk, a nap 24 órája abból állt ki, hogy foglalkoztam vele. Éjjel nappal visított, mert a kedve úgy tartotta. Mára 13 éves elmúlt. Szinte barátnők vagyunk. DE mindig elmondom neki, hogy mennyire hühén :) (azért írom így ki, mert fennakadtam az automata trágárságszűrőn :)) viselkedett és hogy megkeserítette az életemet, még véletlenül se szüljön gyereket, nehogy az élet visszaadjon neki egy ugyanolyan gyereket mint ő volt. Erre jót mosolyog :) Az unokatestvéreim 36 és 32 évesek, szintén azon az állásponton vannak, hogy gyereket soha! Kutyájuk van :) :)

Most erre mit mondjak?! Nem kell senkit elítélni az álláspontja miatt, nem kell lehordani mindennek! Mindig azt mondtam, hogy kell egy gyerek legalább. Aztán azt mondtam, hogy "bárcsak kutyát tartottam volna helyette", most pedig azt mondom, hogy "de jó hogy van nekem". De azért, mert már van esze. De addig amíg elér idáig az ember, millió ősz hajszála lesz és az idegei is megviseltek lesznek :) Tehát ki-ki döntse el saját maga. Én megértem a topik nyitó álláspontját is :) pláne hogy egyre többen így látják még a környezetemben is. Úgyhogy kedves kérdező: Tarts kutyát, aztán lehet hogy évek múlva úgy gondolod, hogy szeretnél gyereket....