Hogy tanítsam meg az ebet, hogy bármilyen testjel nélkül csak a "Fekszik! "-re lefeküdjön?





Először a pozíciót szoktasd meg vele. Tehát első körben az legyen az elvárás, hogy miután szembe lefekszik, lépj be mellé, és ő maradjon fekve. Ha a teljes fordulattól feláll, akkor fokozatosan fordulj be mellé, és mehet a K/J amíg ott marad.
Ha már jól megy, akkor legyen elvárás, hogy nézzen rád közben.
Aztán ha így már jó, és érti, hogy ott is jó feküdni, akkor beülteted láb mellé, és felépíted ugyanúgy a feksziket, mintha szembe lenne. Először kajával megvezeted, aztán kézzel vezeted meg, aztán szépen fokozatosan kiveszed a kézjelet úgy, hogy egyre kisebb mozdulatot csinálsz.
Amúgy meg nem érdemes kevergetni a módszereket, vagy legalábbis ez így fura, mert a klikker aktivitásra tanít, a fojtós rángatás meg passzivitásra. El kéne dönteni, hogy hogyan akarod tanítani, mert ebből így csak az értetlenkedés lesz.





Magad mellett először ültesd le. Ha nem szabályosan ül ( kitolja a fenekét ) akkor tuod karrigálni, igazgatni.
Ültetésből már sokkal könnyebb lefektetni, úgy hogy melletted van.
Mondod neki Fekszik, a jobb kezedben lévő pórázt lefelé húzod, és a bal kezeddel nyomod a kutyát le.
Ha már megy akkor lehet álló helyzetből is gyakororlni.





Olvasd el ezt: [link]
Jól jöhet még.




















Én a hagyományos módszereket azért írom mert én verseny kutyáztam és ott az alaposság a precízség a megfelelő gyorsaság a kutya és a gazda közti összhang munka közben nagyban befolyásolta a teljesítménybíró pontozásait.
Én ehhez szoktam hozzá. Mai napig is így tanítom.
Hidd el nagyon eredményes. Azt a kiképzési módszereket is elfogadom persze amit mostanság csinálnak.





Egyébként én meg pont ezt nem értem! Én nem kötekedni akarok, becsszó, de hogyan lesz pontosan párhuzamos egy rántástól? Vagy mondjuk néztem a válaszod a beülésnél, ott hogyan tudod teljesen feszesen magadra simítani úgy, hogy ne legyen oldalt a segges sem a hagyományos módszerrel? Tényleg, én pont a pontosságot nem értem, mert klikkerrel baromi pontosan be tudom lőni, hogy hogy legyen ott, de egy rántástól az hogy lesz egyenes és pontos?
És a testjelet miért nem lehet kivenni a hagyományos módszerben? Értem, hogy a tanításban használod, de aztán miért nem lehet elhagyni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!