Nem sikerült megszeretni a kutyám több, mint fél év alatt?

Nem szabad egy kutyát egy másikhoz hasonlítani. Ők sem egyformák.

Próbáld nevelni, elvégre még kölyök és még nem feltétlen késő.

Járt kutyaiskolába?

Mi vittük a mi kutyánkat és sokat segített. A kapuszabályt és az alpvető parancsokat ott tanulta

Ivartalanított?

Az segít néha kicsit lenyugtatni őket, nem szaladnak annyira el más kutyák után.

Milyen fajta (ha fajtatiszta )?

Vannak fajták amik nehezebben nevelhetők. Nekünk vizslánk van, és hiába lassan 3 éves ugyan olyan gyagya mint régen. Ő egész életében kölyök marad, ezen nem lehet változtatni.

Ha szétszedi a kertet akkor lehet unatkozik. Játékok esetleg?

Sok mindent ki lehet próbálni. Nézz utána.

Ne add fel! Még van esély, hogy megnevelődik.

Igen, túl korán vállaltad be; még nem gyászoltad el az előtte lévő kutyust.

Pedig ő, aki most van, nem tudja kárpótolni a másikat.

Jelenleg az életedben csak amolyan pótszer, amivel szeretnéd betömni az előző kutya elvesztése okozta sebet.

És igen, érzi.

Ez egy másik kutya, nem az előző

Ha nem értesz a kutyaneveléshez keress fel szakembert vagy keress másik gazdit a kutyusnak.

Nehéz a kérdés, mert azt kellene tenned, hogy vagy elajándékozod valakinek a kutyát, vagy elviszed egy kutya menhelyre, vagy meghirdeted egy újságban, hogy ingyen elvihető, de az a helyzet, hogy még így is rajtad ragadhat, ha még a menhely is azt mondja, hogy teltház van náluk, nem tudják befogadni, és az ismerősök is azt mondják, aranyos a kutya, de nem kell nekik.

Másik megoldás, hogy elfogadod, hogy minden kutya egy külön személyiség, ahogy az ember is az, az egyik ember simulékonyabb, a másik vadabb, éppúgy, ahogy ez a kutyáknál is így van. Elfogadod azt a személyiségét, ami a kutyádnál adott, elfogadod, hogy ennek a kutyának más a viselkedése, a magatartása, elfogadod, hogy ő egy kutya, és engeded, hogy kutyaként viselkedjen. Ha fiatal a kutya, sok mozgás kell neki, rágókat kell venni neki a kutyaboltban, hogy ne rágjon szét minden bútort, meg kell tanítani arra, hogy csak a saját játékaival játszhat, nem a papucssal, stb.

Vagy elviszed egy kutyaiskolába, ahol megtanítják a kutyát engedelmesebb viselkedésre, persze ezt veled együtt kell tanulnia, mert mégiscsak te vagy a gazdája. A kutyaiskolákban tanított kutyák jobban alkalmazkodnak az emberhez, simulékonyabban, engedelmesebbek.

És még bevonhatod a párodat is, hogy ha kell neki a kutya, akkor ő is vegyen részt a kutya nevelésében. Ez pontosan olyan, mint a gyereknevelés, azt a gyereket kell felnevelni, akit közösen nemzetettetek (és nem adhatod senkinek örökbe). Ha rossz a gyerek, akkor gondolkodni kell, hogyan lehet a közös családi kapcsolatot harmonikusabbá tenni.

Az előző kutyádhoz hasonlítod. Persze, az ember fel tud fedezni hasonlóságokat és eltéréseket, akár általánosan észrevéve a mindennapok során, csak úgy, vagy hirtelen felindulásból, de annak sem kéne olyannak lennie, ahogy a szavaidból süt. Tényleg az érződik, hogy ellenérzéseid vannak felé, és semmi másért nem csinálod vele a napi dolgokat, csak azért, mert a felelősséged.

Gondolom, kölyök vagy fiatal kutya. Nincs két egyforma jószág, valamelyik ördögibb játékos a másiknál.

Mi akkor 2 évesen hoztuk el a mostanra 8 éves "töltött gombócunkat", 2 héttel szeretett macskánk elvesztése után. Mind a mai napig hiányoljuk az életünkből, hihetlen és hihetetlenül kötődő díva és egyéniség volt, igazi családtag, akik követelte a jussát, szeretett a közelünkben lenni, valamelyikünknél aludni, játszani, üdvözölt minket, amikor hazaértünk... De az idő sürgetett minket a kutyavállaláshoz, én voltam többet otthon, és hetek múlva iskola volt, a kutyának pedig meg kellett tanulnia hellyel-közzel a szobatisztaságot. Apám kép alapján szívszerelmére bólintottam rá, hogy oké, jöjjön, de a legkevésbé sem szerettem, és annyira pokolfajzat kölyökviselkedésű volt, sosem hallgatott rám, hogy napról napra jobban utáltam. Tréner, netes tanácsok, környéken élő kutyások tanácsai, semmi a világon nem segített. Bezzeg apám... Ő nagyon domináns személyiség, sajnos. De ugye, én voltam, aki napi 3x vitte, nem ő, aki esetleg éjjel bevállalt egy sétát munka után. Nekem kínszenvedés volt, volt, hogy el is bőgtem magam, hogy mégis miért velem NEM.

A macskám sajnos mindössze 10 évet élt, infarktusban hunyt el, de ebből a 10-ből 4-5 ment el arra, hogy elfogadjon engem, és akkor jött létre az a hihetetlen kapocs és szeretet. Addig csak egy fedél alatt éltünk.

A kutyámat mostanra nagyon szeretem, igazi szeretetgombóc a nagyfiú, és nem szűnt meg játékosnak és hebrencsnek lenni, noha sokat komolyodott ahhoz képest. De ami az irányítást illeti... Nem én vagyok a főnök. Minimális hatalmam van, imád engem, én is őt, de míg én megjártam vele fölöslegesen a szófosás és tettek minden elfogadott bugyrát, apámnak továbbra is elég maximum háromszor szólnia, de az a harmadik nagyon erélyes. Én mind a mai napig bukásnak élem meg az összes napot, pedig már nem utálom, nagyon is szeretem, és minthogy azóta dolgozni kezdtem, ő is többet sétáltatja, így megvan a póráz nélküli szabadsága, mert általában egyetlen szó apámtól és jön, vagy éppen marad. Utálatos érzés. Persze, az évek azért akarva-akaratlanul összekovácsoltak minket, mert nem olyan szörnyű a helyzet, mint régen, de nem is olyan, amire azt mondanám kellemes. Mert igenis, egy alternatív univerzumban sokkal jobb lehetne. Viszont ami rég volt, egyáltalán nem voltunk csapat, nem voltunk összhangban.

Nem vagyok szakember, csupán annyi a véleményem a mi helyzetünkből gondolván, hogy téged tart dominánsnak, falkavezérnek, nevezzük bárminek, a párod meg nem is próbálkozik, mindent a kutyára hagy, szóval gondolom, őt sem igazán tekinti annak.

Ha nem szereted a kutyát, vidd vissza oda, ahonnan örökbe fogadtad. Hátha lesz esélye egy szerető, normális gazdára. Viszont ha eldobod, ha nem vagy hajlandó felelősséget vállalni, nem kell többé másik állat neked.

Nyilván érzelmileg sem voltál felkészülve egy újabb kutyára. Az meg, hogy szerencsétlent folyton az előző kutyához hasonlítod és bár még kamasz, de máris útálod...

Kérdező, most őszintén, tőlünk mi a fenét vársz? Két dolog nyilvánvaló a kérdésedből:

1. Nem értesz hozzá. Mindegy, hogy 1, 2 vagy 112 kutyát neveltél fel, alapvető információk hiányzonak a kérdésedből. Mennyi idős? Honnan szedted? Milyen az előtörténete? Egészségügyi állapota? Felismerhető fajtajelleg? Kertben él? Ki, hogyan, mennyit foglalkozik vele?

2. Te ebből a kapcsolatból "kicsekkoltál", ha valaha benne voltál egyáltalán. Dühös vagy, eleged van, utálod az egészet, rettegsz (másik kérdésedből) ráadásul Himalája méretű elvárásokat tolsz a kutyára, mert az előző így meg úgy. (Egy pszichológus imádna erről beszélgetni veled.). Leírtad: nem akarsz se időd, se pénzt fordítani a kutyára. Akkor tőlünk mit is vársz?

Ezen kutyaiskola nem segít. Ezen házhoz járó oktató segítene, aki ott kezdi a dolgot, hogy alaposan elbeszélget veletek a kutyáról és segít nektek értelmezni a viselkedését és helyrerakni a tanítás-módszertanotokat, életviteleteket stb.

Le lehet szoktatni amúgy a vadászatról, csak sikeres zsákmányszerzés után kegyetlenül nehéz és lassú folyamat. Nagyságrendekkel egyszerűbb lett volna hónapokkal ezelőtt kezelni, amikor felmerült, hogy gondok vannak. Mert a szökés, kapun kiszaladás, bútorrágás, macskakergetés nem tegnap kezdődött.