Hiszti a részéről, vagy valami szervi baja lehet?
Van egy kutyánk, aki eléggé bizonytalan, felenk, lassan egy éve van velünk. A szobatisztasággal az elején megküzdöttünk, mostmár bármikor otthon tudtuk hagyni. A gond akkor kezdődött, amikor nyár elején műtétem volt, aminek a következtében 3 hónapig otthon voltam (egészen szeptemberig), mindezek mellé társult, hogy a párom is sokszor home officeolt, itthon volt. Szóval mindig volt vele valaki. Szeptemberben visszaálltam dolgozni, párom még mindig sokszor itthon maradt, de azért eljárt munkába is. Így itthon volt egyedül átlag 6-7 órákat. Nem volt semmi gond, nem szedett szét semmit, teljesen jól elvolt. Délután nagy séta, este vagy megint nagy séta vagy futás. Ez eddig jól is ment. Előző hónapban délutánra mentem dolgozni, amíg a párom egy hétig nem volt otthon munka miatt, akkor délelőtt sétáltunk meg éjszaka amikor hazaértem, így is teljesen jól elvolt. A gondol előző héten kezdődtek. Mindketten visszaálltunk normál kerékvágásba, én is, párom is dolgozik napközben, a kutya átlag 7-8 órát van egyedül. Műtét előtt gond nélkül elvolt ennyit. Viszont előző héten kezdődött azzal a probléma, hogy csütörtökön, majd utána pénteken is bekakilt, bepisilt. Csütörtökön kb.7-8, pénteken 6 órát (se) volt egyedül. És mégis. Ráadásul akkora adagokat, hogy nagyjából egy napra elegendő. Majd ez ugyanígy a hétvége kivételével folytatódott tegnap, illetve ma is. Szerintetek lehet valami szervi baja? Ha marad ez a héten, akkor mindenképpen elviszem dokihoz, de alapvetően a kedve jó, semmi nem változott a viselkedésében. Csak ez a házba pisilés/kakilás, amit lemuvel mostanában.
Nem tudom, lehet amiatt van ez, mert már teljesen egyedül van otthon 7-8 órákat? Reggel direkt ki is vittem az utcára, nem csak a kertbe, és igyis besikerult egy csomag.
Vegyél neki egy kinti kutyaólat a kertbe, és amikor elmész otthonról, ő meg egyedül marad, akkor legyen kint. Ez lenne a legjobb megoldás, lehetne kinti-benti kutya. Akkor a kertben végezné el.
Szervi baj nem valószínű.
1-es: nem fog kint lenni egyedül, előző kutyám zárt, szökésbiztos kertből tűnt el, kilopták.
2: ugyanazt a kaját kapja január óta, így én ezt is kizárnám. Az egyetlen dolog, ami "rombolás" hogy gyakran felugrik az ágyra, amikor nem vagyunk otthon (tudja, hogy nem szabad, de arra már nem gondol, hogy a plüssállatait is levigye maga után), felismeri azt a csengőt, ami csippan, amikor beírjuk a kapukódot, így le is ugrik egyből.
Kamerákat kell felszerelni.
Nem hinném, hogy szervi probléma.
Egyébként egy ultrahang pár ezer forint és viszonylag hamar meg is van, ennyit érdemes lenne ha nem múlik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!