Hogyan és mikor hoztátok meg az életvégi nagy döntést? Kétségbe vagyok esve.
Sziasztok, támogatásra, tanácsra lenne szükségem. A kutyám 17 éves és 4 hónapos.
Nem volt könnyű évünk, mert áprilisban diagnosztizáltak nála veseelégtelenséget. Akkor egy hétig infúziót kapott, gyógyszereket, antibiotikumot (véres vizelet), de nagyon nehéz időszak volt, mert amelyik gyógyszert a gyomra bírta azt a szíve nem, amelyiket a szíve bírta, azt a gyomra nem..
A lényeg, hogy nehezen de sikerült túl lenni a nehezén, szigorú renal diétával jól érezte magát, visszajött az étvágya, hisztikirálynő lett az etetések idején, jókedvű, boldog, éreztem, hogy megérte a tortúra.
A renal étrend eléggé ízetlen, szóval néha trükköznöm kellett, főzni neki mellé egy kis házi vesekímélő dolgot, de azért válogatós volt, mert sómentes ételek ezek.
A lényeg, hogy 1-2 napja már bármit adtam neki nem kérte, a kedve jó volt. Azt hittem csak ennyire finnyás, amikor megtörtént a baj, akkor is végigetettem vele a piacon található összes renalt mire megtaláltuk azt amelyiket meg is eszi.
Szóval itt is arra gyanakodtam, viszont most hirtelen nagy fordulatot vett az állapota.
Hányás, hasmenés, görnyedt járás, egyértelmű fájdalom. Várom az orvost, mert a férjem nincs itthon és nekem nincs jogosítványom, 41 fokban elindulni vele most öngyilkosság lenne.
Rettenetes látni ahogy szenved, ahogy fájdalma van. Erőlködik, de alig jön ki belőle valami, nem eszik, nem iszik. Fecskendővel nyomtam vizet a szájába, hogy valami legyen benne, abban bízom, hogy kap ma infúziót.
Egyszerűen tudom a józan eszemmel hogy 17 éves, és gyönyörű kort megélt, de 3 napja még rohangált és boldogan követelte a vacsorát. Most pedig szenved, és fekszik, és nyilvánvalóan nagy fájdalma van.
A szívem szakad bele, mert baba kora óta velem van, ő a mindenem, rengeteg dolgon keresztülmentünk. Kijárna neki hogy ne szenvedjen, és méltósággal távozzon.
Ugyanakkor legutóbb is ajánlották az eutanáziát (áprilisban), és mégis helyre tudott jönni 1-2 hét kezelés és naponta orvoslátogatás után. Mi van, ha most is helyre tudna jönni? Ti hogyan döntenétek?
Nekem idén kellett ezt a döntést meghoznom. A kis spánielem már 1 éve nagyon kezdett leépülni (13 és fél éves volt mikor végül elaltattuk).
Neki korábban volt már műtéte, daganatok voltak a mellében, de abból szépen felépült és sokáig egészségesen élt még. 1,5 éve kezdett köhögni, de nem találták az okát. Később furcsa bőrproblémái lettek, amire szintén nem volt gyógymód, de amit lehetett megtettünk érte. Folyamatosan orvoshoz hordtuk, de a sok baja közül ami kijött neki, már nem igazán volt bármi is hosszú távon gyógyítható. Sokat szenvedett vagy talán inkább kínlódott már bizonyos dolgokkal (vakarta magát, véresere harapta..) már a végére, de amig úgy láttuk, hogy eszik és még viszonylag jól es aktívan mozog, addig nem akartuk elaltatni. Végül egy reggel úgy kelt fel, mint aki szélütést kapott. Kihívtuk a doktornőnket, de már akkor úgy gondoltuk eleget szenvedett. Ugyan délutánra picit jobban lett, de már nagyon sajnáltuk, nem bírtuk nézni tovább ezt. Elaltattuk, és nagyon hamar át is költözött.. :( legjobb kutyánk volt. Most egy ideig biztos nem is lesz másik. De már jobb volt így neki. Mi akkor szerintem jól éreztük hogy már nincs tovább, valószínüleg 1 szerintem maximum 2 nalon belül meghalt volna maga is. De így könnyebb a szívem. Kitartast kívánok!
válasza:Amíg úgy gondolod, van esély, hogy jobban lesz, addig ne altasd el.
Én úgy jártam a cicámmal, szintén veseelégtelenséges 15 éves cicával, hogy az állatorvos tanácsára beleegyeztem az eutanáziába. Utána hetekig nyugtatókon éltem, mert nem hagyott megnyugodni az a gondolat, hogy, ahogy korábban, még talán visszajavulhatott volna. Az állatorvos próbált nyugtatni, hogy higgyem el, hogy szenvedett. De mégse tudtam belenyugodni. Rettenetes volt! Soha többé nem altatok el állatot addig, amíg én magam nem vagyok 100 %-osan meggyőződve arról, hogy nincs neki tovább. Mert ez a lelkifurdalás, hogy idő előtt megöltem, mindennél rosszabb, és egy életen át kísért!
Ha nem bízol az állatorvosodban, keress olyt akiben meg tudsz bízni. Ha bízol benne akkor kérd meg, hogy szóljon amikor úgy látja nem szabad tovább húzni.
Hidd el, nem szeretnéd magad utána ha azért itt tartanád, m neked nehéz lesz nélküle. Őszintén együttérzek veled :(
Az ő esetében nagyon szép hosszú és teljes élete volt eddig is. Gondolkodás nélkül beleegyeznék ha valaki felkínálná, hogy az én kutyám is ilyen szép kort megél.
Tartozol neki annyival, h ne sirasd amíg veled van csak szeresd és ha nem lesz jobban, ne hagyd szenvedni, engedd el. És utána sírj.
(a legnagyobb szeretettel és együttérzéssel írtam, remélem nem érted félre. Légy erős. Érte.<3
)
Az a fő bajom, hogy én már tudok bízni az orvosokban.
Voltunk szupermenő híres helyen, ahol 7 nap mentünk minden nap és majdnem minden nap máshoz kerültünk. Remek volt hogy mindig minden labor, uh, stb elérhető volt helyben, de azt éreztem hogy futószalag van, és alig olvassák el az előző napi ambuláns lapot. Minden nap fel kellett hívnom a figyelmet a változásokra, írtam naplót hogy melyik nap mi történt, és rájuk kelett erőszakolnom, hogy figyeljenek rám. Utána 2x orvost váltottunk, de igazából azt éreztem hogy sötétben tapogatóznak, hiába van több lelete és vizsgálati eredménye mint egy embernek. Nyilván minden baja van már szegénynek, de azt gondolom hogy lekövetni a gyógyszerérzékenységeit nem egy nagy dolog, és nekem a bizalomhoz erre szükségem lett volna.
Kicsit úgy érzem hogy mehetek bármilyen drága vagy híres helyre, a 17 éves kutyát már úgy kezelik, mint aki elfekvőbe érkezik. Én legutóbb két hét után azt éreztem hogy elég volt, és csak rosszabb a helyzet, a naplóimból egyértelmű lett hogy minden próbálkozás és gyógyszerváltás csak ront a helyzeten, úgyhogy orvossal konzultálva nem vittem többet, nem kapott több gyógyszert és láss csodát, felépült. Apró etetésekkel, ahogy tisztult a sok gyógyszertől, visszajött az étvágya, a kedve, és a lélekjelenléte. Visszaváltozott az én bolond kiskutyámmá, aki repked az etetések idején.
Hogy most hova tovább, azt nem tudom. Legutóbb áprilisban még tudtam vonattal utazni vele, nem volt ekkora meleg, és a járásával nem volt gond azon túl, hogy nagy sétát csak nagy pihenővel lehetett megtenni. Ma már nem ez a helyzet, most nyáron csak hajnalban és este vittem ki, mert nem bírja a meleget, sétát meg főleg. Nem tudom, hogy háznál az orvos mit fog tudni látni, diagnosztizálni, de rengetegen dícsérik és év állatorvosa díjat is kapott. Péntek reggel tudjuk megint a "szuper" rendelőbe vinni ahol helyben készítenek labort, ultrahangot.
Kérdés, hogy itt lesz-e még. :(
egyébként köszönöm a válaszaitokat, szívszorító történetek.
Nem nagyon tudok nem sírni, most itt fekszik mögöttem a kanapén, most legalább alszik (sokszor csak fekszik és mered a semmibe), de most azt látom rajta hogy ténylegesen pihen. Lányom születése előtt óta itt van, most mindneki nagyon ki van készülve. Remélem megéri még hogy holnap a férjem el tudjon búcsúzni tőle, percenként máshogy gondolom, néha azt gondolom kis hasmenés/hányás, láttunk már ilyet, aztán azt, hogy nem, ez most más.. Tényleg a családunk tagja, aki jön velünk nyaralni, akit soha életében nem hanyagoltunk el, és mindig is egyik főszereplője volt az életünknek. Igazán, igazán szeretetreméltó, klassz kutya.
válasza: válasza:
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!