Hogyan tudtátok feldolgozni a kutyusotok végleges elaltatását?

#7-es vagyok, nem bírom, most is itt ömlik a könnyem, megszakad a szívem 😭💔

Nem bírok leélni Nélküle még ki tudja hány évet 😭😭

Szükségem van rá 😭💔

#10

Pontosan ugyan olyan? Ha meghal az anyád az pont olyan mint amikor meghal a kutyád?

Én fél tudtam viszonylag hamar, de soha többet nem lesz kutyám, ezt elhatároztam akkor...

A kezeim között halt meg szinte egyik percről a másikra.

Nekem a kutyusom 14 éves elmúlt, mikor el kellett engedni. Labrador volt, szóval 14+ évesen még a dokik is csodájára jártak, mert szépek voltak a fogai, a kajáért még ugrált, jó karban volt. De én az utolsó fél évben láttam, hogy fogy az életereje. Mindig azt kívántam, hogy ne kelljen ezt a döntést meghoznom, ha el kell mennie, csak aludjon el egyik éjjel. Hát nem így lett. De "megkönnyítette" a döntést, hogy teljesen elfekvő állapotba került, nem bírt már állni mert eldőlt, nem evett napok óta, az utolsó délutánjára már magánál se volt rendesen. És akkor tudtam, hogy nincs tovabb. Természetesen két napot végigsírtam, napokkal később feljött bennem, biztos jó döntés volt-e, de ha objektíven nézem, igen, sajnos jó döntés volt, az orvos is megmondta, hogy nagyon max 2 nap és magától is elmenne, mert végelgyengülése van.

Az a tudat segít feldolgozni, hogy hosszú, szép, teljes élete volt, beteg sem volt soha. Nekik sajnos kevesebb idő jut mint nekünk, ezt vállaljuk velük, és százszor jobb, ha lényegében a nekik jutható időt kimaxoljuk és az életük végén mennek el, mintha mondjuk valamilyen betegség következtében fiatalon.