Egy közepes méretű kutya kb mennyi idős korára éri el a végleges marmagasságát?
Az 1-1,5 év inkább nagy vagy óriástestű kutyáknál igaz, ha a marmagasságot nézzük és nem a kutya egész alakjának a kifejlődését.
Egy közepes testű kutya 7-8 hónapos korára eléri a végleges marmagasságát (egy kistestű még hamarabb), utána még szélesedhet, változhat az alakja, a vonásai, pár centivel még akár magasabb is lehet, de látványosan már nem nő.
Nekem ír szetterem van, 64cm a marmagassága, és ezt már 10 hónaposan elérte (standardnak teljesen megfelel, az anyja se magasabb, szóval nem megállt a növésben vagy ilyesmi). Ettől függetlenül utána még rengeteget változott, erősödött a csontozata, szélesedett, nyilván 10 hónaposan még látszódott rajta, hogy kölyök és növésben van, úgy nézett ki mint egy két dimenziós zsiráf, szóval utána is látványos volt még a változás, kb. 1,5 éves koráig, de a magassága nem változott már, az intenzív növekedési szakasz lezárulásával már általában nincs jelentős növekedés. Ha mégis, akkor abból szokott lenni egy nagyon amorf testalkat, hosszú, de egészségtelenül vékony lábakkal, amit egyébként gyakran a túl korai ivartalanítás számlájára szoktak írni, ugyanis a nemi hormonok felelnek az epifízis porcok lezárulásáért (ami a csöves csontok végén található, tehát lényegében ha ezek lezárulnak a tartócsontok már nem nőnek tovább, viszont a nemi hormon hiányában ez előfordulhat, hogy nem következik be a megfelelő időben), de ezzel kapcsolatban nincs egységes álláspont, a legtöbb orvos szerint csak a nagyon korán ivartalanított (pár hetesen) kutyáknál okozhat ez problémát.
Tehát a lényeg, hogy minden kutya az ivarérés időszakában éri el a végleges magasságát és mivel ez a kisebb testű kutyáknál jellemzően hamarabb következik be, mint a nagyobb testűeknél, ezért ők hamarabb elérik a végleges magasságukat is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!