Új helyre költöztünk, egész álló nap ugatnak a kutyáink. Félek a szomszéd nem sokáig fogja szó nélkül hagyni. Abba fogják hagyni vajon?
Sziasztok!
Van két kutyusunk, egy vizsla és egy tacskó. Eddig egy kisvárosban éltünk az anyukámmal és a férjemmel. Egy hete elköltöztünk az új lakásunkba ami egy 400 fős falu, pár kilométerrel arrébb.
Hatalmas kertünk lett, korábban is családi házban éltünk de kicsi udvar volt így a kutyáink nem igazán szerettek kint időzni. Ez most teljesen megváltozott, mivel ide már úgy költöztünk,hogy állattartásba kezdtünk így elég sok féle állat megtalálható a portán. A kutyák be sem akarnak jönni szinte a házba, csak éjszakára tudom őket betessékelni.
Egész nap kint járkálnak és bárki megy el a kapu előtt hatalmas zajt csapnak, minden kis neszre ugatásba kezdenek. Amikor bent vannak és hallanak valamit azonnal mennek az ajtó elé és néznék meg mi folyik kint.
Eléggé aggódok, egy idősebb hölgy a szomszédunk és félek,hogy előbb utóbb valamit tenni fog ellenük. Felügyelet nélkül szinte soha nincsenek tehát folyton figyeljük őket, megmérgezni biztos nem merné illetve kameránk is van, de azert parázok. Szerintetek ezt elfogják hagyni ha teljesen megszokták az új portát?
Ha nincs túl sok városból kitelepült agyhalott a környéken, akkor senki nem fog ebből problémát csinálni. Falun az emberek szokva vannak a hangokhoz. Persze, itt nem arra gondolok, amikor a kutya 0-24-ben ugat ok nélkül, mert az tényleg kiborító.
Úgy gondolom a kutyáid ha megszokták a rengeteg ingert, meg fogják tanulni, hogy nem kell mindenbe ugatni.
Esetleg ha rájuk szólsz abbahagyják? Csak mert simán megtaníthatóak, hogy nem szabad állandóan ugatni. Nekem eddig minden kutyámnál tanítva volt. Valóban csak indokolt esetben halljuk a hangját a mostaninak is.
14, kivéve, ha tacskóról van szó. Sosem fog megváltozni. Legalább 10 éve ugat ugyanolyan szinten abban a társasházban.
Hétköznap reggel 7-től, ahogy elment a gazdája, megállás nélkül ugatott, vonyított a bezárt lakásban. Hétvégén amikor kiengedték az udvarra ugyanúgy ugatott minden neszre, látszólag, amikor teljesen csend volt a környéken akkor is ugatott nonstop. Vitték azt is sétáltatni, kamerát felszereltek a lakásba a gazdája úgy csitítgatta, semmi sem változott. Aki tudott elmenekült onnan, a gazdája meg kapta a panaszokat rendszeresen. Minél idősebb a kutya, annál inkább rögzül ez nála az ilyennel már semmit nem lehet csinálni. Ritka egy ideggyenge állatról volt szó, a gazdája pedig Zseninek nevezte el. Konkrétan 2 társasház életét tették tönkre, mert a szomszéd épület is hihetetlenül közel volt. El sem tudom képzelni mit érezhettek azok, akik hitelre végre vettek egy lakást, ráadásul rendkívül jó környéken, és konkrétan heti 7 nap ezt kellett hallgatniuk. Ha netán elmentek valahova szombat este, akkor is hallgathattad a vonyítást, amíg haza nem ért a gazdája. Még bérlőként oké, elköltözöl. De volt sok lakástulajdonos gyerekkel, csecsemővel otthon, el sem tudom képzelni, hogy napközben ők hogy tudtak aludni. Idegörlő volt az a vonyítás, ugatás, amit az a kutya leművelt. És folyamatosan ment neki a panaszkodás, mert a lakók, főleg a bérlők cserélődtek.
Ráadásul a gazdája is egy ütnivaló f@szakalap volt. Lehet, hogy azért csinálta, mert annyian panaszkodtak rá, de ő aztán mindenért szólt és csengetett, vádaskodott, pitiáner dolgokért, amik meg sem közelítették azt a szintet, amit a kutyája leművelt. Tipikusan az a f@sz volt, aki vasárnap reggel fél 8-kor vágta a füvet. Nyilván ő is úgy volt vele, mint a kérdező, hogy őt ez nem zavarja.
#15 jogos amit írsz társasházban K..va bosszantó lehet viszont ahogy fentebb írták falun nem szokták szólni érte max azok akik nyaralni mennek hát azt mondjuk meg is értem
Nálunk az utcában szinte mindenkinek van kutyája van köztük tacskó(2),kuvasz,foxi nem ugatnak sokat mivel hozzá vannak szokva a falun lévő zajokhoz
Szerintem itt is megfogják szokni a kutyák
klikkerel tanicsd meg hogy ne egyen meg semmit
1# az is jó az a legjobb
Van 1 fiu aki kutyákat tanít ! Ugy hivják
török ábel :meg hogy ugasson csak kézjelre
Youtubon találod meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!