Mit tehetek, ha nem tudok kutyát sétáltatni, mert egy csomó háznál nyitva van a kapu?
Falun lakom, és egyre nehezebb úgy útvonalat választani sétáltatáshoz, hogy ne fussunk bele olyan házba, ahol ne lenne nyitva a bejárati kapu.
Nem egyszer előfordult már, hogy az ilyen helyekről az ottani kutya kifut az utcára, ahol sétáltatom a kutyámat, és balhézni akar. A kutyám egy labrador keverék, úgyhogy általában ő a nagyobb méretű, de így is félek, hogy megsebesül, vagy önvédelemből kárt tesz a másik kutyában.
Ilyenkor, ha nagy nehezen ki is jön a kiszaladó kutya gazdája, általában még nekik áll feljebb, hogy minek sétáltatok kutyát, miért provokálom az ő kutyáját azzal, hogy elhaladunk az utcán.
Én pórázzal szoktam sétáltatni, és a kutyám is rendesen tud viselkedni séta közben, de ha egy másik kutya rárohan, akkor csak védekezni fog valahogy.
Mit tehetek? Nem akarnám elhagyni a sétát mások felelőtlensége miatt.
25-29-30 - pszichiáter látott már? Bár az az rzésem csak ide nagy a szád, de ha rád néz a másik ember már nyivákolsz, úgy összeszrod magad.
Az ilyen megmondóemberek azok, akik előre köszönnek a másiknak, olyan betojiak, de egy névtelen fórumot osztják az észt :D
" Élmény hallgatni, amikor vonulnak, az utcák meg zengenek attól, hogy a kerítésen belüli kutyák végig az útvonalon meg majd szétszedik idegességükben a kerítést"
Meg kéne nevelni a kutyákat. Az, hogy ki vannak csapva az udvarra, nem azt jelenti, hogy nem kell őket tanítani és nevelni. Pl. arra, hogy ne ugasson ok nélkül, és akkor sem, ha valaki elmegy a kapu előtt.
Egyébként ez komoly, hogy tömegesen az emberek falun nyitvahagyják a kapukat ott is, ahol kutya van?
#35 És az utca mióta része a portának? :)
Csak mondom, nem az, ez se mentség, ez is törvénytelen a RÉSZEDRŐL, hogy ilyenkor kiengeded. Nem mellesleg még veszélyes a kutyára az, hogy szabadon szaladozzon az utcán. Amíg kiállsz, addig csukd be őket, vagy valami.
"akkor nem garantálom, hogy nem fog rámenni a kutya hiszen védi a portát erre oda kell figyelnie, hol sétálgat, "
Nem! Neked kell odafigyelni, hogy ne tudjon kiszökni. A porta meg a kerítésen belül van. Nem az utcán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!