Akik kutyát idomítanak/tanítanak,hogy szoktatják le őket erről?
Rászólsz, hogy "Szépen/Finoman/Óvatosan!" és addig nem hagyod, hogy elvegye, amíg cápaként vetődik rá.
Határozott hang, szemkontaktus. Következetesség.
A kutya okos, rá fog jönni, hogy hogyan kaphatja meg a finom falatot. Ha szépen (vagy legalábbis szebben, eleinte) veszi el, akkor hatalmas ováció, simi, dicséret.
Volt egy ex-kóbor kutyám, szerencsétlenen látszott, hogy meg kellett küzdenie a falatokért. Ha egy darabka ételt látott, rávetődött, mert ez vésődött bele. Sokat kellett vele gyakorolni, de később (persze csak képletesen) akár a torkáig is lenyúlhattam volna, olyan óvatosan vette el.
Vannak ún. önkontroll feladatok. Ezt úgy csináltuk, hogy kézben vagy földön tállal letakarva juti, ha meg akarja szerezni, nyúl érte, bezár a kéz/letakar edénnyel, ha elhúzódik picit és csak nézi, akkor nyit. Nagyon következetesnek kell lenni, és ha jól viselkedik, kontrollálja magát, akkor kap kézből jutit vezényszóval (tiéd), de a többihez továbbra sem nyúlhat.
Plusz amit a 3-as írt, hogy csak akkor kapja meg, ha finoman veszi el. A kettőt érdemes kombinálni, mert az önkontroll feladatok sokat segíthetnek neki megérteni, hogy mit vársz el. Ne ujj közé csippentve add a jutit, hanem tenyérből, akkor kevésbé fogja "leharapni" a kezedet is vele.
Értelemszerűen ha nagyon kapkod és harapdál, akkor én a tálas verzióval kezdenék, nem a kézben fogott jutival.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!