Tanácsokat kérnék. Teljesen magamba vagyok zuhanva?

Részvétem :'( Én augusztus 14.-én vesztettem el szeretett kutyámat :( Annyira de annyira nagyon kötődtem hozzá, hogy szinte fel sem fogtam. De ez a kis idő is megnyugtatott (hál' Istennek mert nem bírtam volna lelkileg). Rengeteget sírtam! És sírok is a mai napig. Viszont az utolsó pillanatban megígértem neki, hogy ha lesz is egy másik kutyám, nem tölti be a helyét soha, még ha azt is imádni fogom. Szekrényemen még mindig ki vannak ragaszgatva a képek, és nem fogom leszedni! Szoktam érte imádkozni, és mindig csak a szép pillanatokra gondolok.. De nagyon nehéz és aki ezt nem élte át nem tudja felfogni mennyire. Jobban fáj mindennél egy állat vagy ember elvesztése, mint egy hasbaszúrás, egy pofon, bárminél..

Tegnap előtt vettünk egy új kutyust, nagyon megszerettem, de a képek ott maradnak a szekrényemen, akár mennyire imádom már most az új jövevényt. És az emlékek megmaradnak, és azt remélem egyszer majd találkozunk odafent. Csak nagyon rossz a lelki furdalás, hogy néha kiabáltam vele amikor elszökött és most nagyon megbántam, nagyon rossz érzés, de tanultam belőle hogy az új kutyómnak soha ne okozzak semmi lelki bizonytalanságot.

Ennyit akartam mondani, hogy teljesen megértelek, és amúgy nekem is el kellett altatni szegény kutyám, pedig fiatal volt, kb. 4-5 éves és az utcáról fogadtuk örökbe :)

Részvétem utólag is és nagyon sok szerencsét és megnyugvást a továbbiakban is.

Egy 12 éves lány

részvétem

sajnálom :(