Örökbe mernétek fogadni 5 év körüli ismeretlen előéletű keverék kutyát menhelyről, cicák mellé?
Tegyük fel, letesztelik cicával, nincs baj. De mi a garancia, hogy 1-3 hónap múlva, ha már megnyugszik, hogy otthon van, nem bújik elő a valódi énje, ami mégis vadászik? Vagy azért jön elő belőle a vadászösztön, mert a cicák a lakásban rohangálnak a szeme előtt? Vagy egy rossz emlék tör fel benne és megfogja őket?
Ismerősök szerint kölyökkutyát kéne örökbe fogadnunk, ami mellettük nő fel, hozzájuk szokik, de a családom nem akarja azt a sok macerát, ami egy kiskutya felnevelésével jár, sok állatorvosi költség, rombol, rág, pusztít, szobatisztaság, plusz nála sem lehet tudni, hogy nincs-e benne, pl foxi vagy olyan vadászkutya, ami akárhogy szoktatod, akkor is vadászna a cicákra. Felnőtt-középkorú, nyugodt, kedves, szelíd, békés, családszerető kutyust szeretnénk inkább, de nem akarunk kísérletezni a cicák életével sem, nem tudjuk mi volna a helyes döntés.
Előző kutyánk is menhelyről volt, ugyanígy, 5 éves volt, mikor kihoztuk, nagyon szelíd, barátságos, türelmes, békés kutyus volt, de akkor nem voltak cicáink, csak akkor lett, később, amikor már ismertük, tudtuk, hogy milyen, tudtuk, hogy neki minden másik állat, ember, aki nálunk van, arra családtagként tekint, soha nem bántana senkit. De meg kellett ismernünk, vele élnünk, törődnünk vele sokat, hogy rájöjjünk erre. Neki, ha rossz emlékei törtek fel, akkor remegve bebújt asztal alá, ágy alá, sarokba, félt, de odamentünk, megnyugtattuk, sose kapott oda, még csak nem is morgott soha ránk, a kezdetektől elvárta, hogy engedélyt adjunk arra, hogy nekiláthasson a vacsorájának, anélkül nem is ment a tányérjához, de ha mondtuk neki, hogy gyere, egyél, elkezdett enni, de utána is, evés közben is belenyúlhattunk a tányérjába, simán arrébb lépett, odaengedett minket. Idegen kutyák, ha az utcán ugatták, támadták pórázon, ő simán nagy ívben kikerülve elsétált mellettük, egyáltalán nem balhézott. Nagyon félt a fürdetéstől, de akkor is csak kitágult pupillával remegve tűrte, nagyon nagyon szelíd, alázatos kutyus volt, teljesen ránk bízta az életét, iszonyat hálás volt, úgy tudott ránk nézni, úgy tudott szeretni, elmondani, leírni lehetetlen.
Nem tudom, találunk-e hasonló kutyust, a cicáknak is nagyon hiányzik, nekünk is, tudom, pótolni nem lehet, a hiányát csillapítani sem, de szeretnénk 2. kutyust.
válasza:Én kétszer is fogadtam örökbe felnőtt kutyát meglévő cica mellé, az egyik egy 4 éves labrador volt, a másik egy 8 éves uszkár. Egyszer kellett rájuk szólni erélyesen mikor elsőre a macska után iramodtak, és nem csinálták többé. Illetve az uszkár időnként, de csak játékból. :) Ez a három állat idővel együtt aludt. Az idegen macskákat egyébként továbbra is megkergették, de róla tudták hogy a mi cicánk, és nem bántották sosem. :) Jelenlegi kutyusom 7 hónaposan jött, nála is ennyi volt. Azzal a különbséggel, hogy a kölyökkutya folyton játszott volna vele, a cica viszont már öreg volt és már nem akart játszani annyit. De ebből sem volt soha konfliktus, inkább csak vicces volt ahogy elküldte a blökit. :) Sajnos a cica már nincs velünk azóta, szörnyen hiányzik. :(
Szóval szerintem hacsak nem valami kifejtetten vérszomjas fenevadat akartok hazavinni, akkor nyugodtan. :)
válasza: válasza:Akkor megpróbáljuk.
Kikérjük a gondozók véleményét, melyik kutyus szelíd, türelmes, leteszteljük cicákkal, aztán megpróbáljuk megbeszélni velük a próbaidőt, néhány órára vagy 1-2 napra hazavinnénk, meglátjuk alap dolgokra hogy reagál, aztán ha minden jól megy, akkor megírjuk a szerződést.
Remélem találunk megfelelő kutyust, ezáltal az előző kutyusunk emléke előtt is tiszteleghetnénk.
válasza:Mindig van rizikó, de vannak menhelyek, ahol cicákkal is barátkozhatnak valamennyire, ott elég hamar kiderül, hogy viszonyul hozzájuk. Ha ez nincs is, azért fajtajelleg alapján is dönthetsz, még ha keverék is. Egy puli, pumikeverék kutyusban inkább a terelgetés, vigyázás ösztöne dominál, egy tacsi hamarabb megkergeti a macskát. Én is vállaltam rizikót, egy temetőből hoztam el a pumikeverékünket, ott kb.semmit nem tudtam az előéletéről. De ott nem maradhatott. Az volt bennem, meglátjuk, hogy reagál. A cicák életét nem akartam kockára tenni, elvittük volna menhelyre, ha agresszív. Rettenetesen félt. Csak karban tudtam kivinni a temetőből is. Itthon lelapult a földre. Bemutattam neki sorra a cicákat és a kutyámat, semmi agresszió nem volt. Első perctől tiszteletben tartott minden családtagot. A kutyám kifejezetten jó hatással volt rá. De azért hozzáértéssel kell ezt csinálni. Semmivel sincs velük kevesebb gond, mint egy kölyökkel. Ő napokig nem evett. Maga alá csinált, mert nem mert kimenni. Kb.3 napig behúzódott a kazánházba és alig bújt elő. Azt a kertrészt el tudtam zárni, tehát a macskák ki tudták kerülni. Szoktatás csak felügyelettel. Cicákra kétszer odamorrantott, amikor már megbátorodott, akkor keményen rászóltam, mire egy napra visszaköltözött a kazánházba. Utána tudatosan bent altattam együtt a macskákkal és velünk, mert azt olvastam, hogy a falka nem bántja azt, akivel együtt alszik. Mivel korábban szoktattam így cicát, kutyát, tudtam, hogy remekül működik.
Az első hónapokban előfordult, hogy kiszámíthatatlan volt, jelzésszerűen kapott a gyerek felé, pedig tényleg nem nyúzta a kutyát. Ez nagyon ritka volt, de annál meglepőbb, mert amúgy nagyon szelíd mindenkivel, vendégeket is csóválva fogad. Meg el is múlt ez 1-2 hónap után. Szerintem csak szorongott, amiatt volt az elején ilyesmi.
Mindenesetre tapasztalat fontos cica-kutya összeszoktatásban, ha azt hiszitek, könnyű lesz vele, inkább ne.
válasza:5
Ezek nagyon egyedi esetek. Nálunk pl nem voltak ilyen dolgok. Nem voltak annyira félősek sem, sokkal egyszerűbb volt velük mint egy kölyökkel. Ez nagyon az adott kutyán és az előéletén múlik. :)
Első voltam.
válasza:Nálunk sem volt ennyire problémás. Kb az addigi életét a menhelyen élte, kölyöknek került be, heti 1x volt kiengedve egy órára a futtatóba. Félt, de ilyen odakapások, morgás, semmi nem volt, alázatos, szelíd, türelmes volt, tűrt mindent. Első nap elvittük az orvoshoz chipet átíratni, általános vizsgálat volt és féreghajtót, bolha-kullancs ellenes cseppet kapott, simán ölbe kaptam, mikor fel kellett tenni a vizsgálóasztalra.
De ez valahogy látszott rajta, a remény még csak meg sem csillant a szemeiben, mikor először találkoztunk vele. Úgy éreztem, nem is reménykedik, hogy valaha kikerül onnét, semmiféle ellenállást nem tanúsított, nem is ugatott, mint a többi kutya, olyan visszafogott, zárkózott volt.
Szomorú, de remélem találok hasonló kutyust. Mert azért bár rájuk van írva, de azért akkor sem tudhatom, mire hogy fog reagálni és azért a cicákat is féltem, ők meg utcáról vannak, de nagyon játékosak, sokat futkosnak, meg az előző kutyussal is kapcsolatban álltak, nem annyi volt, hogy oké, te itt vagy én meg ott. Az egyik mindig odadörgölőzött a kutyusnak is, mint nekünk, a másik rendszeresen mosdatta, vele szoktak aludni sokszor, még a kaját is megosztották, az egyik cica mindig a szájában vitt neki az ő kajájából, a kutyesz meg hagyott neki az ővéből. A másik cica meg lopni szokott tőle, de azt is hagyta. Sokszor vittek neki játékot, de a kutyus nem volt játékos, ő csak nyugodtan elvolt magában mindig. A mosdatós cica, mikor feljöttünk sétából kutyussal, át szokta karolni a nyakát, szemből, morcogott neki valamit, megszaglászta, merre járt. Szóval ők törődtek vele, nem csak elvoltak egymás mellett, családtagként szerették egymást. Nem tudom, milyen másik kutyával tudnánk ezt ugyanígy, nem hiszem, hogy sok kutya elviseli a macsektól ezt a fajta közvetlenséget. Mert a cicákat, mikor levittem pórázzal sétálni, idegen kutyákhoz is mentek volna barátkozni. Ők úgy nőttek fel, hogy a kutyus az olyan, mint amilyen a mienk, azt hiszik, mindegyik ilyen szelíd.
De biztos vannak ilyen kutyák menhelyen, csak meg kell találni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!