Szerintetek milyen kutyafajta illene hozzám?
Tapasztalat: egy menhelyes kutya és egy állatvédőktől örökbefogadott kutya. Tehát nem első kutya lenne. Első 2 éves, utóbbi kutya 4,5 évesen került hozzánk, mindkettő fiú. Ezúttal kölyköt szeretnék.
-Közepes vagy valamivel nagyobb testű.
-Minden igyekezetem ellenére sem tudtam olyan mértékben domináns lenni a két kutyánál, amennyire kellett volna (míg apukám rájuk szólt egyszer, addig én, aki naponta 3-4x vittem őket éveken át, trénernél is voltam, gyakoroltam is velük minduntalan, én ordíthattam, szépen mondhattam, bármit csinálhattam, nem tudtam nagyon domináns személlyé válni az utcán, konkrétan nem vett komolyan a kutya a szidásnál, csak az arcomba nyalt, pedig "te kis rosszcsont kutyuska" könnyedséggel szóltam). Sokat fejlődött a dominanciám ahhoz képest ahogy indultam az elején (konkrétan nulla). Egy kutyával úgy gondolom, szépen meglennék, főleg ha kölyökkorától kezdve velem van. Azonban nem akarok túl domináns kutyát, akihez mindig erőskezűnek kell lenni.
-Nem azt mondom, hogy lusta legyen (de akár olyan is lehet), de naponta maratont ne kelljen vele futtatni, több órát nagyon intenzíven, hogy meglegyen a békéje. A környéken lévő lehetőségek adottak, hogy játszhassak vele (park park hátán), és a közelben kb 15 perc sétára van erdő, ahol amikor nem jeges vagy latyak idő van, nagy sétákat tudnánk tenni.
-Egygazdás.
-Békés a gyerekekkel, emberekkel (a ház mögött játszótér, a közelben egymás seggében két játszótér, és óvoda, iskola).
Nagyon tudom szeretni az állatomat. A kutyáimmal úgy volt, hogy együtt aludtunk, az állatvédős hozzám jött bújni amikor villámlott, dörgött az ég, tűzijátékoztak kint -- tehát amikor félt, a menhelyes kutyám mögém bújt, ha olyan állat vagy személy volt jelen, akihez nem akar odamenni, mert kényelmetlenül érzi magát tőle. Állatvédőktől örökbefogadott kutyánkat leginkább én raktam helyre, hogy ne szobabútor legyen, hanem farokcsóváló, izgatott, simit követelő kutyus. Én keltem fel hozzájuk a rossz álmokkor, vagy melléjük feküdtem. Az én arcom volt cseszegetve éjjel-hajnalban, hogy ébredjek fel, amikor hirtelen sürgős dolog érlelődött, ami nem tűrt halasztást a reggeli sétáig.
A dominanciával gondjaim vannak, és ezen évek óta dolgozom, és haladok is, és ezen hibám ellenére úgy gondolom, hogy jó, szerető gazdája tudnék lenni egy kutyusnak, akit nem nevelt az élet, aki nem szerzett korábban rossz tapasztalatokat.
Nézegettem már sok fajtát a neten, de inkább a ti véleményetekre adnék, saját tapasztalat alapján közvetlen vagy a közelből.
Uszkár jutott így eszembe elsőnek, ha mindenképp most fajtatiszta kölyköt szeretnél.
A dominamciáról annyit, hogy olyan nincs konkrétan hogy kutyákkal szemben erős kezű vagy domináns gazda vagy. Valaki vagy tudja mit akar vagy nem, önmagadhoz képest legyél magabiztosabb.
Nekem régebben volt egy kutyám aki felett abszolút nem volt kontrollom, azóta eltelt pár év, már akárkit lazán kiosztok, még a macska is vigyázzva áll :D
De egyáltalán nem is tartom magam dominánsnak meg semmi, egyszerűen csak vannak szabályok amiket be kell tartani és kész.
Közép vagy óriás uszkár, de mondd a tenyésztőnek, hogy könnyen kezelhető, kooperatív kutya kell.
Puli is jó lehet, de ott meg arra figyelj, hogy bizalmatlanságból ne csipkedjen majd se embert se kutyát, a tenyésztő itt is tud majd remélhetőleg segíteni a választásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!