Meddig hagyjam élni a kutyát?
13 éves németjuhász, áprilisban kezdődtek a gondok, a két hátsó lába kezdte felmondnai a szolgálatot járt gyakran orvos kapott mindent amit lehetett. Eddig még úgy ahogy nehezen de körbe járta az udvart, most romlott le hirtelen az allapota. Kinti kutya egyébként, sokszor már wc sem megy ki a fűre csak maga mellé piszkít.
Most már a két hátsó lába egyáltalán nem funkcionál csak mászik néhány métert naponta.
De nem látszik rajta fajdalom jele, nincs bánatos tekintete ezen kívül nincs semmilyen gondja, eszik is rendesen. Csak közlekedni már nem tud.
Komolyan nem tudom meddig várjak mikor altassam el, ez egy lehetetlen döntés, nagyon nehéz meghozni, egyszerűen taszít még a gondolat is, hogy felhívjam az orvost.
Van egy mondás, hogy rather a month early than a day late. Szerintem ez nagyon igaz.
A mi kutyánknak 14 évesen egyik napról a másikra előjött az ízületi kopás. Azaz, ez rossz megfogalmazás, hiszen nyilván már korábban is megvolt neki, de elbotorkált öregesen, kisebb sétákra is szívesen jött. Viszont akkor lábra se tudott már állni, nagy fájdalmai voltak. Az orvos mondta, hogy valószínűleg már eddig is fájt neki, de sokáig tűrik a kutyák. Végül még egy évet élt, az orovs javaslatára gyulladáscsökkentő-fájdalomcsillapító gyógyszert kapott, ami nagyon sokat segített, de nyilván nem volt már tökéletes. Minden nap retegtünk, ha épp picit rosszabb napja volt, hogy meg kell e hozni a döntést, de aztán mindig jobban lett. Egyik reggel aztán nem ébredt fel többé.
Azért írtam le a történetet, mert nagyon sok dologtól függ ez az egész. Jó lenne pontosan tudni, hogy mi okozza a problémát nálatok. Gerinc, esetleg ízület eredetű, és lehet-e olyan kezelést alkalmazni, amivel még javítható az állapota. Ha igen, egy próbát esetleg megér, ha a kutya ettől eltekintve jókedvű, és van benne élni akarás.
De a 9-es jól írja, ha már látod rajta, hogy ez nem ő, nem tudja élvezni a sétákat, az alapvető dolgokat amiket eddig szeretett, akkor érdemes elgondolkozni, hogy húzzátok-e tovább.
Kitartást, és sok erőt kívánok én is, ez mindig nagyon nehéz :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!