Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Nem szeret a kutyám?

Nem szeret a kutyám?

Figyelt kérdés

3 kutyám van, de elsősorban az egyikre irányul a kérdésem.


Ő egy 3 éves, ivartalan szuka az utcáról fogadtam örökbe. Ő a második kutya a családban. Nagyon érzékeny, nagyon figyel, nagyon gyorsan tanul. Legalábbis eleinte így volt. Kettő kutyasuliba is jártam vele, mintkettőben osztályelsőként végzett. Nagyon össze voltunk hangolódva, állandóan együtt voltunk itthon is, rengeteget játszottunk, összebújtunk. Kirándulni is járunk sokat.


Másfél éve egy harmadik kutyus is hozzám került. Eleinte nem volt semmi probléma, gyorsan összeszoktak, megszerették egymást ők ketten, rengeteget játszottak és játszanak is mai napig.


Viszont egyre inkább változott meg a nagyobbiknak a viselkedése, és most kezdett egyre feltűnőbb lenni pár hónapja, most pedig kiteljesedni látszik.


A nagyobbik már nem jön oda hozzám, ha hazaérek egyáltalán nem örül, meg sem mozdul, csak rám néz. Régen alig lehetett leállítani, hogy ne ugráljon össze. Emellett hiába hívom, nem érdekli, nem jön oda csak nagyon ritkán, akkor is még előtte nyújtózkodik egyet és lassan oda ballag, vagy elmegy mellettem. Nem hozza a játékát, de ha én kezdeményezek játékot, akkor sem nagyon lehet rávenni.

Mostanában pedig elkezdett egyre agresszívabb lenni, de csak velem szemben. Több családtaggal élek egy háztartásban. Nyilván az én kutyám, én jobban fegyelmezem. Ritkán kell rászólni, de ha mégis kell, most elkezdte azt csinálni, hogy morog vagy ugat rám. Hajlamos ilyenkor bevédeni helyeket, pl. nem enged be az ajtón, hiába próbálok bemenni, egyre jobban vicsorít rám, és minden mozdulatomat követi, nem enged sehova. Ilyenkor egyelőre csak az segít, ha ilyenkor nyakon öntöm és elszalad.


Páromat heti egyszer szokta látni, őt szemmel láthatóan jobban szereti, rá nagyon hallgat, figyel, játszik vele, bújik hozzá, örül neki. Ugyanez igaz bármelyik családtagomra. Velem meg kerüli a legtöbb kontaktot.

Pedig én etetem, én járok vele sétálni, a többiek csak játszanak vele meg szeretgetik.


Kezdek tanácstalan lenni, hogy mit csináljak, hogy ez változzon. Hogy olyan legyen, mint régen. Van egy olyan érzésem, hogy a harmadik kutya az oka, mert ő régebben sokszor kitúrta onnan, ahol éppen volt, és egy idő után látszott, hogy már emiatt nincs úgy kedve oda jönni sem, mert a másik úgyis jön, de ezért próbáltam többet foglalkozni vele. De ő egyre inkább nem kért belőle. Most pedig már néha mintha próbálná átvenni a falkavezér szerepet.



2022. jún. 15. 19:14
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%

Ezt olvasd el, hasznos lehet, de vannak más hasznos írásaik is:

[link]

2022. jún. 15. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim válasza:
68%
Egyertelmu hogy feltekeny a masik kutyusra! Ugy erzi o nem kapott eleg szeretetet es feladta… Masokkal elvan kiveve veled szoval ez megmagyarazza
2022. jún. 16. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
62%

Mekkora kutya?


Az a baj, hogy te félsz tőle, ő meg ezt kihasználja és a félelmed meg felbátorítja. Ha így folytatjátok, a végén még komoly sérülést is okozhat neked (nyílván, ha elég nagy hozzá). A helyedben mielőbb felkeresnék egy normális szakembert.

2022. jún. 16. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

35 kilós kutyáról van szó.

Én nem sokkal vagyok több nála.

2022. jún. 16. 16:10
 15/15 anonim ***** válasza:
0%

Nyilvanvaloan maga fole sorol a sorrendben.

Nyilvanvaloan nem tartod be a sorrendisegi szabalyokat.

Ha eddig ingyen nem olvastal roluk,fogadj penzwrt oktatot,akk szajbaragja a szabalyokat.

2022. jún. 16. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!