Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Nem szeret a kutyám?

Nem szeret a kutyám?

Figyelt kérdés

3 kutyám van, de elsősorban az egyikre irányul a kérdésem.


Ő egy 3 éves, ivartalan szuka az utcáról fogadtam örökbe. Ő a második kutya a családban. Nagyon érzékeny, nagyon figyel, nagyon gyorsan tanul. Legalábbis eleinte így volt. Kettő kutyasuliba is jártam vele, mintkettőben osztályelsőként végzett. Nagyon össze voltunk hangolódva, állandóan együtt voltunk itthon is, rengeteget játszottunk, összebújtunk. Kirándulni is járunk sokat.


Másfél éve egy harmadik kutyus is hozzám került. Eleinte nem volt semmi probléma, gyorsan összeszoktak, megszerették egymást ők ketten, rengeteget játszottak és játszanak is mai napig.


Viszont egyre inkább változott meg a nagyobbiknak a viselkedése, és most kezdett egyre feltűnőbb lenni pár hónapja, most pedig kiteljesedni látszik.


A nagyobbik már nem jön oda hozzám, ha hazaérek egyáltalán nem örül, meg sem mozdul, csak rám néz. Régen alig lehetett leállítani, hogy ne ugráljon össze. Emellett hiába hívom, nem érdekli, nem jön oda csak nagyon ritkán, akkor is még előtte nyújtózkodik egyet és lassan oda ballag, vagy elmegy mellettem. Nem hozza a játékát, de ha én kezdeményezek játékot, akkor sem nagyon lehet rávenni.

Mostanában pedig elkezdett egyre agresszívabb lenni, de csak velem szemben. Több családtaggal élek egy háztartásban. Nyilván az én kutyám, én jobban fegyelmezem. Ritkán kell rászólni, de ha mégis kell, most elkezdte azt csinálni, hogy morog vagy ugat rám. Hajlamos ilyenkor bevédeni helyeket, pl. nem enged be az ajtón, hiába próbálok bemenni, egyre jobban vicsorít rám, és minden mozdulatomat követi, nem enged sehova. Ilyenkor egyelőre csak az segít, ha ilyenkor nyakon öntöm és elszalad.


Páromat heti egyszer szokta látni, őt szemmel láthatóan jobban szereti, rá nagyon hallgat, figyel, játszik vele, bújik hozzá, örül neki. Ugyanez igaz bármelyik családtagomra. Velem meg kerüli a legtöbb kontaktot.

Pedig én etetem, én járok vele sétálni, a többiek csak játszanak vele meg szeretgetik.


Kezdek tanácstalan lenni, hogy mit csináljak, hogy ez változzon. Hogy olyan legyen, mint régen. Van egy olyan érzésem, hogy a harmadik kutya az oka, mert ő régebben sokszor kitúrta onnan, ahol éppen volt, és egy idő után látszott, hogy már emiatt nincs úgy kedve oda jönni sem, mert a másik úgyis jön, de ezért próbáltam többet foglalkozni vele. De ő egyre inkább nem kért belőle. Most pedig már néha mintha próbálná átvenni a falkavezér szerepet.



2022. jún. 15. 19:14
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
95%
Nem lehet beteg? Vagy valami sérülése?
2022. jún. 15. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Kérjél tanácsot állatorvostól. Remélem megoldódik, és ninsen semmi baja.♡♡
2022. jún. 15. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Jól értem, hogy ha rosszat csinál és rászólsz, befeszül és lassan már ott tart, hogy visszatámad? Te meg annyira félsz tőle, hogy ilyenkor elmész vízért, hogy leönthesd, mert máshogy nem bírsz(mersz) kimenni pl egy ajtón?


Bármi miatt is legyen ez, ez nagyon gáz, hívj trénert, meg persze egy röntgen+ct sem árthat, hátha van valahol valamilyen elváltozás.

2022. jún. 15. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%

Egy idő után lenyugodnak a kölyökkor kajlaságából, de az agresszió nem jó. Lehet betegség, sérülés, vidd el állatorvoshoz, inkább menj fölöslegesen, ha nincs baj, mint hogy ne kezeljék, ha mégis van. Egyik szomszédom egyik kutyája 1,5 évesen ment el, akkorra jött elő nála egy olyan betegség, amire pont nem szűrnek, akkor azt mondták neki, hogy ez a kritikus kor, a másik kutyája már 3 éves volt, nála már nem jöhetett elő, ha addig nem volt baja. Lehetnek ilyen betegségek is, ezt is inkább zárjátok ki.

Ezen kívül kérdezném, hogy szoktál feladatozni a kutyával? Gyakorolni, amit suliban tanultatok? Illetve milyen módszerrel tanították, hogy kezeld az agressziót?

2022. jún. 15. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

3-as,


Nem kell sokszor rászólni, nem nagyon szokott bajt csinálni, de pl. pár hete füvet ültettünk és kiásta. Amint megláttam bentről, kimentem és a nevét kiabálva oda akartam hívni magamhoz, de nem jött. Sokadik alkalomra sem jött oda, ezért végül én mentem oda, hogy eltereljem onnan, de amint a közelébe értem, elkezdett nagyon morogni, vicsorogni.


Ma valamit nagyon ugatott ok nélkül, én azt nem szeretem. Ha van valami, ugasson, de mikor már percekig nyomja, rá szoktam szólni. Nem is mentem ki, csak az ablakon keresztül szóltam megint neki, régebben ilyenkor odajött. Most nem jött. Nem látam rá mit csinál a kapuban, ezért kimentem megnézni. Szintén ahogy közeledtem felé, elkezdett morogni, emiatt én is megemeltem a hangom, aztán rám ugatott, majd odaszaladt a bejárati ajtóhoz. Mentem utána, illetve be akartam menni, de teljesen bevédte az ajtót. Elindultam a hátsó ajtó felé, hogy majd ott megyek be, de teljesen felhergelte magát és jött utánam hörögve. Ha távolodtam jött, ha felé mentem, ugatozt. Az itatós táljából most is kapott vizet a fejére, akkor állt csak le végre.

2022. jún. 15. 20:44
 6/15 A kérdező kommentje:

4-es, nem tudom milyen betegségre utalhatna ez a viselkedés. Szerintem sokkal inkább én rontottam el valamit.


Szoktam vele/velük feladatozni, udvaron is, séta közben is. Nem nagy valamik, csak ül, fekszik, marad, pacsi. Egyszerre szoktam velük sétálni, séta után minden nap beállítom őket egy csoportképre, különböző helyekre, különböző elrendezésben, különböző pózokban.


Az agresszió kezelését nem nagyon tanították, inkább a megelőzést. Bár volt, hogy problémásabb kutya támadta a gazdáját, vagy a trénert, ilyenkor volt, hogy flakonokkal dobták meg a kutyát, vagy erősen rákiáltottak.

Illetve mondták, hogy agresszió esetén a kutyát ki kell zárni a falkából pár napra. Na most én legszívesebben ezt alkalmaznám, és próbáltam is már, de az a baj, hogy lakik velem öreg néni ia meg kisgyerek is, akiknek hiába magyarázod, hogy 3 napig ne foglalkozz a kutyával, nem bírják ki úgysem.

2022. jún. 15. 20:49
 7/15 anonim ***** válasza:
80%
A flakont ne használd, csak tovább fokozza a problémát. Keress etológia alapú sulit, cikkeket, trénert.
2022. jún. 15. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
En is azt mondom, hogy keress trenert, lehetoleg olyat aki hazhoz tud menni, mert otthon csinalja ezeket a kutya. Seta kozben minden oke vele, akkor szot fogad?
2022. jún. 15. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

Séta közben kb. oké. Ha máshol alszunk, akkor is. Mondjuk legutóbb már párom szüleinél is feltűnően érdektelen volt velem szemben.

Ha másokkal együtt sétálunk, kirándulunk, akkor mint a kisangyal, mintha meg akarná mutatni, milyen ügyes, milyen szófogadó. Ha csak magunk megyünk, kezdi makacsolni magát.

2022. jún. 15. 21:54
 10/15 A kérdező kommentje:
Egy ideig azt hittem unatkozik, vagy szomorú a másik kutya miatt, amiért az kitúrja őt. Ezért (is) mondtam fel hamarabb a munkahelyemen. Költözés előtt állok, viszem majd őket magammal, de előbb még itt is akartam rájuk több időt szánni. Mióta itthon vagyok, egyre rosszabb a helyzet. Vagy lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak nem láttam. De morogni meg azóta kezdett rám.
2022. jún. 15. 21:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!