Fura, hogy jobban szeretem a kutyákat, mint a babákat?

Bennem is kialakult az évek során az, hogy sokkal többre tartom az állatokat. Nem volt mindig így, szerettem a társaságot, az emberekkel lenni. Aztán szép lassan mindenki kib*szott velem, kihasznált, eldobott vagy épp szavakkal, de keményen bántalmazott. Mára tök magányos maradtam ami az emberi kapcsolatokat illeti. A legutolsó csalódás akkora volt, hogy szerintem már ha akarnék se tudnék újra közeledni senkihez. A kutyám lassan 15 éve van velem. Fiatalkorában sajnos elhanyagoltam, én is fiatal voltam, senki nem tanított felelősséggel bánni egy állattal. De volt egy fordulópont ami gyökeresen megváltoztatott ezen a téren, észhez tértem. Elkezdtem gondozni, szeretni, foglalkozni vele. Ahogy idősödtem egyre többet ki is tudtam neki harcolni. Kinti kennelben élő kutyából szinte teljesen benti kutya lett. Onnantól kezdve hogy elkezdtem őt szeretni teljesen kivirágzott, pedig jogosan utált volna a korábbi évei miatt, de pillanatok alatt megbocsátott mindent, csak örült neki hogy végre észhez tértem, vele vagyok és azonnal maximális bizalmat szavazott nekem. 🙂 És napról napra jobban szeret, egyre ragaszkodóbb. Egyre jobban számít rám, és tudja hogy lehet is. Amikor talál valami érdekeset, pl. egeret amihez nem fér hozzá, rám néz és egyértelműen tudatja hogy segítsek neki kiszedni. 😁

Azt az örömöt, ahogy csak pár órácska különlét után megpillant, le se lehet írni.

Nem harapna meg soha, még amikor fájdalmai voltak sem. Nem ugat rám, nem cserél el más (még az is lehet hogy jobb) gazdára. Ugyanúgy mellettem van akkor is ha később kap enni valami komoly dolog miatt. Ha nem kap jutalomfalatot. De még akkor is ha megszidom mert rossz volt. Vagy ha hibázom. Nem tart haragot, nagyon értelmes és hűséges. Szavak nélkül, de a szemeivel annál többet mond. Ő igazi társ, nem az az ember akitől ezerszer meghallgatom mennyire szeret, aztán kiderül hogy apuka nem kedvel és akkor inkább eldob mert neki olyan kell aki az apjának is maximálisan megfelel...

Talán csak én jártam szerencsétlenül de az emberi kapcsolatok számomra csak kiábrándulással jártak.

4. vagyok, olvasd el. Leírtam a saját véleményem. 15., kérdező! Egyetértettem, sőt leírtam, hogy nem fura a nézeted. DE: Ne írj már olyat, hogy egy emberi tragédia téged nem érint meg annyira, mint egy állaté. Ez már átlép egy határt. Az emberi élet, főleg ha kisgyerek és választanom kéne, akkor ezerszer a kisgyerekért aggódnék. (Mint írtam, olvasd el, mit írtam 4. válaszomban.)

Én sem bájolgok más gyerekéért, volt is miatta lelkifurdalásom, hogy totál közömbösek számomra is.

Ezzel a mondatoddal elvetetted a sulykot. Nálam biztosan. Lehet lepontozni.

Nekem a kutyák és a gyerekek egy szinten vannak. Ugyanolyan neveletlenek és idegesítők.

A többi állatot jobban szeretem tőlük.

Ezzel en is igy vagyok.

Egy regi ismerosnel voltam latogatoba ket pici gyereke van. Nagyon beszélgetni nem tudtunk egy ora utan en msr ugy voltam vele eleg volt :D

Mondtam meg van programom mara mennem kell

Visitottak, sirtak. Annyira hangosak voltak. En nem birom ezt.

Szerintem belolem is kihalt az anyasag vagy nem tudom. Sose rajongtam a babakert kisgyerekekert.

Neveletlenek, hangosak.

12 ev koruli gyerekekkel mar nincs problemam. Bar egyre tobb gyerek tokre rossz indulatu. Bar ez neveles.