Sajnos a kutyám annyira beteg és öreg hogy az állatorvos azt javasolta hogy el kell altatni hogy ne szenvedjen még többet hogy könnyebb ezen túl tenni magam ha ott vagyok amikor elaltatja vagy ha nem?

Szia!

Szerintem itt most nem te vagy a lényeg, és neki az a jobb ha vele vagy az utolsó percig....sajnálom és részvétem.

Na tessék, most elbőgtem magam. Pedig lassan 30 éves vagyok, és férfi. Nem is nagyon írok ilyen témákban, de a Te eseted más. Egy éve pontosan ugyanezen mentem keresztül. Az én németjuhászom is 13 éves volt. Amikor hozzám került, annyi idős voltam, mint Te most, de mellette váltam felnőtté. Ugyanígy izületi problémái voltak, és egyre gyakrabban esett össze. Ugyanezt mondta nekünk a doki is.

Hogy elaltasd-e vagy sem, arra nem tudok válaszolni. Ezt a döntést Neked kell meghoznod. Én nem tudtam megtenni. Mellette voltam, ahogy csak lehetett. Amikor nem tudott mozdulni, időnként forgattam, hogy ne zsibbadjon el nagyon. Amikor valamennyire sikerült, akkor segítettem neki járni, támogattam. Később ölbe vettem, és úgy vittem le a lépcsőn, hogy a dolgát elvégezze. Közben végig tartottam, nehogy eldőljön. Éjjelente egyik kezem végig rajta tartottam, és ha csak megmozdult, azonnal ugrottam, nehogy elessen, próbáltam kitalálni, hogy mit akar, inni, megfordulni, és aszerint segítettem neki. Pokoli időszak volt, erre fel kell készülnöd. Többször előfordult, hogy a rám nehezedő stressz miatt spontán belázasodtam. Ha ugyanaz a problémátok, mint nekünk volt, akkor főleg a fronthatásokat reagálja majd le, hirtelen felmelegedés, lehűlés sajnos télen gyakori, és minden egyes alkalom után rosszabb lesz neki. Természetesen megkérdezhetsz más dokit is. A mi dokink váltogatta különféle tablettákat, injekciókat, próbálta kitalálni, melyikre reagál a legjobban. Volt olyan durva injekció is, amiből csak 6 hetente egyet volt szabad beadni, de volt olyan is, amiből kaphatott napi egyet. Tablettával is próbálkozott, mert az folyamatosan hat hosszabb időn keresztül, míg az injekció gyorsabban, erősebben, de rövidebb ideig.

A vége felé együtt ettem vele, falatonként tettem az ételt a szájába. A lehető legfinomabbakat adtam neki, csak kerüljön már valami a szervezetébe. De a legfontosabb az, hogy biztosíts neki minél nagyobb nyugalmat. Ne legyen forgalmas helyen, csak tudjon pihenni és Téged nézni. Az utolsó pillanatáig vele voltam, az utolsó félórájában pokoli fájdalmai voltak, ezt tudnod kell, mielőtt döntesz. Ha bekövetkezik az elkerülhetetlen, csak engedd szabadon az érzéseidet, és ne félj Tőle utána sem, mert ő még ugyanaz, és még mindig a Tiéd, csak már egy más állapotban. Símogasd meg nyugodtan, ha úgy érzed. Csukd le a szemeit és fogd össze az arcát neki. Megérdemlik a törődést haláluk után is.

Hogy sikerült nekem? Hát így. Még mindig bőgök, mint egy gyerek, ha beszélek róla. Hónapok után, amikor már azt hittem, hogy rendben vagyok, takarításkor előkerült egy tárgy, amivel akkoriban foglalkoztam, amikor vigyáztam rá, és megint elemi erővel taglózott le. Ez ezzel jár, nagy űrt hagy maga után, de adj időt magadnak, mert az egész egy szép és nemes emlékké alakul majd át. És tekintsd magad szerencsésnek is, hiszen életednek ebben a kulcskorszakában Ő megtanította Neked, hogy mi az a feltétlen szeretet és gondoskodás. Ez egy olyan érték, amivel csak nagyon kevesen rendelkeznek ilyen fiatalon, és különleges emberré válsz majd tőle. Csak legyél türelmes, és tanulj meg bízni Magadban. Az emlékeket pedig ne töröld el, hanem annyiszor elevenítsd majd fel, ahányszor szükségesnek érzed. Én a mai napig őrzöm a képét a telefonomon és a számítógépemen. Ha lehetőségetek van rá, olyan helyre temesd el, ahol látogatni tudod, ha kedved tartja, és ahol nem zavar majd semmi, ha oda akarsz ülni mellé.

Én két hétig bírtam ki kutya nélkül. Képtelen voltam elviselni, hogy éjszaka csend van, nincs akinek köszönni, ha hazamegyek. És hogy nincs aki miatt aggódni, ha nem vagyok otthon. Németjuhászt nem akartam többé, így golden retrievert választottam. Tudni kell, hogy egy új kiskutya segít a leghatékonyabban feldolgozni mindezt. Ha nagyon szeretnél majd egyet, akkor beszélhetsz a szüleiddel róla. El tudom képzelni, hogy meggondolják magukat, miután ők is túlvannak ezen. De vannak még Neked is módszereid. Ha az iskolátokban van pszichológus, aki szintén szereti a kutyákat, akkor beszélhetsz vele, ha szakmailag jól képzett, akkor tudja, hogy mit jelent ez ilyenkor, és azt is tudja, hogy mit kell mondjon a szüleidnek.

Nem tudom, még mit mondhatnék. Talán most egy baráti kézfogás segítene a legtöbbet, de hát ez egy ilyen fórum. Legyen helyette az a jótanács, hogy éld át minden egyes pillanatát az együttléteteknek, és sose ess pánikba, hiszen ő most csak Rád számíthat, és sok nyugalomra van szüksége.

Kitartást és erőt kívánok Nektek!