Hogy vészeltétek át a kutyátok elaltatását?

Hogy régi, az biztos. A spánielt 12 éves koromban kaptam. 27 éves koromban temettem el!

Mintha egy emberi családtagom halt volna meg.

Az is volt jó 11 éve..

8as válaszoló voltam.

Az én kutyusomat egy autó ütötte el. Külföldön történt, kitépte a pórázt anyum kezéből, mert az út másik oldalàn meglátott egy macskát... az állatorvos, akit találtunk, megpróbált átcseszni minket. Eltörött a gerince, mint másnap egy másik orvosnál kiderült, de az előző azt mondta hogy “csak” elferdült és hogy helyre tudja hozni, de naponta vinnünk kell szurira, hogy felkészítse a szervezetét a műtétre. Így egy napig szenvedett. Borzalmas visszagondolni az egészre a mai napig. Hatalmas fájdalmai lehettek, ami miatt agresszív is lett másnapra (kiment a fájdalom csillapító hatása) és sajnos így maradt meg a legvégén az emlékeimben. Hónapokig aludni se tudtam, mert folyton “visszatért” és úgy éreztem mérges rám. Borzalmas nagy lelkiismeret furdalásom van azért, mert így ment el. Egy évre rá a húgom kapott egy kutyát, amit én nagyon elleneztem, de végül nagyon sokat segített és az én kutyusom lett.

19/l

8, remélem azóta váltottál orvost. Olvasni is szörnyű volt hogy "vonaglik a beagle a halálos injekciótól" :( Egy normális orvos előbb altatóinjekciót ad be, és amikor már mélyaltatásban van, akkor jön az ami leállítja a szívét.

Hogy a kérdésre is válaszoljak, rettenetes volt és összetörte a szívem. Kórházban volt napokig, és mikor hívtak hogy mehetünk érte, azt mondták hogy már sokkal jobban van. Hazahoztuk és egyáltalán nem volt jobban, ugyanolyan állapotban volt mint amikor bekerült, ha nem rosszabban. Az a tippem hogy ők azért látták úgy hogy már jobban van, mert náluk végig infúzión volt, és az tartotta életben. Rettenetes volt az utolsó éjszaka, a fejét sem tudta felemelni, csak haldoklott csendben, láttam hogy ő már feladta. Mellette feküdtem és vártam a reggelt, a megváltást. Nem akartam elveszíteni őt, de tudtam hogy jelenleg neki az a jó ami nekem a rossz. Ha elmegy oda ahol már nincs fájdalom.

Reggel nyitásra mentünk az állatorvosunkhoz aki maximálisan altatásellenes. Ahogy meglátta, szó nélkül készítette az injekciót, számára is egyértelmű volt hogy ez az egyetlen megoldás mert már csak pislákol benne az élet.

Előbb megkapta az altatót, és utána a végzetes injekciót. Láttam ahogy ellazul és már nem szenved, teljesen megváltoztak a vonásai. Olyan volt mint aki békésen alszik. Aznap megszakadt a szívem, de nincs lelkiismeretfurdalásom, ami nagyon fontos. Amíg volt esély, mindent megtettem érte, és amikor már nem volt, akkor nem hagytam szenvedni a saját önző szeretetem miatt. Végig aszerint történt minden, ahogy neki volt a legjobb.

14 éves volt, szép kort élt meg, sok jó élményünk volt együtt. Nekünk nincs kertünk, így elhamvaszttattam és itt van az urnája a polcon, mellette a kedvenc játékával.

Utána három évig képtelen voltam befogadni egy új kutyát, de tavaly nyáron úgy döntöttem hogy kihozok egy másikat a sintértől, ő gyógyítgatja a lelki sebeimet.

"Egy normális orvos előbb altatóinjekciót ad be, és amikor már mélyaltatásban van, akkor jön az ami leállítja a szívét."

Ugyanezt akartam kérdezni én is. Normáliséknál ez a protokoll. Viszont mivel túl sok történetet hallottam én is altatóinjekció nélküli szívmegállításról, javaslom, kérdezzetek rá a dokitoknál, hogy hogy megy ez, mire számíthattok.

Én annyit tudnék hozzátenni, hogy:

14 éves volt, több súlyos betegséggel. Nálunk a kezelési lehetőségek fogytak ki, ami várható volt. Szóval az dönthettem úgy, hogy megvárom, amíg ordít a fájdalomtól vagy rábökök egy napra, akkor megöljük a még funkcionáló kutyát. Tök mindegy, mindegyik szar döntés, úgyhogy az utóbbi mellett döntöttünk, néhány nap (legjobb esetben is másfél hét) nem ér annyit, hogy szenvedjen, szóval az egy hetes szabadságomat arra használtam fel, hogy otthon legyek vele, meg egy kicsit rendbe szedjem magam utána.

Az altatás része abból a szempontból nem volt para, hogy az én kutyámnak világ életében mindegy volt, hogy mit csinál vele a doki, az első injekciónál örült, hogy ölben van és simogatják, a másodikat már nem érezte. És ez sokkal fontosabb volt, mint hogy én hogy vagyok. Ami gáz volt még, az a holmijainak a szelektálása, elpakolása.

Azt érdemes még megemlíteni, hogy gyakori a megkönnyebbülés érzése (főleg tartósan vagy súlyosan beteg kisállatok esetén), ami miatt persze még szarabbul érzi magát az ember és még jobban marcangolja magát. Természetes.

Hát sok erőt és kitartást neked a mai naphoz.