Hogyan vészeltétek át a kutyátok halálát?

A kiskutyám alig élte meg a 4 évet, mert szétharapta egy nagy dög. Próbáltam levenni róla. Senki nem segített nekem, hiába ordítottam. Tele volt az utca.

Pár napja történt, de nem tudom felfogni a történteket. Persze, azok, akik ott voltak most sajnálkoznak. Ismertek is engem, a kutyámat imádták. Nemcsak a kutyám volt, a fiam is.

A lakás nagyon csendes, nincs kivel lennem, nem vár már haza senki. Egyedül eszem, alszom, járok a mosdóra. Barátaim nincsenek. Egy online barátom van, valamennyire adja belém a lelket. Anyám majd csak pénteken tud haza jönni, addig a nagyszülőkkel vagyok, de minden nap ordítanak egymásra. Apám nem nevel.

Most hol a kutyám? Nem tudok tovább lépni. Pszichológus szabadságon van. Voltunk a kórházba, de a nővérek mondták, hogy nincs egy szál orvos sem az osztályon.

Egész életemben egy kutyát akartam és ilyen hamar elvesztettem. Nem akarok újat, keveset leszek itthon a gyakorlataim miatt, azután valószínűleg egyetem következik.

Tényleg nem tudtam már máshova leírni, de az is jó, ha senki nem olvassa végig.