Menhelyről/sintértől kölyökkutya? Érdekes sztorik?

Teljesen ismeretlen keverékként jött, meghatározhatatlan máig (talán egy dominánsabb német juhász jegy kitűnik belőle, de nagyon távol van attól is). A méretét azt eltalálták, hogy mekkora lesz, ilyen közepes/nagytestű, sok mozgásigényű.

Habitusára nyilván nem tudtak mondani semmit. Kicsit túl virgonc és önfejű, pedig már 3 éves, és még mindig mint valami szeleburdi kölyök. Néha aranyos, de inkább a gond van vele. Nehéz sétáltatni... ha szagot fog, akkor bottal üthetjük a nyomát 😃 fél óra kergetőzés jön. Szerencsére fóbiás, így messzire nem mer menni (valószínűleg nagyon rossz csecsemőkora volt).

Szóval ez a legnagyobb gond, hogy míg fajtáknál nagyjából be lehet határozni, hogy egy kutya milyen személyiségű lesz, de keveréknél ezt lehetetlen... lottó. Másik ismerősnek is keverék kutyája van, és olyan nyugodt intelligens viselkedése van, szinte lenyűgöző... de nem azért, mert többet foglalkozott volna vele, vagy jobb sulit kapott volna a kutya, hanem ez egyszerű habitus, ilyen a személyisége. És ezt nem tudod, hogy milyen lesz egy kölyök keveréknél.

Egyszer volt csak menhelyes kutyám, nem maradt egy jó élmény. Középméretűre növő keverékként elpasszoltak egy kaukázusi kölyköt (több, mint 10 évvel ezelőtt volt, akkor még bőven nem vették ilyen szigorúan az örökbefogadást). Nagyon aranyos volt a "kis" Gömbőcke, de egy ovis gyerek mellé nem a legpraktikusabb.

Sajnos nem volt sokáig velünk, olyan féléves kora körül eltűnt. Arra tudok tippelni, hogy ellopták, egy kutya nehezen oldja ki magának a karabinkát.

Nekünk főleg felnőtt kutyáink voltak menhelyről, így inkább róluk van általánosabb tapasztalatom.

Kölyökkutyát egyszer hoztunk ki, nagyjából 20 éve. Pár hónapos volt, addig a menhelyen élt, úgy találták pár naposan egy kuka mellett. Német juhász-keveréknek tippelték, igazuk is lett, küllemben nagyon hasonlított egy német juhászra amikor felnőtt, csak kisebb volt. Bár akkoriban még sokkal jobban gyerekcipőben járt az állatvédelem, mint most. :)

A legokosabb kutya volt, akit valaha is ismertem (és ismertem párat) és ehhez nagyszerű szociális érzék párosult. Szerette a gyerekeket, a barátainkat, a többi kutyát, de a kapunál ugatott. Remekül megértette magát, ha akart valamit és sétálni is tudott pórázon, pedig soha nem tanította rá külön senki. Amikor a gyerekek kicsik voltak, jobban rámertem volna bízni őket, mint pár ismerősömre.

De a cicákat gyűlölte.