Vittél már vissza menhelyre kutyát? Ha igen, miért?

Én nem, pedig 3 örökbe fogadott kutyán is volt, és az egyik (doberman) olyan problémás, hogy egyéni foglalkozásokra kellett járnunk, mert a kutyaiskola sem tudta csoportba betenni...

De egy nagyon közeli barátnőm igen. És szerintem ez egy nagyon tanulságos történet, hogy hogy NEM szabad kutyát örökbe fogadni.

Egy barátnőm elhozott menhelyről egy féléves német juhász jellegű kutyát (100% úgy nézett ki, mint egy NJ, csak hát ugye törzskönyv nem volt, de gyönyörű kutya volt), mert gyerekkorában a Rex felügyelő volt a kedvenc sorozata, és abból indult ki, hogy most már van kertes háza, a kutyának majd jó lesz a kertben... sétálni nem vitte, mert "húz a kutya". Iskolába nem vitte, mert "nincs a faluban, és drága is".

A kutya kitalált magának feladatokat, mert unatkozott... pl. azt, hogy bevédte a kaput és kerítést mindenkitől. Először csak a postástól, aztán már a családtagoktól is. Aztán kitalálta magának, hogy a ház előtt, az utcán se mehessen el senki, és ehhez elkezdett kiszökni, és az utcán támadni emberekre. A villanypásztoron is átment valahogy... Nem bírtak vele a gazdái, nemcsak azért, mert nem volt semmi kutyás tapasztalatuk, hanem azért főleg, mert nem voltak hajlandó időt és pénzt áldozni rá: nem vitték iskolába, nem hívtak kiképzőt, nem akartak "naponta, órákat" foglalkozni vele, mihelyt a kezdeti lelkesedés elmúlt...

A kutya visszakerült a menhelyre, már alaposan elrontva, mert akkor már úgy gondolta, hogy mindezeket a dolgokat ő jogosan megteheti (mert meg is tehette, nem nevelték). Nem tudom, mi lett vele, de egy elrontott kutyának SOKKAL nehezebb gazdát találni.

Amiket én követek menhelyeket, ott többnyire kérnek ismerkedős alkalmakat többet is, nem úgy van, hogy ráböksz a kutyára, hogy ezt viszed, és engedik is. Gyepin oké, az más, az nem menhely. Meg is lepődtem, mikor a fajtamentés aznap este, mikor náluk voltam a kutyával találkozni, rám telefonált, hogy felém járnak autóval, és el tudnák hozni, mert eredetileg úgy volt, hogy 1-2 héttel később jött volna, addig állom én a költségeket és szervezek fuvart (oké, ők fiatal egyesület, idén még nem kaphatnak adó 1%-ot, nem tudom, azóta is így csinálják-e, amióta nálam van a kutyám, vagy változtattak). Persze, örültem, hogy hamar tudott jönni, mert minden készen állt számára, amivel lehetett előre készülni, és szerencsére semmi hátrány nem származott ebből, de az ismertebb, nagyobb múltú menhelyeknél nem ezt a rutint látom. Nem emiatt lett tőlük kutyám, mert könnyen jöhetett, hanem mert az a kutya passzolt hozzám, és azóta még inkább hozzám nőtt.

Amúgy pont azért tartanám fontosnak előbb a próbaidőt, hogy kiderüljön, működik-e a kutya és a gazdi együtt, ha van másik háziállat, több családtag, gyerekek, az is fontos. Mert az én kutyám is szuperül viselkedett a mentésnél, és az új környezetben meg kiderültek olyan dolgok, amik ott ismert környezetben nem, és nem is derültek volna ki, akkor sem, ha 100-szor találkozom a kutyával, mielőtt jött volna hozzám, azóta persze alaposan kiismertem, a rigolyáit is, a motivációit is.

Én követem az Élj Már Dog Rehab csapat munkáját, kifejezetten problémás kutyákat rehabilitálnak, kevés kutyával foglalkoznak, ők nagyon komolyan veszik a próbaidőt, és szerintem ők csinálják a legjobban.

Szerintem ott van legkevésbé lehetőség ellenőrizni, hogy mennyire passzol majd a kutya az új családba, az új gazdival, ahol sok kutya van, és ott fordulhat elő gyakrabban az, hogy a kutya visszakerül a menhelyre. Én nem hibáztatom egyik oldalt sem, a menhelyek is túlterheltek, a gazdiknak is vannak elképzeléseik, nincs idő és kapacitás, de ha legalább egyik félnek eszébe jut az elején, hogy legyen próbaidő, akkor már egy kicsit jobb a helyzet. Én nagyon utálom, amikor menhelyek sírnak azért, hogy visszakerül egy kutya hozzájuk, mert a gazdinál derült ki olyan probléma, ami nem látszott előre.