Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mit lehet tenni kölyök testvér...

Mit lehet tenni kölyök testvérkutyák verekedése ellen?

Figyelt kérdés

Van két 6 hónapos KÁJ kölyök kutyám, az egyik kan a másik szuka és az anyjuk is velük együtt van az udvaron.

Nos a problémám már 4 hónapos koruk óta az, hogy a két kölyök elkezdett egymással véresen verekedni, úgy hogy egy idő után már külön kellett őket választanom, de azért még néha próbálkozom amikor én is ott vagyok, hogy legyenek együtt.

Viszont a probléma még mostanra sem oldódott meg, egyszerűen minden ok nélkül is képesek nagyon durván verekedni és nem hagyják abba maguktól és persze komoly sebeket is képesek egymáson ejteni.

Van erre valamiféle megoldás vagy módszer amivel le tudnám őket szoktatni a verekedésről?

Vagy hagyjam, hogy addig verekedjenek amíg előbb utóbb a szukának úgy is be kell hódolnia, mert hát kisebb mint a kan kutya, de ezt nem igazán akarnám, mert félek, hogy akár végzetes sérülést is kaphat bármelyik.

Egyébként mikor összeverekednek az anyjuk az nem szól bele, rá sem hederít.

Ha esetleg valaki találkozott már hasonlóval, akkor szívesen meghallgatom a tanácsát.

A kutyám jól neveltek fegyelmezettek, mindent megcsinálnak egy szóra, de mikor verekednek, akkor semmit nem ér a szavam és most már kísérletezni sem merek, hogy együtt legyenek, mert egyedül nem könnyű őket szétszedni.

Köszi előre a válaszokat!



#kutya #verekedés #harc #káj #kutya testvér
2019. nov. 12. 16:00
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
21%

16:53 és ha úgy esik, hogy a gazda nem tudja megvédeni, akkor a jólnevelt kutya csak ül nyugodtan amíg széttépik? Ugyanmár. Nem minden kutya csak menőzik, van amelyik tényleg vérre megy. Mekkora barbárság arra kényszeríteni egy kutyát, hogy az életösztönének ellene menjen? Más dolog az, ha egy kutya bármikor szótfogad, nem kezdeményez verekedést és megint más az amelyik életképtelen és hagyja hogy bármit csináljanak vele. Ránk is támadt már rottweiler, nem cicózni, hanem szétroppantani a kutyám gerincét... Hát hálát adok az égnek és büszke is vagyok a kutyámra, hogy nem hagyta magát... Ja de biztos én voltam a hibás, hogy nem tudtam megnevelni két perc alatt más gyilkos óriás kutyáját. :)


Kérdező, ha az anyjukat még nem bántják, készülj fel arra, hogy később ez is megtörténhet, amikor erősebbek lesznek illetve ha az anyjuk megöregszik, legyengül, megbetegszik.

2019. nov. 16. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen, végre egy értelmes válaszoló aki a problémára figyel nem a körülötte lévő dolgokra.

Amit leírtál a kutyasuliról az tényleg logikus és valószínűleg működne, de én külhoni magyar vagyok, itt a környékembe nincs kutyasuli, legközelebbi helyre 2 órát kell autóznom. Ha ritkán viszem el őket, annak is lehet már pozitív hatása?

Az együtt sétáltatást ezt már mától alkalmazni fogom.

Vicces, hogy a 3. oldalig kellett várni mire érkezett egy használható válasz.

2019. nov. 19. 09:09
 23/24 anonim ***** válasza:
100%
Nem vicces, csak addigra derültek ki olyan részletek, amire használható választ lehetett adni. Az összes 76 %-os én voltam, csak 3 oldal kellett hozzá, hogy minimálisan körvonalazódjon a probléma eredete.
2019. nov. 19. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszaid és a türelmed!
2019. nov. 20. 12:06
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!