Mit lehet tenni kölyök testvérkutyák verekedése ellen?
Van két 6 hónapos KÁJ kölyök kutyám, az egyik kan a másik szuka és az anyjuk is velük együtt van az udvaron.
Nos a problémám már 4 hónapos koruk óta az, hogy a két kölyök elkezdett egymással véresen verekedni, úgy hogy egy idő után már külön kellett őket választanom, de azért még néha próbálkozom amikor én is ott vagyok, hogy legyenek együtt.
Viszont a probléma még mostanra sem oldódott meg, egyszerűen minden ok nélkül is képesek nagyon durván verekedni és nem hagyják abba maguktól és persze komoly sebeket is képesek egymáson ejteni.
Van erre valamiféle megoldás vagy módszer amivel le tudnám őket szoktatni a verekedésről?
Vagy hagyjam, hogy addig verekedjenek amíg előbb utóbb a szukának úgy is be kell hódolnia, mert hát kisebb mint a kan kutya, de ezt nem igazán akarnám, mert félek, hogy akár végzetes sérülést is kaphat bármelyik.
Egyébként mikor összeverekednek az anyjuk az nem szól bele, rá sem hederít.
Ha esetleg valaki találkozott már hasonlóval, akkor szívesen meghallgatom a tanácsát.
A kutyám jól neveltek fegyelmezettek, mindent megcsinálnak egy szóra, de mikor verekednek, akkor semmit nem ér a szavam és most már kísérletezni sem merek, hogy együtt legyenek, mert egyedül nem könnyű őket szétszedni.
Köszi előre a válaszokat!
Igen mindent betartok, ők is tudják, hogy én vagyok a falka vezér, de attól függetlenül tisztában vagyok vele, hogy köztük megvannak a sorrendek és ennek megfelelően is kezelem őket.
Nagyon sokszor játszanak olyankor jó nézni őket meg az egyértelmű, de ilyenkor mikor komolyan csinálják, akkor meg az az egyértelmű, hogy ez komoly harc, az első ilyen bunyójuk az egy elvájt csont darabon kezdődött de azóta csak a kennelben kapnak enni és semmilyen kajamaradék nincs előttük egész nap.
Volt olyan is, hogy napokig semmi verekedés nem volt, "elvoltak", aztán elmentem egy fél napra itthonról és úgy jöttem haza, hogy mindkettő mint egy háborús veterán a nyakuk, pofájuk lábuk tiszta vér, megölni nem ölték meg egymást, de 2-3 hétig kezeltem a sebeket, amíg rendbe jöttek és ez volt az az alkalom ami után, már nem hagytam őket egyedül az udvaron, most is mindkettő szabadon van csak egyik hátsó másik pedig első udvaron.
Ha komoly verekedés inkább olyankor fordul elő, amikor nem vagy otthon vagy nincs annyi időd velük foglalkozni, akkor könnyen lehet, hogy több fizikai és szellemi fárasztással kevesebbet bunyóznának. Van olyan ismerősöm, akinek két kutyája jól elvan egymással, de amikor csőstül jött a baj és nem maradt elég ideje a kutyákra (vizsgázott munkakutyák), szétszedték egymást.
Attól még, hogy a szuka kisebb, lehet ő a dominánsabb, erre ne építs. Ahogy arra sem, hogy biztosan elegendőek lesztek ahhoz, hogy megakadályozzátok, hogy a kan kutyátok befedezze valamikor az anyját vagy a tesóját. Hacsak nem csináltok nekik bombabiztos kennelt. Tüzeléskor csodákra képesek!
1. Mocskos, alja szaporító vagy. Mit is várunk az ilyentől?
2. Rohadtul nem jól neveltek és jól tartottak a kutyáid, ha összeugranak és még letiltani sem tudod ezt. Van még kérdés? Nem való neked ilyen fajta, mert ezek szerint felelőtlen is és gyenge is vagy hozzá!
Hogy a fenébe tudná már megodani az ivartalanítás, mikor 4 hónapos korukban kezdődött!? :D Ha valamihez nincs köze, akkor az az ivarosság.
Nem 100% hogy megoldaná az ivartalanítás, hanem 99% hogy nem! :)
Nem is értem hogy jut ilyen eszébe valakinek, hogy majd ez hozza rendbe...
Az okot kell megtaláli, melyik provokálja a másikat, és aszerint fegyelmezni.
Sokkal jobban lefárasztani őket, meg rengeteg más kutyával szocializálni!!!
Ez a legfontosabb.
Egyébként a kutyáid egyáltalán nem jólneveltek, áomvilágban élsz, ha ezt hiszed.
Maximum meg vannak tanítva trükkök végrehajtására, amiben jól teljesítenek.
Ez nem összekeverendő a neveléssel!
A kutyáid kimondottan rosszul neveltek a leírtak alapján.
Hehh? Valaki kérem foglalja össze százalékokra lebontva, hogy mit jelent egy kutyánál a jól neveltség.
10%- ha tudja ezt...
20%-os, ha tudja azt..
30%-os, ha amazt és így tovább.
Ha ezt a fölöttem lévő hozzáértő emberek így lebontják, akkor én leírom, hogy ezek melyik kritériumnak felelnek meg és melyiknek nem, azután pedig elismerem azt, hogy jól neveltek vagy sem, illetve fogom tudni, hogy mit kell még nekik megtanítani, ezek még fiatal kutyák én pedig hajlandó vagyok időt szánni rájuk, soha ne a jelenlegi helyzetet nézzétek, ezt a kérdést is azért írtam ki, mert fejleszteni szeretném a kutyákat.
Ezek a szitkozódó válaszolók... ti meg viccesek vagytok, jót mulatok a kirohanásotokon :D :D de telibe leszarom mit mondtok, hasonló megfogalmazással soha senkit nem fogtok megnyerni/meggyőzni.
Lehet a kutyáimra ráfér a nevelés, de nektek sem ártana egy kis ismeret az emberekhez, nyilván ti akik rögtön szitkozódtok egy alsó munkás réteg vagytok, akik mindenben a negatívumon látjátok és nem tudtok kitörni a saját láncaitokból, ezért itt próbáljátok kompenzálni önértékeléseteket azzal, hogy másokra agresszív módon próbáltok hatni és büszkén nézni a teljesen hatástalan kioktatási módszeretekre.
Egy jól nevelt kutya például (kezdjük könnyebbekkel):
-Nem ugrál fel a gazdájára, maximum ha a gazdája is azt akarja. De ezt, soha nem teszi meg egy idegennel.
-Vendégségben nem lép be a másik területére, csak ha a házi gazda, és az ott lévő legdominánsabb kutya "be nem hívja" teret nem enged neki-
-Az esetleges dominanciáját nem agresszióval fejezi ki, hanem sokkal kulturáltabb testbeszéddel.
Ebbe, a másik kutyára való felugrálás se fér bele!
Amennyiben ezt megteszi, akkor a gazdája egy pillanat alatt le tudja erről tiltani , szavak nélkül egyetlen domináns pillantással, vagy kézjellel.
(Csak ugye ehhez érteni is kéne, és nem hagyni eddig elfajulni a dolgokat! Úgyhogy ebben az esetben nem a kutya tudását kell %-okban mérni, hanem a gazdája tudását!!! Mondjuk ha valaki féléves, kifejletlen személyiségű , még csak nem is ivar érett kölyköket nem tud kordában tartani, akkor ez a szám bizony 1 jegyű... )
-Az ételét nem védi agresszíven. Senkitől, semmitől!
-Más háziállatokat, (kutyák, macskák, baromfik, rágcsálók...) nem akar megölni!
-Egy másik kutya agresszív fellépését teljes mértékben ignorálni tudja a gazdája jelenlétében, mert nem az van belenevelve, hogy a problémáira az agresszió a megoldás, hanem az, hogy a problémáira a gazdája a megoldás!
(ez mondjuk már egy haladó szint)
-Odajön hozzám, ha hívom.
Nem akkor, amikor ezt gyakoroljuk... Hanem akkor, amikor tőlem 100 méterre, nekem látótávolságon kívül, épp elindult egy szuka után.
%-okban hülyeség beszélni. Melyik, milyen szituban, milyen aktuális állapotban hogy viselkedik, ki hol tart a szocializációja, és elfogadott társadalmi normák elsajátításában, ez nagyon képlékeny.
Üdvözlettel: egy olyan munkás, akitől nagyon sokat tanulhatnál, ha nem lennél a nulla tudásodra ennyire nagyképű.
Köszönöm az értelmes válaszod, ne haragudj nem én kezdtem az agresszív megnyilvánulást és nem becsmérelni akarlak titeket, egyszerűen elmondtam a tapasztalataimat, hogy azok a kommunikációs formák amiket egyes használtak, az nem kulturált emberre vall.
Visszatérve a kutyákra.
Az első részben amiket írtál az ugrálás emberekre meg más kutyákra, ezt alap, hogy nem csinálja, már 6-7 hetes korukba megvolt nekik ez tanítva.
Vendégségbe nem igazán tudom, hogy hogyan reagál, mert nem szoktam őket vinni vendégségbe én is csak üzleti célból járok vendégségbe :D
Ha az utcán sétálok velük, se emberre sem kutyára nem támadnak, az első reakciójuk egy ilyen helyzetben az szokott lenni, hogy rám néznek, hogy én mit csinálok, ha látják, hogy én folytatom a sétát minden kizökkenés nélkül, akkor ők is ezt teszik.
Háziállatokkal gond nincs, vagyis nekem 3 nyulam van, azokkal együtt is tudnak aludni.
Viszont mikor a kapu előtt szokott elmenni kóborló kutya, akkor arra folyton ugatnak, erről még nem is próbáltam őket leszoktatni, nekem nincs bajom vele, ha jelzik, hogy ez az udvar az ő területük.
Hívásra rögtön jönnek, ezzel soha nem volt gond.
Ha kaját adok nekik, akkor mind a három kutya ül, lerakom eléjük a kaját és ha kell órákat is fognak ülni mellette, addig nem kezdenek enni amíg a parancsszót nem hallották.
Ha elkezdenek enni és szólok nekik, akkor minden gond nélkül befejezik és tovább ülnek a kaja mellett.
Naponta 1 órát szoktam én is menni sétálni és olyankor viszek magammal egy kutyát, közösen még nem sétáltattam őket, de most, hogy mondod ez lehet jó módszer lenne.
Viszont bazinagy a kert és az udvar és folyton szaladgálnak így mozgás hiány nincs a kutyáknak.
Nem alkalmaztam még semmi konkrét módszert erre a verekedés problémára, ezért is tettem fel a kérdést, hogy hátha kapok valami bevált módszert.
Kutya barátjuk egy van a tesómnak a Cane Corsoja, olyan környéken lakom, ahol nemigazán van lehetőség szocializálni a kutyákat. Csak az utcán találkoznak más kutyákkal.
Az alap probléma is kaja birtoklás miatt van, úgyhogy azért nem mintaszerű a viselkedésük.
Egyébként meg kutyasuli. Ha nem is a tanítottak miatt, hanem a szocializáció miatt, mert egyre jobban körvonalazódik, hogy vastagon benne van a problémában, hogy nem tudják hogy kell a fajtársaikkal bánni.
Jelenleg ott tartanak, hogy 1-1 kutyát személy szerint tudnak hova tenni (ellenség vagy barát) de általánosságban hiányoznak az alapok. Ezt le kell bontani, és alapjaiban újra felépíteni. Döbbenetes változásokat láttam már, 1-1 ilyen kutyánál, mikor összezártuk őket 30 idegen kutyával. Ott a nagylegények is 2-szer meggondolták felemeljék e a fejüket.
Meg kell tanulniuk a tisztelettudó bemutatkozást, és egy sokkal érzékenyebb kommunikációt. Előbb külön külön, utána együtt.
Sétálni meg kizárólag együtt vidd őket. És minden nap, legalább másfél 2 órára.
És ebből az apropóból ne példálózz a kert méretével, mert nem tartozik a témához. A séta nem a mozgás miatt kell elsősorban. A falkaszellem, és a szigorú falkasorrend tudatosítására szolgál. Rövid, de laza pórázos, fegyelmezett séta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!