Nagyon szeretnék egy háziállatot, de nem tudom, hogy hogyan vegyem rá a szüleimet?

Figyelj, én egy anya vagyok, és nagyon sokáig én sem akartam megengedni az állatot. Most van a gyerekemnek két tengerimalaca és akváriumban is gondolkozunk. De, két dologba gondolj bele:

1.Ha csak azért szeretnél állatot, mert magányosnak érzed magad, az nagyon nem jó. Az állat egy plusz az életünkben, és nem arra való, hogy a saját szeretethiányunkat kompenzálja, inkább arra, hogy megosszuk vele a plusz szeretetünket.

2.Lehet, hogy a szüleid tényleg nem szeretik az állatokat. Gondolj bele az ő szemszögükbe, hogy milyen szenvedés lenne nekik együtt élni egy olyan lénnyel, amit nem szeretnek. Olyan, mintha téged pl. összezárnának olyan állatokkal, mondjuk csótányokkal, amiktől iszonyodsz. Úgy érzed, hogy ők nem akarnak megérteni téged, viszont te sem érted meg őket. Olyasvalaminek az elviselésére akarod kényszeríteni őket, amit ők nem akarnak.

Próbálj meg őszintén beszélni velük, hogy alapból nem bírják az állatokat, vagy tényleg a macerától, büdösségtől, költségektől félnek. Ha alapból nem szeretik és nem viselik el az állatokat, akkor szerintem nincs mit tenni, nem kényszerítheted őket arra, hogy viseljenek el valamit, amit valljuk be, utálnak.

Visszatérve hozzám: nekem alapból nincs bajom az állatokkal, én a macerától, kosztól, büdösségtől, plusz munkától féltem. Alaposan utánaolvastunk a szóbajöhető állatoknak, és végül tengerimalac lett. A gyerek kedvéért mentem bele, mert megértettem a vágyait, és kompromisszumot kötöttem magammal, hogy ennyi plusz munkát, kényelmetlenséget bevállalok. De ez egy áldozat volt, és attól függetlenül, hogy aranyosak, a mai napig tehernek érzem őket, anyagilag is, és persze a gondozásuk jelentősebb része is rám hárult (nekem kisebb a gyerekem). Szóval most erősen tombol benned a vágy a kisállat után, és a sértődöttség és a meg nem értettség érzése, de gondolkozz el ezeken. A tengerimalacról annyit, hogy ha naponta kiszeded a ketrecükből az alom pisis részét, és hetente, 10 naponta alapos nagytakarítást csinálsz (ecetes lemosás), akkor nem büdösek, mert maguknak az állatkáknak semmi szaga nincs. Nagyon aranyosak egyébként, a nevükre hallgatnak, és bár nem túl okosak, néhány hónap elteltével kötődnek hozzád és örülnek neked. Az nem igaz, hogy végigalusszák az éjszakát, valamennyit kaparásznak, motoszkálnak, csipognak is, de meg lehet szokni. A tengerimalacot ajánlom, ha mégis zöld utat kap valamilyen kis állat. Viszont a teljes gondozást neked kell felvállalnod, és az sem árt, ha a költségeket is viseled. Én mondjuk gyakran cserélem az almot (forgács), így széna-táp-forgács a két malacra havi 5-6 ezer forint. A kezdeti beruházás nagyobb tétel, viszont ketrecet pl. jófogáson stb. is lehet venni olcsóbban.

Esetleg mutasd meg ezt a bejegyzést a szüleidnek, és még egyszer beszéljétek át az állat témát, de lehetőleg megértő és őszinte hangnemben. Bocs, hogy kicsit hosszú lett.

Nekem is ilyenek voltak a szüleim, és ha az ő jóindulatukon múlt volna soha nem lett volna állatom míg otthon laktam. Nálunk ki lett jelentve, hogy házba állat nem lehet, igaz nem panelban laktunk hanem sorházban, de akkora volt a kert hogy kettőt léptél és vége. Kutya, macska kizárva. Szőrös állat a házban nem lehet mert büdös, koszol stb. Mindig volt valami kifogás. Én meg sose hagytam magam. Gyerekként gyűjtöttem csigát, békákat, pókot befőttesüvegbe, gyíkot is vittem haza párszor. Ezeket persze könnyen szélnek lehetett ereszteni a környéken. Aztán 14 évesen fogtam a kis zsebpénzem és vettem egy ékszerteknőst, mert az nem szőrös és nem koszol. Nem tudtak mit kitalálni rá miért nem maradhat, így maradt. Elvolt a szobámban az akváriumában nem zavart senkit se. A felszereléseit én fizettem mind, igaz ahogy nőtt egyre nagyobb hely kellett neki (mai napig megvan, már akkora mint egy tányér és vígan lubickol a kis kerti tavában) Később lett belőle még egy ékszer teki, aztán görög teki is, és mentem egyre merészebbeket a szőrösebb állatok felé, egerek (anyámnak nagyon nem tetszett, utálta), hörcsög többször is, tengerimalacok (na őket már bírták), egyetemi évek alatt görények.

Ha a szülőkre vártam volna, hogy ezeket mind engedélyezzék, akkor amíg otthon lakok egy állatom se lett volna soha. Cserébe én fizettem mindent az állataimnak, a zsebpénzek, meg az ösztöndíjak jó része erre ment el. Az összes állatom az én felelősségem volt, takarításnál, foglalkozásnál. Nem volt kifogás, hogy nincs kedvem, nem érek rá, inkább bulikázok és kimaradok éjszaka (görényekhez ugye mindig haza kellett jönni kiengedni a ketrecből, foglalkozni velük).

Nem igazán tudom a te szüleidet hogy lehetne meggyőzni, az enyémeknél valamilyen szinten hatott az, hogy már kész tények elé állítottam őket, hogy itt van az állat és ezek után dobják ki ha van szívük.