Megmondanád a lányodnak, hogy a húsvéti nyúlának mi lesz a sorsa ha leadjuk később az állatkertbe? Ha őszintén elmondjuk, hogy élve odaadják egy sasnak akkor lehet nem is kéne neki a nyúl.

"az a rohadt nagy különbség, hogy azt az állatot valaki megölte a haszonért,"

Önámításnak tartom, a kínálatot a kereslet határozza meg, tehát azért ölnek meg annyit, mert a vásárlók fenntartják a keresletet.

Te egész egyszerűen, egy köztes emberre tolod rá a piszkos munkát, és így személytelenné válik.

Halványan emlékeztet a harcidrónokat kezelőkre.

Egy háborúban, mindig is problémát okozott a harcoló felek empátiája, ha olvasol szakirodalmat, elképesztő mennyiségű kilőtt lőszerre, sok esetben szinte alig volt halott, mert a szemtől szemben harcolók nem akarták megölni egymást.

Ezt remekül kiiktatták a harci drónokkal, amiket akár több ezer kilométerről, egy klímás szobából irányítanak, és 2 pizza között, teljesen személytelenül, gátlások nélkül bombáznak le embereket.

Értem én, hogy mit mondasz, igazad is van, de emellett én látok egy nagy adag önzőséget ebben a bűntudat / felelősség lepattintásban.

Mivel ez csak az emberről szól, hogy nekünk, fogyasztóknak, könnyebb legyen.

Na erre a részére mondom én azt, amit Zorán mondott a szerelemről: ha múlik, akkor fájnia kell, hogy tudd, hogy mennyit ér, amíg él!

Hangsúlyozom, nem traumatizálásról beszélek!

Hanem arról, hogy aki ekkora különbséget tesz, és ennyire semmitmondó neki az a hús, amit megeszik, annak legalább néha bele kéne gondolnia abba, hogy az az állat, nem tudta magáról, hogy az ő élete semmitmondóbb, egy kedvenc aranyhörcsögénél, mégis meghalt miattunk, talán nem kellene, hogy annyira nagyon semmitmondó legyen az élete.

42 vagyok " Viszont megnevelt."

igen, erről beszélek, ez nem föltétlenül trauma.

Egy "asztali áldás" amit nem föltétlenül istennek címzünk, vagy el se mondunk, így nyer éttermet. Egy jól ismert állatot, végtelen szeretettel is meg lehet enni!

(és hát ebben aztán a magyaroknak bőven van kulturális múltjuk, gondoljunk csak az "egyem meg a szíved" eredetére, mikor is a szeretett hozzátartozó halála után, a legközelebbi hozzátartozó, rituálisan evett a szívéből, így fejezve ki, hogy mindig is a része lesz, és hogy nem tud tőle elválni)

44, gondolatolvasó vagy, ugyanezt akartam írni, csak mondom már nem offolok ennyit, nem viszem el a történetet.

De igen, nem kell egy istennek címzett asztali áldás, csak úgy magunkban néha gondoljunk már bele, milyen áron kerül a rizs, vagy százcsilliárt tonna pálmazsír a boltokba, meg a tányérunkra!

A legkönnyebb dolog személytelennek lenni, és tudomást se venni róla.

Ha van egy háznál, néhány kismalac, hát annak mindnek neve van, jópofák, stb. de ha eljön az idejük, akkor eljön... Nem baj az, ha érezzük a súlyát annak, amit ad nekünk a természet! Sokakra ráférne egy ilyen kis teher!