Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Hogyan döntenétek a helyemben?

Hogyan döntenétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Van egy nyuszim, akinek sajnos nem vettük időben észre az emlődaganatát. Ez úgy lehetséges, hogy hosszú szőrű nyusziról van szó, akit ritkán emelgetünk (természetesen sokat van kint, ugrál mozog, de nem pakoljuk, mert arrébb megy magától, a felemelés ellen pedig tiltakozik), így egy gyorsan növő daganat nagyra nőtt rajta.

Ma vettük észre, délután voltunk egzotikus szakállatorvosnál, és a vizsgálatok alapján azt mondta, hogy áttétes daganatról van szó, szakmai véleménye szerint ez már nem műthető, de egyenlőre még nem szenved miatta.

Ezután két lehetőséget vázolt fel:

Első:

Kezeléssel le tudjuk lassítani a daganat növekedését, így meghosszabíthatjuk a szenvedésmentes életét, de előbb-utóbb elkezd kifekélyesedni, és onnantól már csak szenvedés lesz a nyuszinak az élet, az orvos szerint ha ilyen állapotba kerül, akkor érdemes elgondolkodni az eutanázián.

Második:

Ha nagyon ragaszkodunk hozzá, akkor invazív módon megpróbálja feltárni, és ha lehetséges, akkor leműti, viszont kihangsúlyozta, hogy ő erre kicsi esélyt lát.


6 éves nyusziról van szó, az évek alatt nagyon megszerettük őt. Az a baj, hogy bár bízom a doktornőben, de nem vagyok benne biztos, hogy azzal teszek jót, ha esélyt sem adok a nyuszinak. Ha a gyógyszeres kezelést választom, akkor rövid időn belül döntenünk kell az altatásról, és én is elismerem, hogy egy szenvedéssel teli élet, már nem élhető. Ha megpróbálkozunk a műtéttel, akkor ha kicsi is, de van esély, hogy felépül, viszont, ha nem sikerül és azt a rövid időt is elveszem tőle, amit a kezelés adna, akkor nagyon rosszul fogom magam érezni.


Szerintetek melyik lenne a nyuszi szempontjából a legjobb döntés?


2022. nov. 22. 20:37
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Most komolyan gyógyszereztek egy 6 éves áttétes daganatos nyulat??? Ey se nektek nem jó, se a nyúlnak. Nem mondja, de pont olyan szarul érzi magát, mint egy ember, amikor ilyen kezelést kap. Hagyjátok már szegényt, vegyetek 1 másikat.
2022. dec. 23. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!