Hogyan döntenétek a helyemben?
Van egy nyuszim, akinek sajnos nem vettük időben észre az emlődaganatát. Ez úgy lehetséges, hogy hosszú szőrű nyusziról van szó, akit ritkán emelgetünk (természetesen sokat van kint, ugrál mozog, de nem pakoljuk, mert arrébb megy magától, a felemelés ellen pedig tiltakozik), így egy gyorsan növő daganat nagyra nőtt rajta.
Ma vettük észre, délután voltunk egzotikus szakállatorvosnál, és a vizsgálatok alapján azt mondta, hogy áttétes daganatról van szó, szakmai véleménye szerint ez már nem műthető, de egyenlőre még nem szenved miatta.
Ezután két lehetőséget vázolt fel:
Első:
Kezeléssel le tudjuk lassítani a daganat növekedését, így meghosszabíthatjuk a szenvedésmentes életét, de előbb-utóbb elkezd kifekélyesedni, és onnantól már csak szenvedés lesz a nyuszinak az élet, az orvos szerint ha ilyen állapotba kerül, akkor érdemes elgondolkodni az eutanázián.
Második:
Ha nagyon ragaszkodunk hozzá, akkor invazív módon megpróbálja feltárni, és ha lehetséges, akkor leműti, viszont kihangsúlyozta, hogy ő erre kicsi esélyt lát.
6 éves nyusziról van szó, az évek alatt nagyon megszerettük őt. Az a baj, hogy bár bízom a doktornőben, de nem vagyok benne biztos, hogy azzal teszek jót, ha esélyt sem adok a nyuszinak. Ha a gyógyszeres kezelést választom, akkor rövid időn belül döntenünk kell az altatásról, és én is elismerem, hogy egy szenvedéssel teli élet, már nem élhető. Ha megpróbálkozunk a műtéttel, akkor ha kicsi is, de van esély, hogy felépül, viszont, ha nem sikerül és azt a rövid időt is elveszem tőle, amit a kezelés adna, akkor nagyon rosszul fogom magam érezni.
Szerintetek melyik lenne a nyuszi szempontjából a legjobb döntés?
Nagyon sajnálom, de ha áttétes, én nem kínoznám egy nagy műtéttel. Az altatás is veszelyes, fájdalmai is lehetnek, le is gyengülhet stb.
Ha attól jobban érzed magad, kérhetsz egy másik szakvéleményt is. Még persze, dönthetsz a műtét mellett is, főként, hogy nem nagyon van veszteni valód, sajnos.
Köszönöm a válaszokat! Még beszélek az orvossal, hogy pontosan milyen lehetőségeink vannak, de ahogyan a doktornő is mondta, a nyusziknál gyorsan nőnek a daganatok. A válaszok alapján viszont lehet, hogy tényleg jobb neki, ha nem kínozzuk. Egy áttétes daganatot sajnos nem tud kiszedni teljesen az orvos, így hamar visszanőhet, ami megint gond. Bár azt már hamarabb észrevennénk, de a rendszeres műtét, gyógyszerezés, kényszeretetés már kínzás, és az is kérdéses hogy mennyire viselné meg a szervezetét, az állandó stresszről már nem is beszélve. Az állattartásnak akkor van értelme, ha az mind a gazdának, de főleg az állatnak jó. Ha a nyuszinak abból fog állni az élete, hogy állandóan gyógyszerezem, kényszeretetem, olyanokat próbálok fecskendővel beletuszkolni, amit ő nem is szeretne, mellette rosszul van, fáj neki, ráadásul állandóan az orvoshoz hurcibálom, az már nem jó élet.
Egyenlőre elkezdtük a gyógyszerezést, így nyerünk egy kis időt, addig tudunk beszélni a doktornővel a pontos helyzetről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!