Kezdőoldal » Állatok » Haszonállatok » Hogyan egyeztessem össze a...

Hogyan egyeztessem össze a lelkemben a húsevést és az állatok iránti szeretetet?

Figyelt kérdés

Tudom, elsőre idiótán hangzik, de a következő a történet:


Idén nyáron ideiglenesen leköltöztünk a párom édesanyjához, aki egy kisebb városban (inkább falujellegű település még, kb. 10 éve lett várossá nyilvánítva) él, kertes házban. Főleg segíteni mentünk neki a malacokkal. Itt konkrétan megismerkedtem az állatokkal, neveket is adtunk nekik, etettük, én játszottam is a malacokkal. Néha olyan okosak voltak, mint egy kutya! Elképesztő, mi mindenre képesek voltak csak mert foglalkoztam velük.


Aztán most lettek levágva nemrég, mondtam, hogy rám ne számítsanak ott. Tudom és tudtam is, hogy ez lesz a sorsuk, de nem bírok részt venni a levágásukban, feldolgozásukban. Úgyhogy itthon maradtam, de a párom hozott kóstolót, kolbászt, hurkát.


Én korábban se voltam nagy húsevő, de ha ettem is, azt mindig boltban vettem vagy gyorskajáldákban találkoztam vele, ahol bele se gondoltam a dologba. Most viszont ezóta nem tudok semmilyen húst megenni.

És azt hiszem nem is fogok tudni soha többet. Ez a nyár és most teljesen átalakított és ez a kóstoló a malacokból, amiket én neveltem ez így feltette az i-re a pontot.



2015. dec. 4. 10:22
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem kötelező húst enni. Van több ismerősöm is, aki az állatszeretete miatt nem fogyaszt húst.

Másrészt, haszonállatokkal kár volt ilyen szoros kapcsolatot kialakítanod, de erre már te is rájöttél. A disznók egyébként valóban értelmes állatok.

2015. dec. 4. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem muszáj húst enni, anélkül is lehet egészségesen élni. Sokan vannak, akik hasonló okok miatt nem esznek többet. Nézz utána a vegetáriánus és vegán életmódnak, hogy mire kell odafigyelni stb. Ma már rengeteg info és recept van fenn az interneten.
2015. dec. 4. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
57%
Átérzem a helyzetedet. Mi is állatokkal foglalkozunk eleinte nekem is nagyon fura volt. Mondjuk én a sertés húst, és a csirke húst megeszem, mivel ezekkel az állatokkal nem alakítok ki kötödést, de kecskét, bárányt, egyáltalán nem, lovat meg nem vágunk, de még életemben nem is ettem, nem is akarok. Neked kell eldöntened, hogy a későbbiekben szeretnél-e húst fogyasztani vagy sem. viszont nem szabad nagyon megszeretni Őket, mert akkor tényleg az ember szíve szakad meg.
2015. dec. 4. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
36%

Ha azért nem eszel húst,mert az állatok élőlények, akkor ezen logika szerint zöldséget sem ehetsz, mert attól függetlenül, hogy önálló helyváltoztatásra nem képesek, még az élő természet részei.

A konyhakertet művelő gazdasszony is gondoskodik veteményeiről, beszél hozzájuk, de megeszi a főzeléket, vagy a répát.

2015. dec. 4. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
40%

Ha rossz érzésed van emiatt, hát ne egyél húst, nem muszáj.

(Azért ez a "boltban vettem eddig, és nem is gondoltam bele..." annyira "városi" megjegyzés, ezt mint budapesti írom, bocs:S)


Én úgy állok hozzá, hogy az állatokkal is életükben kell jól bánni. Pl. a haszonállatokat levágják, ez a "sorsuk", akkor is levágják, ha te nem veszel tarját. Sokkal fontosabb lenne, hogy a haszonállatoknak is rendes körülményeket biztosítsanak, amíg élnek.

Egy "házikedvenccel" is lehet rosszul bánni. Pl. sok kutyának van olyan sora, hogy jó, épp nem vágják le, de milyen élet jut nekik? Minden állatfaj tekintetében a minimális tartási feltételeket kellene megemelni (az állatvédelmi törvény előírásai elég nevetségesek, és sokszor még azokat sem tartják be), és a helyes tartási körülményeket és az állattartással járó felelősséget terjeszteni. (Pl. volt, hogy egy faluban hiába jelentették fel a gazdát állatkínzásért, a jegyző úgy állt hozzá, a gazda élete épp elég nehéz, ő nem fogja még a kutya miatt is "piszkálni"...)


A személyes tapasztalatom: én is segítettem a barátaimnál bárányt vágni. Most mit csináltam volna? Nem volt más, aki segített volna, a házigazda meg egyedül volt otthon. Megtettem és kész. (Én persze a városi lelkemmel nem vágtam volna le, nálam gondolom végelgyengülésben hullott volna el szegény pára... de az adott környezetben az adott életmódot tekintve ez tűnt természetesnek.)

2015. dec. 4. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

dubitus: Rosszul közelítetted meg. Nem azért nem enném már meg őket, mert élt. Hisz minden élt amit megeszünk. Élő dolgokat eszünk és nem élettelen műanyagot.


A növényeknek nincs összetett idegrendszerük, nincs vérük, nincs húsuk, nincs szemük. Egy paradicsomtő nem gondol rá, hogy a szárain lógó paradicsom az ő gyereke és meg kell védeni. Vagy a paprika, hogy a termésében lévő magokból elültetett és kikelt paprikatöveket védelmezze, mert az az ő utóda.


Ellenben az állatvilágban ez minden állatnál így van, a haszonállatoknál is.


Arra jöttem rá idén, hogy mennyit éreznek és értenek. Hogy milyen számukra a saját és a társaik élete és hogy a levágásukkal a halott testrészeiket esszük.

2015. dec. 4. 12:56
 7/9 anonim ***** válasza:
41%
Ez ma a szokás, ez az álszenteskedés; az ipari "csirkemmelsonka" jöhet, mer abba nem gondolok bele, de ha látom, hogy a sonka a disznó lába, akkor jajjszegény...
2015. dec. 7. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
A disznók nem néha olyan okosak, hanem konkrétan okosabbak mint a kutyák. Amúgy meg te döntöd el mit eszel.
2015. dec. 7. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Nézd meg a Silver Spoon című rajzfilmet (animét), sok más téma mellett ezzel is foglalkozik és nagyon jól kzelíti meg a helyzetet.
2015. dec. 8. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!