SOS A bettám az akvárium alján fekszik, színelváltozást is észleltem rajta foltokban, mit tegyek?
Önmagában az, hogy fent van, még akármi lehet, de így képről valóban, ugyanolyan rosszul néz ki.
Nem sokat tehetsz, meleg víz, fedett akvárium, és minél kisebb vízmozgás.
Csak mert írtam, hogy ne etesd.
Egyrészt bizonytalan a biológiai szűrés stabilitása, nem kell rásegíteni, hogy berohadjon a víz, akár étel akár ürülék miatt.
Másrészt a gyógyulás egy ilyen pár grammos hidegvízi állatnak nagy próbatétel, sok energiájába kerül, és rövidtávon maga az emésztés is sok energiát igényelne, ahelyett ahogy képzeled, hogy energiát szolgáltat. Másabb, mint egy gyors anyagcseréjű melegvérű állat.
Majd ha gyógyuló félben lesz, akkor próbálkozz nagy fehérjetartalmú táplálékkal.
A vörös szúnyoglárvát szintén hanyagolnám, egy kemény kis kitin "kampó" van a potrohán, sok halnak okoz bélgyulladást, és halált.
A betta többnyire probléma nélkül megemészti, de egy legyengült szervezetnek megterhelő lehet.
Most újra elolvastam minden kommentet és tényleg írtad, hogy ne etessem, valahogy véletlen azt a részt átugorhattam.
A szűrőt(/levegőztetőt) kihúzzam, hogy kisebb legyen a vízmozgás?
Mindenképpen értesítelek majd a fejleményekről.
Ne kapcsold ki a szűrőt. A levegőt elzárhatod.
A szűrőnél ahol kifolyik a víz, van egy terelőlapát. Valahogy állítsd be úgy a szűrőt, rakd olyan helyre, forgasd addig a fejét és a terelőlapátot, vagy rakj elé dolgokat, vezesd a vizet egyből az akvárium falára, a lényeg, hogy ahogy kijön a szűrőből a víz, azonnal törd meg teljesen, hogy szétoszoljon az áramlás.
Egyenlőre úgy látom, hogy javulóban van a halacska, már viszonylag sokat úszkál, főleg ha odamegyek hozzá az akváriumhoz, akkor kimondottan jó kedve van, ficánkol, de ha nem vagyok ott, akkor is sokkal többet mozog, mint tegnap, vagy tegnap előtt. Azonban még mindig néha fent "pihen", lebeg a víz tetején.
Szerintetek mikor kezdhetem el újra etetni? És már lejjebb vehetem 30 fokról 28-ra a víz hőmérsékletét, vagy az még maradjon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!