Egy akvárium mennyire párásít?
Már régóta tervezek akváriumot, s közben eszembe jutott, hogy ez az alapból száraz (30% körüli páratartalom) szoba levegőjén még javíthatna is esetleg. Egy kicsi, 40 liter körüli akváriumot terveztem, de nem tudom, az számottevő lenne-e egyáltalán egy 27-28 négyzetméretes szobában. Vagy mekkora lenne az a méret, ami már felljebb tolhatná egy kicsit azt a 30%-ot? Vagy egyáltalán ne is reménykedjek változasban?
A segítőkész válaszolóknak előre is köszi :)
Én ehhez nem értek, viszont egy párásító biztosan segítene.
Semennyire nem párásít!
Sajnos profi vagyok a témában, mert van ebből problémám, nem bírom a száraz levegőt.
Én csináltam egy szerkezetet, nem valami dekoratív, de leszarom, azzal épphogy élhetővé lehet tenni a szobát.
Ez egy 20 nm-es szoba, és keményebb téli időszakban (értsd -10--15 fok) mikor ezerrel megy a fűtés, kb 6 liter vizet párologtat be a levegőbe.
Így épphogy elér a levegő páratartalma egy elégséges szintet.
Ami az ultrahangos párásítót illeti, próbáltam.
Első körben tönkretett egy negyed milliós laptopot.
Ez ugyanis nem párásít, hanem elporlasztja a vizet, minden összetevőjével együtt.
Ezért olyan vizet érdemes elporlasztani, amiben semmi más nincs, csak a víz...
...tehát kemény víz szóba se jöhet a magas ásványtartalma miatt, mert fél nap után úgy fog kinézni a szobád, mint ha felrobbant volna egy vödör fehér festék, a mindenre lerakódott vízkőtől.
Ezt nem tudta megszűrni a laptop szűrője, és haza is vágta az egészet.
Úgyhogy ha veszel ultrahangos párásítót, akkor előbb vegyél 30-40.000-ért egy RO szűrőt, ami lágyvizet gyárt, vagy kalkuláld bele, hogy mehetsz naponta a teszkóba és cipelheted haza 5 literjével az ioncserélt vizet.
Egyébként ha befektetsz egy RO szűrőbe, akkor ha komolyan gondolod az akvarisztikát, akkor azon belül is több lehetőséged lesz lágy vízzel.
Köszi a válaszokat, mentek a zöldek.
Viszont lehet, hogy azt nem írtam elég egyértelműen, hogy nem emiatt tervezek akváriumot (annak én sem látnám értelmét), csak felmerült bennem a kérdés, hogy lenne-e egy ilyen plusz előnye. De akkor ez azt jelenti, hogy nem.
Egyébként én hideg, nedvesítőbetétes párásítóban gondolkodtam, az ultrahangos alapból nem volt szimpi, pont a vízpermet miatt nem tartottam ideálisnak, én is féltem a berendezeseimet.
nekem 160 lityis volt (100x40x40) és észrevettem mikor megszüntettem.
Addig nem kellett párásítanom, utána viszont majd megfulladtam.
Le volt fedve, de azért tudott mozogni a levegő, úgyhogy párolgott belőle a víz.
Lehet nekem elég volt, nem vagyok annyira érzékeny - még.
Nekem kb. 1000 liter (kb. 20) akváriumom volt. Valamennyire az összes le volt fedve. Nem volt érezhető, mérhető páratartalom növekedés.
De nem is szerencsés akváriumból párologtatni, ha csapvízzel pótolog a kipárolgott vizet. (Csak a tiszta víz párolog, tehát a csapvjzes pótlással felkeményíted a vizet.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!