Miért lenne valaki biztos abban, hogy nem fogja leadni a háziállatát, vagy elajándékozni másnak, ha nincs más lehetőség, és úgy hozza az élet?

Léteznek olyan élethelyzetek: halál vagy olyan szintű váratlan egészségromlás, ami nem teszi lehetővé, hogy tovább gondoskodj az állatról.

Minden más elfogadhatatlan szerintem. Legyél miniszterelnök vagy gyári munkás.

Kutyát kb 15 évre vállal az ember jól át kell gondolni.

Ès az is felelősségteljes döntés, ha az ember úgy dönt, hogy "csak" macskát vállal.

Egy felelőtlen ember számára valóban különös és érthetetlen lehet, hogy valaki képes hosszú távban gondolkozni :D

Neked ez nyilván nem ment, különben nem született volna meg a kérdés.

Az ismerősödnek teljesen igaza van, én is gáznak tartom, amikor valaki vesz egy kutyát, majd 4-5 év múlva rájön, hogy mégsem tud gondoskodni róla, ezért elajándékozza.

Ez nem így működik - bár egy olyan országban, ahol az emberek CSOK-ra csinálják a gyereket, nem lep meg, hogy nincs minimális felelősségérzet sem.

Mindaddig amíg nem csap el a villamos, az állataim maradnak. De erre az esetre is van vész terv, a baráti körben többen is vállalnák őket, ha én meghalok. Ahogy én is az ő állataikat.

Ha beüt a krach és pénzügyi bajok lennének, esznek olcsó tápot én meg vajas kenyeret, de fel sem merül hogy továbbadjak rajtuk. Ha költözni kell, akármiért és akárhova (külföldre főleg, még könnyebb is lakhatást találni kutyával mint idehaza), akkor is jönnek. Igen, még a híd alá is. Mert egy kutyának végképp nem számít hol laktok, amíg a gazdájával lehet.

Amikor hozzám kerültek, felelősséget vállaltam értük, ami az utolsó percükig szól. És az adott szó kötelez. Ilyen témában főleg.

Mondjuk azért, mert bármi legyen nem fogom elajándékozni??

Bem is ertem, ha gyerekkel kerülnél szar helyzetbe akkor ő megy otthonba? Ha őt meg tudnád oldani akkor a kutyát is...

Nekem ez fura, ha bizonytalan az anyagi helyzetem mert képzetlen vagyok rossz munkával és lakhatással, akkor nem a kutya kell az első gondolatom, hanem hogy javuljon az életszínvonalam.

Ha tetszik ha nem, kutyát tartani nem kötelező, söt, ez egy igen drága hobbi, amire ha nincs pénz be kell látni. Tacsim van, simán 15 000 ft/hó a tartása, és ez csak a kaja meg az élősködő elleni szerek.

Biztos vagyok benne, hogy nem adom le a háziállatomat, mert először saját panel volt, utána, azaz jelenleg saját tégla a panel eladása után. Ha albérletem lenne, akármennyire vágynék rá, valószínűleg nem is lehetne, mert zömében nem engednek oda állatot. Amelyikbe mégis, az ritka, és ha költözni kell, és netán nem találok olyat, ahol engedik... és drágább is... Most az, hogy a kutyával megélünk szerényebb időket, az egy dolog, mert amúgy élete nagyját finom falatok és simi kíséri, túlélhető. Mert lehetnek az ember életében rossz időszakok. Nekem az állataim olyan fontosak, hogy ne adj isten kurvulni sem lennék annyira rest, ha ezen múlik (soha nem csináltam, még csak nem is szexeltem vagy bármi erotika kategóriás, de ezt egyszerűen tudom magamról, mint ahogy azt tényleg, hogy inkább nekik veszek a kevés pénzből ételt, mint magamnak).

Ha te előre tudtad, hogy kutyával felmerülhet, hogy nem maradhat nálad, vettél volna magadhoz inkább egy macskát, ha szerinted mit pofázik ő macskával. De ha macska sem maradhatna nála, akkor maradtál volna a plüss kutyánál.

Ha nem egészségügyi állapot indokolja vagy univerzumi összeesküvés ellened, nekem is meglenne a véleményem rólad. A kutyának fele olyan jogai nincsenek, mint az embernek. A kutya nem járhat kedvére. Sőt, gyakran ketrec mögül választja ki az ember, válogathat kedvére, mint egy piaci értéktárgy. Aztán mindent az ember biztosít neki. A kutyára jobb esetben az ember vigyáz, óvja, szereti, eteti, sétáltatja, orvoshoz viszi, őrzi a pocakja jólétét finom falatokkal - a kutyának az ember lesz a családja, a "hozzátartozója". Ezt lehet, hogy nem feltétlen képes valaki isten szinten csinálni, én sem vagyok a kutyatartók gyöngye, van nálam hozzáértőbb, de a kutya szeret, ezt a helyet pedig otthonnak tekinti (Esti sétán elkóborolt egy macska után, egy órán át lett keresve, míg végül a t.ház elé érve kiderült, már mióta előtte üldögélt. Fogta magát és hazajött).

Lehet mondani, hogy a kutya nem gyerek, nem a gyereked, de a gazda kvázi szülői kötelezettségeket vállal tizenévre. Ha baj adódik, meg kell oldani. Őszintén, voltunk már pocsék helyzetben, többen is mondták, hogy nem lenne-e jobb, ha elajándékoznám a kutyát, azaz visszaadnám a menhelynek. Hát b+ nem! A saját anyámat akkor majdnem elküldtem a bús pi**ába, hogy neki, aki se gyerekkel nem foglalkozott, és egyik állata sem maradt nála huzamosabb ideig, ilyet mer tanácsolni. Az állat nem játék! Könnyebb lenne? Határozottan. Megtenném? Inkább rágom a küszöböt, köszönöm. Amíg él, én vigyázok rá, magamban bízok, hogy nem hagynám el soha, másban nem.

Egyébként nekem sincs diplomám, szarfaxú mekis vagyok, csak a lakásom viszonylag olcsó fenntartású, és jelenleg én tartom el mindünket egészségügyi bajok miatt, táppénzt meg inkább hagyjuk, mert kevés is, több hónap után jön csak.

Egyik volt ismerősöm is, egy felnőtt "gyerek" és kés korai tizenéves gyerek + anya és apa, így vettek magukhoz kutyák, de végül nagyinál landolt a kertben, mert hát a kutya tök cuki volt, de nem volt rá idejüket, erejük, nevelni is kellett a kölyköt. De volt náluk kismacska is, azt meg rövidesen elajándékozta, mert kis rosszcsont volt, sokat kell utána takarítani... Nem küldhettem el a pi**ába, hogy az egyetemista aligha fog vele foglalkozni, a két lány pedig továbbra is gyerekek, leginkább cukiskodnif fognak vele, jó ideig a szülőé lesz a macska, nem a gyereknek veszi, és ennyi esze nem volt hozzá.

Mit éreztek szegény állatok, hogy elvileg otthonra találtak, családra, aztán hirtelen máshoz kerültek, más környezetbe, és ha onnantól ott is maradnak, az szerencse. Biztos a kutyám is csak egy helyre került volna, de aztán 4,5 évesen hozzánk került, és csak egy év alatt mi voltunk az ötödikek, ahol megfordult - azóta is itt van, már meg is őszült. A kutya a gazdájánál van biztonságban, nem az embereknél. Az nem gazda, amelyik elhagyja.

Hát, pedig ha tetszik, ha nem, az ismerősödnek van igaza.

Mielőtt befogadunk egy állatot, nem csak azt gondoljuk végig, hogy most hova rakom és hogyan tartom, hanem hogy 10+ év múlva, megváltozott körülmények között, stb.

Tessék, egy analógia:

Van olyan életkörülmény, ami miatt lemondanál a 8 éves gyerekedről?

Normális ember nem mondana le róla. Az állatod sem kellene, hogy kevesebbet érjen, ha pedig kevesebbet ér, akkor nem biztos, hogy az állattartás neked való...