Akit mondjuk érzelmi szálak fűznek a malacokhoz, az hogyan bírkózik meg az evésükkel?

Én 16 éves koromban megtettem ezt a felfedezést és azóta nem eszem csak szárnyast és halat, de azokat is kezdem már elhagyni.

Utánaolvastam a témának, max csak a gyerekkorban van szüksége a szervezetünknek a húsra.

Én így érzem jól magam, nem vagyunk egyformák :)

Hogyan tudod elviselni vadidegenek hülyeségeit? Úgy, hogy nem hozzájuk fűznek az érzelmi szálak.

Remélem érted mire célzok.

Én nagyjából úgy vagyok vele, hogy ha nem ismertem, akkor abszolút nem zavar, nincsenek érzelmeim iránta. A haszonállatokat megesszük, kb. az emberiséggel egyidős dolog, hogy a ház körül tart állatokat, és alapvetően azért, hogy megegye és így nincs kiszolgáltatva arra, hogy épp talál-e az erdőben vagy sem.

Városi vagyok, nálunk nem voltak haszonállatok, így sajátot nem tudnék leölni, meg szerintem enni sem. De ha lettek volna, akkor valószínűleg nem lenne számomra sem probléma, mert úgy szocializálódok, hogy persze sajnálom, de erre szántuk. Dédapám vágott is disznót, sajátot is, másét is. De mesélték, hogy volt egy disznója, ami hallgatott a nevére és a vágás napján dédapám csak hívta a nevén és a malac kijött az ólból. Na, ott abban a pillanatban átadta másnak a kést... Emberek vagyunk, régen is volt, hogy kötődtek 1-2 jószághoz. Nem élvezet a vágás, de szükséges, hogy együnk.

Valószínű 0 érzelmi intelligenciával ez a probléma legyőzhető.

Nem véletlenül terjedt el a pl "bunkó prszt" szidalmazási forma...