Mekkora felelősségem van egy cégben amiről semmit nem tudok?
Kb 8 éve egy közeli családtagom felkeresett, hogy alapítsunk kft-t. Akkor naivan bele mentem, utólag tudtam meg, hogy őt valószínüleg eltiltották a cégvezetéstől, és így kapóra jöttem, hogy újra lábra tudjon állni, és dolgozhasson. (A múltjáról egyébként semmit nem tudok).
Egy ismerősével ketten vagyunk cégtagok, illetve ketten vagyunk 50-50% ügyvezető igazgatók is.
Én a cégről semmit nem tudok, az ismerős címe a telephely. A cég tevékenysége teljesen más az én szakmámhoz képest. Az elmúlt évek alatt én csak évente vakon aláírtam a papírokat (mérleg ilyesmi), bár kb. 2 éve nem írtam alá semmit.
Ami még történt, hogy pár éve meghatalmazást adtam neki, hogy a nevemben eljárhasson.
A cégben egy percet nem dolgoztam, alkalmazottként dolgozok kb 5 éve heti 40 órában multiknál, azelőtt diák voltam. Pénzt, fizetést soha nem kaptam a cégtől. A törzstőke 3m ft.
Az ismerős és a családtag között megromlott a viszony, egyszer végelszámoltatni is akarta a családtagom a céget, de nem lett belőle semmi.
Én viszont nem akarom, hogy cégtag legyek, szeretnék kilépni. Közöm nincs ehhez az egészhez, nem is tudom mért vagyok benne. De vele nem közöltem még.
A kérdés az, hogy milyen felelősségem van, úgy hogy semmit nem tudok a cégről? Miről kell tudnom, mielőtt ezt közlöm vele?
Gondolom nem csak úgy megy, hogy egyik napról a másikra kilépek.
Utólag megtalálhatnak bármivel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1, ennek mi köze a munkajoghoz?
Kérdező, az van, hogy a haver semmiért nem felel, te annál inkább (és hiába kft, ha megállapítható az üv felelőssége)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A haverod bohócot csinált belőled.
Az a szerencséd, hogy pénzt nem kaptál érte.
Adóhivatali felszólításokat soha nem kaptál az elmúlt években?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Felszólításokat soha nem kaptam, a céges leveleket, emaileket soha nem látom.
Szerintem dolgoznak a cégben és viszik a könyvelést, kérdés, hogy milyen módszerekkel, és hogy ez utólag mit okozhat nekem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sétálj be az Adóhivatalba és tegyél bejelentést, hogy évek óta aláírsz egy cégben, aminek sem az üzleti ügyeit nem ismered, sem a könyvelőjét.
Ismered a könyvelőt? Találkoztál már vele? A könyvvizsgálót? Egy kft-nek könyvvizsgáló is kell. Azzal sem találkoztál?
Bankszámla nyitás? Céges bankszámlák?
Írhatsz privátban nyugodtan, ha gondolod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy kft-nek könyvvizsgáló is kell
Vagy nem kell...

"Kb 8 éve egy közeli családtagom felkeresett, hogy alapítsunk kft-t."
Testvéred? Unokatestvéred? Sógorod? Ki ez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Én viszont nem akarom, hogy cégtag legyek, szeretnék kilépni. Közöm nincs ehhez az egészhez, nem is tudom mért vagyok benne. De vele nem közöltem még."
Közöld vele 2 tanú jelenlétében, plusz készíts róla hangfelvételt.
Az ügyvédet, aki elkészítette 8 évvel ezelőtt a társasági szerződést és az aláírási címpéldányaidat, azt ismered? Vagy a rokonod ismerőse?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!