Aki ma tanulás helyett dolgozik, annak holnap nem lesz munkája. Mi a véleményetek erről a kijelentésről? Mennyire igaz?
Én úgy mondanám, hogy sokkal könnyebb addig tanulni, amíg az az egy dolgod van fiatalon. Munka meg család, gyerekek mellett már hiába jut eszedbe, hogy b+, unom már, hogy kukásember vagyok aprópénzért, na akkor gyerünk, le kell rakni előbb az érettségit, aztán meg gyerünk azzal a közgáz egyetemmel...
Még nekem is kihívás lenne ilyen feltételek mellett :> Úgyhogy bár elméletben igaz, hogy nem lehetetlen váltani később se, de az ilyen helyzetben lévő jómunkásemberek 99%-a inkább szitkozódni szokott, meg igazságtalanságra hivatkozni az ő nagy, igazságszerető lelkével.
De ez meg ugyanakkor nem az én problémám, nem én tehetek róla, hogy ő most ébredt fel, nemde?
Akkor senki nem dolgozna ha ez igaz lenne. Inkább úgy mondanám, hogy aki nem TANULT/ munka mellett nem tanul, nem képzi magát annak holnap nem lesz munkája.
És itt most nem kizárólag arra gondolok, hogy levelezőn vagy estin végez vmi tanfolyamot az illető, hanem, hogy abszolút nem próbál meg változtatni a helyzetén. Tehát bemegy a gyárba operátorként, zombiüzemmódban végigtolja a napi 8 órát aztán hazamegy. Mert lássuk be minden munkakörben lehet tanulni új dolgokat és tovább lehet lépni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!