Kizárólag angol nyelven beszélő tapasztalt programozó számára hogy kellene állást keresni Budapesten?
Szeretnék segíteni a sógoromnak, aki a húgom miatt költözött Magyarországra, s most itt rosszabb fizuért dolgozik és a munkahelyén is rosszul érzi magát, mert inkompetens kollégák akadályozzák a munkavégzést és sok az indiai, ami nem lenne baj, ha dolgoznának, de nagy részüktől idegen ez a dolog.
Azt mondják, az ő hozzáértésével és tapasztalatával máshol simán megkapna nettó milliót is, de hol??? Néztem álláskereső oldalakat, meg próbáltam programozókat foglalkoztató cégeket felkutatni, de én teljesen más pályán dolgozom, jó lenne, ha segítene valaki, hogy mely cégek jók (értelmes munka, angolul is beszélő, együttműködő, szorgalmas csapat, jó fizetés, jó hangulat)!
Jókat írtak az előzők, egyetértek velük, a férjem hasonló cipőben jár. Még a Nuance (Recognita) ahol ő dolgozik, és sok embert keresnek jelenleg. Ő is elég sokáig keresett (3-4 hónapot), sok helyen az hogy nem tudott magyarul gond volt, de itt pld. tárt karokkal fogadták.
Azért tényleg van a Blackrock, Vodafone, Betsson, EPAM, meg még ezeregy cég akik külföldi illetőségűek.
Linkedin, Indeed, mellé egy jó kinézetű CV, amire, tapasztalat, az elején nagy betűkkel 1-1 szóban írja rá a skilljeit, mert a HResek nagyja azt se tudja, mit keres.
Emellett én is igazat adok a többieknek abban, hogy érdemes lenne home officeban külföldre bedolgoznia az itthoni munka helyett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!