A munkáltatóm munkahelyi továbbképzésre kötelezett, ezeket az oktatási napokat pedig szabadságnak számította. Jogosan járt el?
Minket állami cég dolgoztat extrában szombatonként (fizetés persze erre az időre nincsen), volt vizsgálat is és mindent rendben találtak.
Testvérem egyetemen tanít, a konferenciákon való részvétel, előadás, poszter, stb . kötelező, de szabadnapot kell rá kivenni.
Öregek otthonában a szakácsok szombat, vasárnap is főznek, de az sem munkanap papíron.
Akkor miért pont egy magáncég csinálná ezt másképpen???
Nem az volt a kérdés, hogy miért ne csinálná, mert amúgy is sokan csinálják, hanem, hogy jogos vagy sem.
Hát nem jogos...
Joga van az egyiknek, joga van a másiknak. Ha engem jogsértés ért, álljak ki a jogom mellett. Az emberek nagy része ezt nem teszi, vagy éppen túlzásba esik, tehát a lovat nem sikerül többnyire megülni egyik félnek sem.
Vagyis: Én tagadtam meg utasítást, ha úgy láttam jónak. Ma is megteszem akárhányadik helyen dolgozom is. Nem vette el a kedvem tőle senki és semmi még fenyegetéssel sem. Az ember ne vágja maga alatt a fát még akkor sem, ha másnak az érdeke azt kívánja, és az éppen a felettesem.
Nem jogos és kész. Az, hogy a kérdező ezt miként rendezi le a munkáltatóval, már az Ő dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!