Levelező mellett ezt hogy tudnám kivitelezni?
Szeptembertől kezdek egy levelező mesterképzést és most megyek majd egy állásinterjúra a héten.
Az óráim kéthetente pénteken és szombaton lesznek, a munka pedig nyolc órás, öt nap lenne egy multinál. A hirdetés rugalmas munkaidőt írt, illetve a HR-esnek is mondtam a sulit, plusz az interjún is mondom majd.
Nekem úgy tűnik nagyon kell nekik egy ember ide és nem igazán van jelentkező.
Ha felvesznek, mit lehet csinálni?
Vehetek ki fizetés nélküli szabadságot kezdőként vagy lehet pl úgy, hogy túlórával behozom a munkát? Egyébként rugalmasnak tűnik a cég, csak nem tudom hogy szokás ezt csinálni, végülis kéthetente egy nap nem olyan sok, bár gondolom a munkáltatótól függ. Ja és gyakornok nem akarok lenni, direkt azért jelentkeztem levelezőre, hogy tudjak dolgozni rendesen.
" egyszerüen akkorra adják a heti szabadb´napjaidat ki. "
Te komolyan azt hiszed, hogy egy munkahelyen heti szabadnapok vannak, vagy hogy kell ezt mégis értelmezni?
" a munka pedig nyolc órás, öt nap lenne egy multinál"
Feltételezhetöen ez valami Tesco vagy hasonló, ahol a hét minden napján van munka.
Ebböl értelemszerüen következik, hogy hetente 5 napot kell dolgozni, kettö szabad - és ezt úgy is be lehet osztani, hogy abba a két napba, amikor nem dolgozik, beleessen az egyetem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!