Kihívás, pörgés. Igen kedvelt kulcsszavak. De miért is?

Miért nyámnyila ha valaki nem akar mondjuk 40 évesen lefordulni a székről? Illetve a hazai fizetések és ez a nagy pöhörgéhés igen disszonáns.

Nem azt mondom hogy nem kell rendesen dolgozni de teljesíthető nyugodt melóval lehet eredményesnek lenni. Nem kapkodással.

És kíváncsi vagyok mire érted hogy jók ezek. Mert indok nem volt.

A 7es válaszoló foglalta össze a legjobban.

Fejlődni és teljes életet élni nem a munkahelyen kell, vagy legalábbis nem csak a munkahelyen. A kiszámítható, gondosan végezhető munka, ahol nem vagy mondjuk naponta 6szor befenyítve, hogy bármikor kirúgható vagy, egy stabil nyugodt biztonságot ad, ami pont hogy lehet alapja a fejlődésnek és a teljes életnek.

Hiszen akkor nem úgy esel haza, mint egy kifacsart citrom, hanem urambocsá még marad energiád élni is.

Ráadásul a nagy pörgéstől és megoldhatatlannak tűnő kihívásoktól nem lesz a pénzed sem több.

Dolgoztam ilyen helyeken, sajnos megcsömörlés és kiégés lett belőle. Voltam olyan helyen, ahol pont tényleg az volt, hogy mások faşzşágai miatt tarthatatlanok lettek a határidők, állandó lett a feszkó, éppen dolgoztam egy projekten, amikor 6 másikba belekérdeztekm ez hogy áll, az hogy áll, miért nincs kész tegnapra stb. Ahhoz hogy utolérjem magam, néha 2-3 órát is tovább bent kellett maradnom, amit persze nem fizettek meg. Túlórapénz nem létezett, de a ránk lőcsölt munka egyszerűen nem fért bele a 8 órába. Pedig nem vagyok egy lusta dög, ráadásul nem jártam ki óránként bagózni és kávézni, mint sokan, de mégis olyan fejetlen, kapkodós, lezsibbasztó volt az egész, és ezek a stresszfaktorok nem voltak megfizetve. Ha meg nagyon lojálisan szemlélem, akkor azt kell mondjam, hogy a sok kapkodás iszonyat mennyiségű selejtet és veszteséget jelentett a cégnek. Abból simán lehetett volna plusz egy-két embert tartani, hogy a munka gördülékeny legyen, vagy lehetett volna túlórát fizetni, ezesetben a plusz időt nem sajnálták volna, stb stb.

Ráadásul legtöbb emdernek a munka csak egy eszköz, hogy legyen mivel megkeresni a szükséges pénzt. Legyünk őszinték, az ún elhivatottság, hivatástudat stb, nem minden szakmára jellemző és nem minden emberre. Jó az, nem vitatom, de azok általában nem alkalmazottak hanem szabadúszók, vállalkozók stb, és ott nem másnak dolgoznak hanem maguknak, nem mások szarát lapátolják, hanem a saját tempójukban hatékonykodnak. Maguknak keresve a pénzt.

Lehet, hogy sikerült összemosnom a fogalmakat, kihasználás és a munkahelyi kihívások témakörben.

De amúgy azt is figyelembe kell venni, hogy a munka az csak egy része az életnek. Nem jelentéktelen része, de egy eszköz a pénzkeresésre. A pörgésnek és a stresszelő kihívásoknak is csak akkor van létjogosultsága, ha ezáltal hatékonyabb is a dolog, következésképpen többet keresünk vele. De teljesen emberi, hogy egységnyi pénzért a lehető legkisebb energiabefektetést és erőfeszítést akar mindenki tenni, hiszen nem vagyunk mazochisták. Ha egy nyugodt, megfontolt munkával is megvan a kívánt eredmény, akkor ki az a hülye, aki értelmetlenül és főképp plusz eredmény nélkül strapálódik? Ha keveset tud az ember keresni extra pörgéssel, azt úgy hívják: alacsony hatékonyság.

Ha pedig valakit hajt a kalandvágy, az ismeretlenbe való fejestugrás, az meg nem biztos, hogy a munkában kell, hogy ezekkel kísérletezzen. Túl nagy a tétje. Akkor inkább extrémsport, túra, társasjáték stb stb stb.

És hozzáteszem, hogy mindennek ellenére maximális tiszteletem az Elon Musk-oknak, Richard Bransonoknak és mindenkinek, aki hittel és lelkesedéssel és ehhez mérten kitartóan sok és hatékony munkával felépített valamit, elért egy célt és még élvezi is. De ezek nem főnöki vagy egyéb nyomásgyakorlás hatására teszik amit tesznek, hanem nagyon élvezik is. Nem kell magukat győzködniük állandóan.