17 éves vagyok és nem hagy nyugodni hogy mi lesz belőlem nagykoromba, nem-e leszek hajléktalan, vagy kitudja mi, és ettől nagyon félek?

Jelenleg mindhárom szakma hiányszakma, egyre nehezebb embert találni a vendéglátózásba.

Ez persze nem jelenti azt, hogy hirtelen az összes pincér, szakács BMW-t vett, és tízezresekkel gyújt rá a cigijére, de azért annyit meg lehet vele simán keresni, hogy ne kelljen a hajléktalanságtól félni.

És akkor még ott a külföld lehetősége, ahol szintén lasszóval fogják a vendéglátósokat, és hajón, vagy például az osztrák/olasz/francia hegyi szállókban és hasonlókban még szállást is adnak (idén voltam nyáron az osztrákoknál túrázni, az összes hüttében magyar, lengyel vagy szlovák csapatok voltak a személyzet).

Szóval tanuld ki a szakmát, akkor már attól nem kell félned, hogy éhen halsz (persze attól sem, hogy nem tudsz majd mit kezdeni a rengeteg dellával, de valahol el kell kezdeni).

Amit választottál, azok jó szakmák. Az előttem válaszolónak igaza van abban, hogy képezheted magad majd még ezen kívül is, ha éppen a programozás nem a világod, (ahogy pl. nekem se), akár rövidebb képzéseket is elvégezhetsz, (nem feltétlen okj-ra gondolok), amik megtetszenek, kedved van hozzá és egyszer hátha majd kell. (Vannak itthon is lightosabb képzések, sajnos nem mindig van jól összeszedve, rá lehet bukkanni. Külföldön van csomó online ingyen tanfolyam, modul, e-learning alatt lehet rákeresni, magyarul, itthon kevesebb e-learning van, de bármit elolvashatsz, amihez van kedved, érdekel, tágítja az ismereteidet, nem tilos). Nyelvet mindenképp tanulj, és azt erőltesd, ha esetleg nincs érzéked hozzá (erről nem írtál), angol, német, aztán meg bármi.

Lehet, hogy folyamatosan majd nekifekhetsz annak is, amit igazán szeretnél, és lépésről lépésre fel tudod építeni, megtanulni, nem kell lebecsülni magad. Amúgy ez nem mindig könnyű.

Tudod, az a baj, hogy rajtatok iszonyú nagy nyomás van már. Én már több, mint kétszer annyi idős vagyok, mint te, és nekünk ez még nem így volt. Jó, persze, elvárták, hogy jól tanuljunk, meg minden, meg persze az ember képességeihez mérten, de nem volt ilyen, hogy tizenöt éves koromra öt nyelvvizsgát kell letenni, három magántanárhoz, meg hat szakkörre járok, hogy tudjak boldogulni, és elsősorban hogy meglegyenek a pontjaim, felvegyenek valami k jó fősulira, vagy egyéb iskolába. Manapság borzalmas elvárások vannak, egész kicsi gyerekektől kezdve, mert már kis túlzással az óvodába sem lehet bejutni, de ahogy a gyerek beteszi a lábát általános iskolába, már ott lebeg a feje felett, hogy évről évre teljesítsen, és jön is a középiskola, ahova be kell kerülni.

Ehhez még jön egy ritka korszerűtlen és x.ar oktatási rendszer.

Ebből a szempontból b.romira nem irigyellek benneteket.

Nem kell így kétségbe esni, neked ez pont attól van szerintem, hogy mindig ezeket a dolgokat hallod, és ettől szorongsz. Nem szabad ezen ennyit stresszelni. Tizenhét évesen sosem jutott eszembe, hogy mi lenne, ha hajléktalan lennék. És okosan, átgondoltan kell majd dönteni (most nem a szakács, pincérre gondolok, hanem ez egy tanács lenne későbbiekre, "munka világa" meg hasonlók).

Így van, ne stresszelj már most olyanon, amin nem kéne.

Amikor kemény élethelyzetbe kerülsz, jönni fog a megoldás, mert az ember örök túlélő!

Ha pozitívan állsz hozzá a dolgokhoz, bevonzod a jót is! A lényeg, hogy mindig egy kicsit gondolkodj előre, mielőtt valami komoly dologban döntést hozol.

Az én gyerekkoromban - úgy mint most - elképzelhetetlen volt, hogy valaha saját lakásom lesz, és el tudok otthonról költözni. Pusztán nőttem fel. De lett, mert tettem érte, és nagyon, de nagyon akartam. Igaz egy "putri" volt, de a sajátom, és azt tudtam bevállalni, hogy részletre megveszem. Mi hasonló gondolatokkal küzdöttünk, de nem már 17 évesen! :)

43 évesen kerültem "utcára", reménytelen elhelyezkedési lehetőséggekkel. Csak ekkor fordult meg a fejemben - de csak egy pillanatra, - mi lesz velem a továbbiakban, miből fogok megélni. 6 hónap vegzálás, 24 állásinterjú után mégis el tudtam helyezkedni, mert tudtam, hogy jó melós vagyok, muszáj, hogy kelljek valahová. A magamba vetett hitemből nem engedtem soha! Te se tedd, verd ki a fejedből ezeket a negatív gondolatokat, és menj helyette inkább szánkózni! :) D

Visszanézve azt mondhatom: Tele buktatókkal, de jó életem volt, és sok minden elértem, amit szerettem volna.