Miért nem szeretik a cégek azt, ha valaki gyakran váltott munkahelyet?
Arra gondolok, hogy az illető nem húzott le 10 évet valahol, hanem 1-2 évente, ha jobb ajánlatot kapott, akkor a jobbat választotta és továbbállt.
Pályakezdőként lassan egy éve dolgozom egy cégnél, de valahogy nem az igazi, sem fizetés, sem munka szempontjából. Amit csinálok eleinte betanulás szempontjából jó volt, de már anyagilag és munka terén is többre, nagyobb kihívásokra vágyom. A jelenlegi cégnél max. pár ezer forinttal kaphatnék többet (nemrég kértem fizetésemelést), feljebb lépni a közeljövőben nincs esély. Attól tartok, hogyha váltok, akkor az új helyet is megunom néhány év alatt és többre vágyom majd, ha nincs házon belül lehetőség feljebb lépni, akkor onnan is váltanom kellene, amiből 10 év múlva az lesz, hogy az önéletrajzomban kb. 5 cég fog szerepelni.
Ez álláskeresés szempontjából sem jó, hisz a cégek nem szeretik azt, ha valaki gyakran vált, mert megbízhatatlannak tartják, pedig ha biztosítani tudnák azt, hogy legyen előrelépési lehetőség, akkor más lenne a helyzet.
Mert a cég szempontjából nem a te karriered számít.
Ha egy adott pozíciót be akarnak töltetni, akkor azt akarják, hogy a felvett minél tovább ott maradjon abban az adott pozícióban. Mert ebben az esetben nem kell újra és újra megfizetniük a toborzás és betanítás költségét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!