Jogilag helyesen jár el a főnököm, van ehhez joga?
2 hónapja vagyok bejelentve a munkahelyemre, mint raktáros ( 1 hónap próbaidőm volt), pénteken (22-én) szóban felmondtam. Új munkahely miatt, ahol október 1-jén kell kezdenem, mert ott is határozott idejű szerződést írnék alá.
Nem fogadja el a felmondásom, a határozott idejű szerződésre és az úniós támogatásra(mint pályakezdőt alkalmaz)hivatkozva. Ma élőben beszéltünk, és megfenyegetett engem, hogy beperel, kártérítést kellene fizetnem(nincs mit!),felhívja az új munkahelyem és onnan kirúgat, elmondja milyen inkorrekt ember vagyok és nem jó munkaerő. Jelzem 20 éves vagyok, szerintem ehhez nincsen joga, és ahhoz, hogy akaratom ellenére ott tart, mivel nem fogadja el a felmondásom. Felmondási időm nincsen, pláne 2 hónap után. Tehát nem kötelezhet arra, hogy én addig ott dolgozzak.
Igen, jogilag helyesen járt el a főnököd és valóban beperelhet, kártérítésre kötelezhet.
20 évesen azért nem ártana tisztában lenni néhány ALAP munkaügyi dologgal, szabállyal.
1.- próbaidő alatt IRÁSBAN bármikor, azonnali hatállyal felmondhat MINDKÉT FÉL. Te nem mondtál fel próbaidő alatt, azaz úgymond maradási szándékodat fejezted ki.
1.- Legalább azt meg kellett volna tenned, hogy elolvasod a munkaszerződésedet, ami nyilván van, ha határozott időre szóló szerződésed van. Ha a munkaszerződésben nincs benne a felmondási idő, akkor a Munka törvénykönyve lép életbe, azaz a felmondási idő 30 nap.
Nem akaratod ellenére tart ott, hanem be akarja tartani a törvényeket, amit Te egyik pillanatról a másikra fel akarsz rúgni.
Mivel lejárt a próbaidőd, ezért de, van felmondási idő.
Ha valóban határozott idejű szerződésed van, akkor arra meg még szigorúbb szabályok vonatkoznak és joga van kártérítést kérni.
Ráadásul a pályakezdő támogatás elég sok papírmunkával jár, azt megkérni - nem csodálom, hogy eldurrant a főnököd agya.
Látom, közben írtad ezt is:
"8 órára vagyok bejelentve, átlagosan 10-11 órát dolgozom, nem fizeti a túlórákat, 107 ezer nettót utalt és kézbe kaptam 3 ezer forintot..."
Mennyi munkabér van a szerződésedben leírva? A szakképzett minimálbér, bruttó 171 ezer ft? Mert annak tényleg nettó 107 a fizetése.
A túlórákat be tudod bizonyítani? És azt, hogy nem fizette ki?
Mert ha igen, akkor erre hivatkozhatsz - esetleg...
Amennyiben nem vagy hajlandó elállni a felmondástól és nem töltöd le a munkaidődet okt. 29-ig, akkor ne csodálkozz, ha nem fogod a szept-i fizetésedet megkapni, ugyanis a határozott idejű szerződésnél, ha felmondási idő nélkül távozol, köteles vagy kártérítést fizetni a munkáltatónak: pl. okt 29-ig a béredet.
Ha nem fizet ki szept.ben, akkor kb egálban lesztek - azaz mégsem, mert a támogatást is vissza kell fizetnie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!