Visszamondott állást még helyre lehet hozni valahogy?
Felvettek egy céghez (legyen A), ma kellett volna kezdenem, de pénteken értesítettek egy másik helyről (legyen B) , hogy oda is felvennének, de fizetést nem tudtak mondani, mert az ügyvezető külföldön volt. "A" helyen több fizetést is ígértek, mint amit kértem, a gond a munkaidő volt, 8-17-ig, pénteken pedig rövidebb, mert heti 2 nap nyelvtanfolyamra járok, így karcosan értem volna oda. "B" helyen a munka érdekesebbnek tűnt, és abban reménykedtem, hogy "normál" 8-16:30-ig tartó munkarend lesz, illetve mivel komolyabb munkáról van szó, abban bízta, hogy megadják a fizetést, amit kértem.
Mivel ma kellett volna "A" helyen kezdenem, de "B" helyen csak reménykedhettem a legjobbakban, eleinte azt fontolgattam, hogy ma kezdek "A" helyen és esetleg holnap felmondok, ha "B"-n jobbat ajánlanak, de a családom és ismerőseim lebeszéltek erről, több okból (pl. hogy 1 nap alatt ki sem állítják sok helyen a munkaszerződést, stb.). Ma voltam "B" helyen, és az ott kapott információk villámcsalásként értek: a munkaidő 9-18-ig, pénteken rövidített 9-16:30-ig tart, arra nincs lehetőég, hogy 8-kor kezdjek. Cafetériát nem adnak a próbaidőre, arról nem is beszélve, hogy a fizetés még azt sem éri el, amit kértem, "A" ajánlatától pedig 40 000 forinttal lemarad.
Azon gondolkodom, hogy "A" helyre nem lehetne-e valahogy visszajutni. Esetleg valakinek nincs erre valami nagyon jó ötlete? Rettentően rosszul érzem magam.
szerintem, többen írtuk itt neked, hogy kezdj el dolgozni és ha jobb a másik felmondasz...így jártál
máskor nem csinálsz ilyen hülyeséget
Igen, teljesen igazatok van és jogos. Belátom, hogy hatalmas nagy baromságot követtem el, én is úgy látom, hogy ez már visszafordíthatatlan, csak abban reménykedtem, hogy hátha valakinek akad esetleg ötlete.
Viszont azon gondolkodom, hogy ezt a rossz lehetőséget most elfogadjam-e /totál tönkreteszi a napjaimat, 7-re érnék haza, pedig én szívem szerint 6-14-ig dolgoznék/ és pályázzak tovább, hátha jön egy jobb lehetőség vagy elvállaljam.
Azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha:
Saját laptopot kellett volna használni a cégnél, mondtam, hogy egy ismerősömtől szerzek laptopot, amit még újra kell telepítenie.
Tegnap azt írtam: "Kaptam egy másik lehetőséget, ezért szeretném visszamondani az állást".
Ezek után esetleg mi lenne, ha felhívnám a HR-est és bepróbálkoznék azzal, hogy valójában csak azért találtam ki, hogy kapta másik állást, mert úgy nézett ki, hogy nem sikerül kölcsönkérni laptopot, de megoldódott és ha még van rá lehetőség, akkor munkába tudnék állni.
Ez milyen lenne?
Tudtam volna szerezni használaton kívüli laptopot, de egyébként teljesen igazad van.
Akkor úgy gondolod ne bánjam, hogy elszalasztottam azt a lehetőséget? Viszont a probléma az, hogy az legalább megadta volna fizetés szempontjából, amit kérek, utóbbinál viszont a bér is sz*r, meg a munkarend is.
""Felvettek egy céghez (legyen A), ma kellett volna kezdenem,...
Mivel ma kellett volna "A" helyen kezdenem,... eleinte azt fontolgattam, hogy ma kezdek "A" helyen és esetleg holnap felmondok, ha "B"-n jobbat ajánlanak, de a családom és ismerőseim lebeszéltek erről, több okból"
Igen, egyszerűen nem kellett volna hallgatni rájuk, hanem elkezdeni A-n dolgozni, aztán kiderül B-ről, hogy jobb-e vagy sem? Próbaidő alatt azonnali hatállyal mindkét fél felmondhat... Tehát még az is lehet, hogy Téged küldtek volna el...
"Tegnap azt írtam: "Kaptam egy másik lehetőséget, ezért szeretném visszamondani az állást".
Ezek után esetleg mi lenne, ha felhívnám a HR-est és bepróbálkoznék azzal, hogy valójában csak azért találtam ki, hogy kapta másik állást, mert úgy nézett ki, hogy nem sikerül kölcsönkérni laptopot, de megoldódott és ha még van rá lehetőség, akkor munkába tudnék állni. "
Ez egyre rosszabb megoldás, ha ezt így bekavarnád, akkor már csak ezért se vennélek fel, bocs... kel a búbánatnak olyan munkaerő, aki azt se tudja, mit akar, össze-vissza kever-kavar.
""B" helyen a munka érdekesebbnek tűnt, és abban reménykedtem, hogy "normál" 8-16:30-ig tartó munkarend lesz,"
És mondd, MIÉRT NEM KÉRDEZTED MEG a munkaidőt? Azt ügyvezető nélkül is meg tudják mondani...
Ne haragudj, de azt érzem, kapkodsz össze-vissza és igazából azt sem tudod, mit akarsz?
Szedd össze magad, tisztázd le magadban, mi a legfontosabb? az időbeosztás, a fizetés vagy a munka érdekessége és annak megfelelően FELELŐSEN dönts.
Amúgy azt nem értem, mi akadályozott meg abban, hogy ma elkezdj A helyen dolgozni? Május 1-én, hétfőm megírtad emailben, hogy kedden nem mész dolgozni, mikor már biztosra felvettek? Hááát, no komment... Más meg örülne, ha legalább csak 1 helyre felvennék.
Néha megértem a munkáltatókat is, amikor MEGBÍZHATÓ munkaerőt keres. Gondolj bele, gondolom, több körös kiválasztás, végül megfeleltél, ki tudja hány jelölt közül és akkor kezdésre rögtön nem mész be - kezdhetik újra az egészet...
Na jó, vége a "hegyibeszéd"-nek, csak próbálj meg összeszedett lenni és más fejével is gondolkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!