Te is túl vagy terhelve a munkahelyeden? Szeretsz ott dolgozni? Hol dolgozol?
Mióta nem hagyom magam, azóta nem. Összességében elég jó a munka, néha unalmas, de legalább a "magam ura vagyok" nem ugráltat senki.
Irodán, egy multinál
F
Nem vagyok. Sokat dolgozom, de beleszólásom van, hogy mit és mennyit vállalok.
Egy multinál vagyok, és szeretem
Már a szocializmusban is mindig túlterhelve éreztem magam a munkahelyeken. De nem a munka fárasztott ki hanem mások hülyesége. Például kötekedni szerető főnökök vagy munkatársak. Ha ők eltűntek volna, mondjuk Uri Geller által generált térugrással egy szeméttelep közepében, akkor semmi gondom nem lett volna semmiféle munkával. Ezért már régóta önellátó vagyok a szülői házban, bár megvan a városi lakásom is amiben sokat tartózkodom. Az utóbbit tervezem eladni mivel a rezsije szintén másokat bosszantó kretének műve. És ha védve vagyok az említett anti-emberektől és szabad is vagyok akkor maximálisan gyöngy életem van. Életem egyik legjobb döntése volt hogy felmondtam a munkahelyemen. Persze nem állítom hogy külföldön is el lehet felejteni az állásokat. De idehaza borzasztónak tűntek, legalábbis én még nem találtam normális állást pedig diplomám is van.
Lehet hogy én is az 1. válaszoló sorai szerint fogok élni és akkor munkahelyeken is érvényesülhetek. Bár nem lesz könnyű, mert azt tapasztaltam hogy még a 6 osztályt végzett is felsőbbrendűnek tartja magát. Ami a szocializmusból maradt beütés, mivel akkor volt divat hogy a 6 elemis akár igazgató lesz mert Sztálin csizmájával jól tud rúgni lefelé, fölfelé meg nyalni.
Igen, túl vagyok terhelve.
Bár ez relatív, mert az ember annyit csinál, amennyit bír, többet se.
A munkát szeretem, a hangulatot, körülményeket nem. Nagy leépítések voltak, és konkrétan munkák maradnak el az emberhiány miatt. Az igazi gond az, hogy a vezetőség nem látja be, hogy 4 emberrel 7 ember munkáját nem lehet elvégezni - nem hogy határidőre - de sehogy. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!