Mire figyeljek az első hetekben? Ez a fizetés jónak számít?
120 és 140 nettó között (még nem tudom pontosan) recepciós leszek, 0 tapasztalattal ezen a téren, diploma nélkül (most érettségiztem). ez ehhez képest jónak számít?
ez lesz az első munkahelyem. persze voltam már diákmunkán ruhaüzletekben, de ez most elég komoly. a cég is az, a körülmények, a hely, és fontos emberekkel kell majd együtt dolgoznom (mármint akiket fogadnom kell, tehát ez egy "menő" hely)
mire figyeljek az első hetekben? nyilván alap, hogy nem kések el, hogy megpróbálok mindent a tőlem telhetően a legjobban kivitelezni, érdeklődni, kérdezni, a kollégákkal összeismerkedni.. mit tanácsoltok még? egy kislánynak érzem magam, aki felpróbálja az anyukája 5 számmal nagyobb cipőjét..
18L
Ne stresszelj, és vállald önmagad!
Legyél a kislány kis cipőben, és ne akarj nagynak látszani! Akiket fogadni fogsz, látni fogják, hogy még új vagy, és ha te magad nem félsz vállalni ezt, az emberektől segítséget fogsz kapni az induláshoz, gondolok itt egy mosolyra, vagy őszinte megértésre, ha esetleg bakizol egyet.
De aa görcsölsz, ha mindenáron anyukád cipőjében akarod bizonyítani, hogy már nagylány vagy, az emberek érezni fogják ezt, és meg fognak mosolyogni érte, ami nem lenne pozitív élmény. Ezt kerüld el.
Sok sikert! :)
persze, etikettet már tanulgattam (régen hostessként is dolgoztam és kötelező volt) úgyhogy fel fogom frissíteni azokat az ismereteimet, mivel hostess feladataim is lesznek illetve a terület ahol dolgozom, szeretném megismerni, alapfogalmak, stb.
de ehhez képest a fizu jó nem? nem akartam túl sokat mondani, amikor megkérdezték az igényt, azt mondtam, amit egy ott dolgozó ajánlott, hogy annyi a reális..
beszélek 2 idegen nyelvet még ehhez
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!