Megéri pszichológusnak lenni?
Gyerekpszichológusból igenis nagy hiány van. Én kerestem a lányomnak, akik a neten hirdettek, felhívtam őket, egyik sem tudott fogadni.
Főállásban a Nevelési Tanácsadóban, kórházakban dolgoznak, hát ott bértábla van, nem valami sok. Viszont magánpraxisban 8.000-10.000 ft egy óra, és őszintén, ha ér is valamit, évekig kell járni, szóval ha találsz palimadarat, akkor elég jól lehet vele keresni.
Én végül találtam egy nőt, akit ajánlottak. összesen 4 alkalommal jártunk nála, de aztán abbahagytam, miután közölte, hogy még csak ismerkednek, és még el sem kezdte a terápiát. Tettem is itt fel egy felháborodott kérdést ezzel kapcsolatban, leoltott mindenki, hogy ez teljesen normális dolog, és ha nincs pénzem, ne járjak oda.
De éppen lenne rá pénzem, csak értelmét nem látom, hogy heti 10.000 forintért ismerkedik a gyerekemmel.
A szülői konzultációért még többet kért, pedig végigkérdezte, hogy mi van velem, mi van a munkahelyemen. Csodálkoztam is, nem én vagyok a páciens. A gyerekről alig beszéltünk, aztán fizessek. Javasolta a párterápiát is, kedvezményesen 16.000 ft/óra. Így összesen havonta kb. 100.000 ft-ot hagytam volna a hölgynél.
Én azóta már nem is keresek mást.
2-es, azért ez kétoldalú dolog: mégis hogyan döntsön a pszichológus arról, hogy milyen terápiás módszer a megfelelő a lányod számára, mi lesz hatékony, mi az, ami neki való és nem okoz nagyobb kárt, mint amekkora van, hogyha nem hagysz neki időt, hogy megismerje? A pszichológusok nem egy recept szerint haladnak, hogy mindenkinek ugyanazt kell nyújtani, hanem egyénre szabottan kell csinálniuk a terápiát.
Az sem mindegy amúgy, hogy a lányodat miért vitted pszichológushoz, mivel nem minden pszichológus csinálhat terápiát, és nem is biztos, hogy szükség van rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!