Nektek is szokott olyan előfordulni ha pályáztok CV-vel email-ben hogy egy cég nem válaszol egyáltalán?
Én 2 éve kerestem állást.
Lehet, nagyképű vagyok, de szerintem jó az önéletrajzom. Diploma, tapasztalat, 2 nyelv.
Fél évig kerestem, mire találtam!!!
10 hirdetésből 1 ha felhívott. Fejvadász, cégekkel nem is nagyon beszéltem. A fejvadász nagyon áradozott, hogy milyen jó vagyok, majd felhív a cég. Aztán soha többet nem hallottam róluk. Pedig kizárólag olyanokra küldtem be az önéletrajzomat, amelyekre 100 %-ban mindenre megfeleltem volna. Szerintem is a hirdetések nagy része kamu.
Aztán volt olyan is vagy 5, ahol elmentem interjúra, és végigcsináltam 3 kört, a végén maradtunk 4-en, aztán azóta sem hallottam róluk. Értem én,hogy ez a HR-nek plusz munka, de ha már 3-szor ott voltam náluk, legalább egy sablon levelet illene írniuk, mindössze 3 embernek. De leszarják. Én már semmin nem lepődöm meg, ha álláskeresésről van szó.
Elmesélem az én egyik tapasztalatomat: Nagyon komoly cég hívott be állásinterjúra, nagyon nehéz bekerülni, jó a fizu, csodás környezet, itt szinte a szomszédba. Derült égből mint villám csapás jött a lehetőség, nagyon rég beadtam a pályázatom a céghez, már eszembe sem volt. Felhívtak, a hölgyel volt egy telefonos elő interjűm, fél óráig beszéltünk róla, most mit csinálok stb. Mondta, hogy szuper, várnak szeretettel a személyes interjún. Elmentem, ott is minden szuper volt, még azt is mondták, hogy pont engem keresnek stb. De még azon a héten első körös interjúk vannak, majd hívnak, mikor jöjjek a második körre.
Még kérdeztem is, hogy kb mikorra számíthatok rá, azt mondta 1-2 héten belül tuti értesít. Szerinted? Soha nem hívott többet.
Az ilyen "pont önt keressük"-től óvakodom, mióta egy HR-es végigmosolyogta az interjút (késett egy órát, és nem kért elnézést, na akkor kellett volna felállnom), megmutatta, hol fogok ülni és megkérdezte, messziről járnék-e be: nem, három metrómegálló, hát ezen nagyon lelkendezett. Ahogy kiléptem az ajtón, félóra múlva hívott a fejvadász, hogy nem kellek nekik, tapasztaltabb jelöltet keresnek. Jó színjáték volt. A hirdetéssel még vagy egy évig összefutottam a neten.
Ez kb. olyan, mint a randikon: hú, te vagy, akire vágyom, legyen negyven gyerekünk - aztán eltűntök egyik jobbra, másik balra.
Utolsó!
Így én is jártam már: pont én kellek,3 villamosmegállónyira lakom, diploma stimmel, angol-német felsőfok stimmel, pont uaz volt az eddigi munkatapasztalatom, mint ami kellett, tiszta lelkesedés volt az egész interjú. És mindenképp hívnak 1 héten belül! aztán nem hívtak....
Másik eset: már körbevezettek, megmutatták hol lesz a székem, kik a kollégák (ez 3. és egyben utolsó kör után volt, tesztek sikerültek)és gratuláltak, hogy fel vagyok véve, másnap küldik a munkaszerződést. Nem küldték.
Mindkét helyen még 1 évig ment a hirdetés...
Shakespearének volt igaza: "Színház az egész világ.."
Ez az utolsó 3 nagyon tetszett, nekem is ilyen volt.
Behívnak mérnök diplomával, minden féle ígérgetés, ilyen mérnök olyan mérnök, nem is fejlesztő mérnök jaj de jó inkább tervező mérnök stb. Aztán 2 hétig semmi, majd jó legalább küldtek egy levelet hogy mást választottak. Gratulálok.
Akartam is egy ilyen topicot nyitni hogy ez e az újabb HR-es szivatás hogy mindent ígérgetnek aztán eltűnnek. Persze előtte megígérik hogy biztos jelentkeznek. Aha.
Nekem gyanús ez a nagy igérgetés. Több helyen volt már ilyen. Itt karriert lehet befutni stb. Üres duma.
Valaki írta itt hogy M.o.-on bohóckodnak az állásokkal, valahol ez így van szerintem.
Ja még emellett a munkahelyi tapasztalataim kedvesebbnél kedvesebb kollégáknál.
Több helyen majdnem meg akartak verni, mert csendesebb vagyok néha... Mert ha beszólogatnék és azért? De az ellenkezője? Tiszta kalandos lesz így :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!