Angliai magyarok: Sikerült már valakinek az aljáról feljutnia, kicsit jobb állást szereznie?
8 éve élek kinn és elegem volt a gyári meg a takarítós melókból. Sajnos végzettségem szerint nem tudok elhelyezkedni-tanító, de őszintén szólva a mai gyerekeket elnézve, nem is annyira bánom.
2. gyerekkel vagyok még itthon, 10 hónapos, 1.5 hónap múlva vissza kell mennem dolgozni. Takarítónő vagyok jelenleg. Az utóbbi években ráfeküdtem kicsit az angolra és végeztem néhány tanfolyamot is, hogy lendítsek kicsit a CV-men, de nem tudom, mennyi esélyem van rá, hogy előre tudjak lépni. Elvégeztem Level 1-ig az angolt, már csak egy szint lett volna, de tavaly összekutyultak mindent, nem indult az osztály. Idén meg még nem tudtam, hogy fogok majd dolgozni, nem jelentkeztem, de lehet, hogy év elejétől jelentkezem. Elvégeztem Customer service Level 2, business and administration level 2 és IT level 2 tanfolyamokat, valamint most kezdek hozzá a lean organisation management techniques level 2-nak. Irodai munkát szeretnék, de nem sok helyen írják, hogy nem kell tapasztalat vagy végzettség. Beadtam már pár helyre a jelentkezésemet, de eddig még semmi. Apprenticeship munkákra esélyem nincs, mivel bőven elmúltam 24 is. Lassan egy 10-est ráverek. 32 leszek jövő hónapban.
Jó lenne sikersztorikat olvasni, hogy sikerült már valakinek előre jutni.
Az az egy szerencsém van, hogy itt nem számít a kor annyira, mint Magyarországon.
Egyébként nőknek minek karriert építeni? :D
Ha nő vagy, nem kell pénz.
Az csak a férfiaknak kell.
Nálunk a mekiben is az összes nőnek mérnök férje van. Fordítva persze sosincs így.
"Teherbe esett egy szinestől, de nem tudta, hogy most A vagy B pasitól, így az, amelyik bevállalta, azzal maradt. Mondjuk valószínű tényleg az övé, mert nagyon hasonlít a gyerek rá"
Cigányok vagytok amúgy ?
:D Ez tetszett, utolsó!
Nem, fehér vagyok, és az ismerősöm is fehér. Azért írtam, hogy szines, mert végülis tök mindegy, hogy milyen színű az illető, akivel összeállt, de nem fehér. Végül is elmondhatom: az egyik pakisztáni volt, a másik meg kurdi. A két szín szinte egyforma.
En egy eve vagyok itt, bar mar volt egy alapszintu nyelvtudasom, amikor kijottem. Mint kesobb kiderult, ez ide boven eleg is!!
Elso korben en is hotelt takaritottam, aztan gyarban csomagoltam - nem reszleteznem milyen korulmenyek kozott (nem volt rajtam kivul europai, mert szo szerint nem feher embernek valo munka volt).
Aztan elkezdtem rengeteg helyre jelentkezni. Mar azt is fontolgattam, hogy elvallalok vmi onkentes irodai vagy iskolai munkat (amugy pedagogus vegzettsegem van, de meg nem dolgoztam a szakmamban), csak a tapasztalat es a referencia miatt.
Kb. 3 honap aktiv munkakereses utan, hirtelen 2 nap alatt 6 helyre hivtak be interjura, volt is amit le kellett mondanom.
Vegul felvettek egy penzvaltoba. Otthon is probalkoztam ilyen munkat kapni, de ott kulon vegzettseg nelkul nem vesznek fel. Itt pedig elfogadtak a magyar irodai/banki tapasztalataimat es betanitottak (termeszetesen azt is fizettek).
Nagyon orulok ennek a munkanak, foleg az elozoek utan, amikor koszosan, beazott cipovel, stb. jartam haza melobol. Itt vegre kulturalt kornyezetben szellemi munkat vegezhetek, es raadasul megszakadnom se kell (ha nincs ugyfel pl. internetezhetek).
De nem hiszem hogy gyerek mellett tudnam ezt csinalni, mert 2 muszakban dolgozom (delelott/delutan) es itt folyamatos a munkarend, tehat nagyon ritka hogy szabad vagyok hetvegen, a szabadnapom mindig maskorra esik. Ez addig jo amig nincs gyerekunk.
Kerdezo, te egyebkent hogy oldod meg a gyerekek felugyeletet ha visszamesz dolgozni? Csak azert erdekel, mert hamarosan mi is szeretnenk csaladot alapitani, de ezt a reszt valahogy nem latom at. Nekunk nincs kint rokonunk, akire ra lehetne bizni.
Mi se rokonnal oldjuk meg a gyermekfelügyeletet, mivel nekünk sincs rokon. Úgy látom mindenki pedagógus végzettséggel van itt:D Jó, hogy otthonról volt egy kis tapasztalatod, nekem még az sincs, ezért félek, hogy nem vesznek fel. Jelentkeztem már pár helyre, első körös jelentkezéseimre már kellett volna reagálniuk, ha akartak volna, szóval azokra már nem számítok. Most 3-ra adtam be a jelentkezésemet és mind a 3-ra írta, hogy nem kell tapasztalat, mert lesz betanítás. 2 20 órás meló, meg egy teljes munkaidős, de asszem a legnagyobb esélyem talán az administration assistant munkára van, mert ugye ott egy betanult ember mellett leszek csak másodhegedűs és azt hiszem egy olyannak örülnék a legjobban, mert idegileg kicsit nyugisabb. Ha egyedül kell rögtön dolgoznom, nagyobb a felelősség:D Tegnap este adtam le a jelentkezéseket, remélem kapok telefont jövő héten!
A gyerekfelügyelet 2 formáját próbáltuk ki: Nursery és childminder. Az utóbbit javaslom 3 éves kor alatt, 3 éves kortól nursery, hogy szocializálódjon. 4 éves kortól meg suli 9-3-ig, úgyhogy akkorra már alig kell childcare-t fizetni. Lényegében kábé 1 éves kortól-attól függ, mikor mész vissza dolgozni-3 éves korig húzós a gyerekfelügyelet fizetése. 3 éves kortól 4 éves korig heti 15 óra ingyen felügyeletet kap minden gyerek. Ezt regisztrált childcare provider-nél le is töltheti. Én javaslom, hogy azt a napi 3 órát az oviban töltse. Ezen felül ha dolgozol, akkor childminder vigyázzon rá. Childminder általában ugyanannyi óradíjat számol minden korú gyerekre, az óvoda pedig minél fiatalabb a gyerek, annál többet számol. Oda 6 hónapos kortól lehet beadni és azt hiszem childminderhez is. Az óvodák 4 éves korig vannak, azt hiszem, ha a születésnapja nem úgy esik, hogy tanév végén tölti-tehát mondjuk az én 2. szülöttem decemberi-, akkor 4. szülinapjáig ingyen 15 órát megkapja, majd ha továbbra is maradni akar iskolakezdésig, akkor fizet érte. Mondjuk szerintem nálunk úgy lesz, hogy decemberben betölti a 4-et és januártól évvégéig jár majd oviba, majd következő tanévben szeptembertől decemberig-végéig és ha tovább ott akarom tartani, akkor még fél évet ki kell fizessek. 1. lányomnál nem volt gond. Ő július végi, így kerek évet járt oviba a 15 óráival, aztán alig 4 évesen ment suliba. Most year 1-ba jár. Először van a reception class, aztán year 1-6-ig. Ő a legfiatalabb az osztályban. Ha teheteted, tervezd úgy, hogy szeptemberi legyen a gyerek. Hatalmas különbségek vannak közöttük. Az enyém többszörösen hátrányos helyzetből indult. 1, nyelvet alig tudta, mert szándékosan nem akartam tanítani neki én magam, hogy magyar akcentust ne vegyen fel, másrészt amúgy is későn érő volt a beszéde, 3 évesen épphogy el lehetett róla mondani, hogy beszél. Ezért se tanítottam angolul, hogy legalább egy nyelvet tisztességesen tudjon. Másrészt ő volt a legfiatalabb, és van osztálytársa, aki szeptemberi. Sok angol kisgyerek úgy megy iskolába, hogy nevüket már leírják, elég jól számolnak, egy némelyik kicsit olvas...stb...na most én pedagógusként tudom, hogy milyen rossz, mikor az elsős gyerek régi, esetleg rossz módszerekkel megtanult valamit, amit nem egész úgy kellett volna...baromi nehéz kiverni a fejéből. Ezért nem tanítottam meg semmire, már csak azért se, mert az angol oktatás enyhén eltér a magyartól, hogy finoman fogalmazzak. Látom a pozitív oldalát is, de erőssen látom a negatívat is. Pl el tudod képzelni azt az írástanítást, ahol a gyerekek ülnek a földön egy táblával és egy filctollal a kezükben törökülésben a tanárral szemben, aki velük szemben ül egy kis széken, és nála is van egy kis táblácska? Leírja a táblájára az új betűt, úgy, hogy a tábla NEM a gyerekek felé van fordítva, hanem maga felé. Felmutatja és azt mondja: másold le!...a saját szememmel láttam, nyílt napon...arról már nem is beszélve, hogy hogy lehet törökülésben ülve megtanítani nekik a helyes testtartást, ceruzatartást írás közben?...jó, mókás dolog a földön ülni, de akkor, amikor ennek itt van az ideje....eredmény: A lányomból a mai napig nem tudom kiverni, a sok általa kitalált írásmódot. Minden egyes betűt a végén kezdett el írni, sokat tükörírással ír, egyet kettőt meg nem is tudom? fejjel lefele? A nyomtatott L betűt először úgy írta, mint az angol 7-est. Hasonló betűket összekevert sokáig, most már azért ez kopik. b, d, p, meg hasonlók. Nem vonalrendszerbe írnak. Csak úgy odavetik a betűket, jobb esetben egy vonalra, aztán elvárják, hogy felismerje a gyerek, hogy a h szára rövidebb a n száránál...ja mert hogy nem írott betűkkel írnak, hanem nyomtatott betűkkel....kész borzalom....de bocs, hogy elkanyarodtam, csak kitört belőlem:D Szóval erre számíts pár év múlva...és mondom, ne nyári gyereket tervezzetek, mert irtó nagy kiszúrás ez a gyerekkel szemben:( Szegény első szülöttem, úgy sajnálom, nagyon kemény volt neki a reception class. Mégis olyan kis ügyesen elvégezte, hogy évvégén az iskolaigazgatónő őt választotta ki, mint az egész iskolában a legtöbbet fejlődő gyerek...marha büszke voltam, gondolhatod, de dolgoztunk érte keményen, minden áldott nap tanultunk...egy 4 évessel:(
Szóval ha gyereket vállaltok, akkor 1 évig maradj otthon vele, aztán childminder, amíg dolgozol 3 éves koráig, majd childminder+nursery 4 éves korig, majd iskola 9am-3pm-ig. 8 éves kortól járhat egyedül iskolába nagykorú felügyelete nélkül. Csak nagykorúnak adják ki délután. Szal addig bizti kell gyerekfelügyelet a lukas órákra. 10-12 éves korig meg otthon nem lehet egyedül hagyni-bűntetik. Nem nagyon jó feketén megoldani a gyerekfelügyeletet, mert akár szomszéd is felnyomhat. Regisztrált childcare provider vigyázhat rá, vagy közeli rokon. Egyszer olvastam, hogy csak közeli rokon vigyázhat rá. Emlékszem is rá, hogy mennyire meg voltam rökönyödve rajta, hogy basszus, az én gyerekem, arra bízom, akire akarom, vagy nem? Teszem azt, én a barátomra, vagy szomszédra akarom bízni. Titokban kell tartanom, mert ha valaki megneszeli, felnyomhat irígységből, hogy én ingyen, vagy olcsón megoldom a gyerekfelügyeletet, míg ő fizeti a drágát. De soha nem bíztam rá senkire ingyen, aki nem volt a rokona. Szombatonként 2-3 éves korában muszáj volt feketén megoldani. Én is és párom is dolgoztunk, childminder akkor nem dolgozik. Magyar ismerős csaj vigyázott rá, mindig megfizettük.
Drága hobbi a gyerekvállalás:D
Ja igen, majdnem kihagytam: Ha elég csórók vagytok, akkor kaphattok rá támogatást. A pontos határokat nem ismerem, nézz majd utána. Már most megnézheted, kábé mire számíthatsz. Felmész a hmrc oldalára, megkeresed a benefit calculatort és beírsz fiktív adatokat. Beírod, hogy már van egy gyereked, aki teszem azt már elmúlt egy éves, te dolgozol, fizetsz rá childcaret 9 órában. Kiszámolod, hogy az heti mennyi pénzbe jön ki. Childminderek általában 3-5 fontot kérnek itt a mi környékünkön. Utána kell nézni, hogy felétek mennyi a tarifa. Beírod, hogy childminder in...és beírod a városod, megyéd. Kidob párat, te meg átlagot vonsz. Majd ha childmindert keresel, bemehetsz az NHS központba a városba és ott kérhetsz listát, vagy a children központba, ott több eséllyel tudnak segíteni. Felhívsz párat, elmész találkára és döntesz. Ovit is úgy nézel, hogy kinézel párat neten, elmész oda, kéred, hogy nézhess körül, tájékoztatót kérsz a lehetőségekről. Olyan 2 éves korában elmész az óvodába és kérsz igénylő lapot a 15 órára 3-4 éves kora között. Időben kell menni, mert betelnek a helyek és akkor azt mondják, hogy így jártál. Akkor aztán már max csak a childminder marad, ott is le lehet húzni a 15 órát, csak ugye ott 5 gyerekkel van együtt max, míg öviban 8-15 gyerekkel egy csoportban.
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, csak gondoltam, hátha szükséged van ezekre az infókra.
Köszönöm, mindenképpen hasznosak nekünk ezek az infók. De nagyon sokallom a költségeket. :( Mi most így ketten is alig tudunk félre tenni, ha nagyobb lakásba költöznénk -ami a gyerek miatt szükséges is lesz- akkor éppen hogy megélünk majd, gyerekvigyázóra és ovira már nem fog maradni. Ha meg én maradnék otthon a gyerekkel, akkor ugye egy fizetéssel kevesebb, az meg nem elég. Esetleg ha vennénk hitelre lakást, vmivel kevesebb lenne a havi kiadásunk. Még ezen gondolkodunk. De nem igazán érzem hogy ez egy család centrikus ország lenne. :(
Visszatérve a kérdésedhez: ha nektek nem gond a gyerekek felügyelete, akkor jelentkezz bátran mindenféle munkára, lesz majd kapás csak ki kell várni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!